Az a másfél milliós tömeg, amely a jelenlegi ellenzék erejét adja, mindig is létezett – állapította meg a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a Civilek Podcast adásában.
Kocsis Máté szerint a miniszterelnök székére pályázó Magyar Péter és az általa fölhergeltek hoppon maradnak, mert biztosan a Fidesz-KDNP pártszövetség marad a kormányzó erő.
„Erősebb pillanataiban Magyar Péter is tudja, hogy el fogja veszíteni a választásokat!”
Az ő személyes koordináta-rendszerében nem a haza sorsa volt soha a központi helyen, hanem elsősorban a bosszú és a személyes boldogulás – jelentette ki Kocsis.
A másfél-kétmillió ellenzéki szavazóról úgy vélte, mindig is ennyien voltak a baloldali, liberális érzelműek Magyarországon.
Magyar Péter azt gondolhatja, nyilván ezt is gondolja, hogy a saját nagyszerűsége miatt vannak ezek az emberek ott, de nem – jelentette ki.

Nem volt az Európai Parlament történetében olyan, hogy valakinek ennyi ideig húzzák a mentelmi jogát – ismertette a helyzetet Kocsis Máté Magyar Péter ügyéről.
Brüsszelben a választási eredményekre várnak és attól függően fogják vagy továbbra is fogni vele Magyar Pétert, vagy az oroszlánok közé vetni – emelte ki.
Kocsis Máté a podcastban arról is beszél, hogy van egy kis hányada a bíráknak, akik politikai értékítélet alapján hoznak ítéleteket. Ezt a saját bőrömön tapasztaltam meg, bele is mondták az arcomba – emelte ki.
Tudomásul vesszük, hogy nincsen precedensjog Magyarországon, de mondjuk egy egységes joggyakorlatnak lennie kéne – mondta.
„Jelenleg, hogyha van egy sérelmes mondat és azt baloldali mondja jobboldalira, akkor a jobboldali politikusnak azt el kell tűrni, hiszen vélemény. Ha pedig fordítva történik, ha a jobboldali politikus mondja baloldalira, akkor tényállítás, és meg kell torolni.”
– hívta fel a figyelmet a szembetűnő ellentmondásra.

Kocsis Máté szerint a mostani kampány nem durvább a szokásosnál, amelynek során világosan kirajzolódik a nemzeti érdeket képviselő oldal és a brüsszeli elvárásokhoz igazodó ellenzék közti különbség.
Amikor vizsgáljuk a politika durvaságát, akkor mindig hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy volt olyan amikor a parlamentben lövés dördült, volt olyan, amikor utcán lincseltek embereket – emelte ki.
„Ma azt gondoljuk hogy elhangzik három csúnyább szó, meg néhány kifejezés, akkor ez olyan szörnyű helyzet. Volt ennél rosszabb is.”
A podcastot teljes hosszában itt tekintheti meg:
Borítókép: Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a Civilek Podcast adásának felvételén – civilek.info



