A Civil Összefogás Fórum, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány és a Szellemi Honvédők közössége a 2025-26-os évadban is várja vendégeit.
Az új évadban Csizmadia László, a CÖF-CÖKA elnökének meghívására első vendégünk Kocsis Máté a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője volt.
A beszélgetés moderátora, Heizler Norbert, a CÖF operatív igazgatója bevezetőjében elmondta: akik végigsétáltak a békemeneten és másnap megnézték Magyar Péterék menetét, azok láthatták, immár két Magyarország létezik.
– Tisztázzuk, mi ez a Zebra DPK. Tulajdonképpen az életünkbe olyan mértékben betüremkedett a közösségi média, hogy a politikai életünk is oda tolódott át. Nem lehet megnyerni egy politikai csatát, ha azt az ember nem vívja meg az online térben is. Ezért a miniszterelnök úr inspirálására megalakultak ezek a digitális polgári körök, amelyek a közösségi térben szerveződnek közösségekké.

A magyar jobboldal ereje mindig abban volt, hogy koherens nemzeti közösségként, jellemzően polgári értékrendet valló, keresztény-konzervatív családokból származó családok tagjaiként szerveződtek. Ezt kellene megszerveznünk a digitális térben is. A Zebra az álhírek ellen szerveződött, mert a zebra a baloldali álhírgyártás elleni küzdelem ikonikus alakjává vált – mondta el Kocsis Máté.
A Fidesz frakcióvezetője elmondta: amikor megkérdezte Orbán Viktort, hogy mi a véleménye az álhírek ellen szerveződő körről, a kormányfő azt válaszolta: ő maga is belépne egy ilyen csoportba. „Be is lépett: kitöltötte a felvételi lapot, értékeltük, hogy alkalmas-e, hogy nálunk tag legyen, majd néhány héttel később megszületett a döntés, amelynek értelmében felvettük a tagok közé” – mesélte Kocsis Máté.
A Fidesz frakcióvezetője elmondta, hogy az álhírgyártásnak két alapvető pillére van: egyrészt elképzelhetőnek kell lenni az álhírnek, a másik, hogy a téma érdekessége miatt sok emberhez eljusson. „A zebra olyan pofátlan eredménye a baloldali álhírgyártóknak, hogy én arra nem tudok mit mondani” – mondta el Kocsis Máté, majd ismertette, hogyan terebélyesedett ki a zebrákkal kapcsolatos álhír előbb egy blogon, majd a közösségi média bugyraiban, anélkül, hogy a fősodratú média eleinte bekapcsolódott volna annak terjesztésébe. „Végül eljutottunk oda, hogy idén márciusban Magyar Péter már tényként bejelentette: Orbán Viktornak egy házi szafariparkja van, a zebrák harapnak és megharapták az unokákat. Onnantól beindult a gőzhenger és ma a 10 milliós hazánk lakosságának fele úgy tudja, hogy a kormányfőnek zebrái vannak” – magyarázta az álhírterjesztés technikáját Kocsis Máté.

„Hitbéli kérdéssé vált egy ténybéli kérdés: az ténybéli, könnyen ellenőrizhető kérdés, hogy vannak-e a a miniszterelnöknek zebrái. De ha az ellenfél azt szeretné hinni, hogy vannak, ezért azt is hiszi, hogy vannak. Így vált a zebra az álhírgyártás ikonikus szimbóluma” – mondta Kocsis Máté, hozzátéve, hogy a Zebra DPK a legnagyobb a digitális polgári körök között, feladata pedig az álhírek bemutatása és azok cáfolása.
Kocsis Máté elmondta: nemzetközi kutatások szerint a világon megjelenő hírek kétharmada álhír. Beszélt arról is, hogy megszűnt a tények iránti igény, kevesen vannak, akiket a tények érdekelnek, a hírfogyasztás 1-2 másodperces ciklusokban telik, ezért korlátlanul terjednek az álhírek.
A Fidesz frakcióvezetője beszélt arról is, hogy a Zebra DPK országszerte több településen is tart találkozókat.
A Civil Akadémián szó esett arról, hogy Magyar Péter etikai kódexet követel.
Kocsis Máté szerint ez lényegében a Tisza-vezér előremenekülése. Emlékeztetett: tavaly egy reggel arra ébredt az ország, hogy Magyar Péter nemzetközi sajtótájékoztatót hívott össze, ahol bejelentette: a Fidesz arra készül, hogy mesterséges intelligenciával készült kamuvideókat tegyen róla közzé, amelyeken ő drogozik.

„Addig nem tudtuk egyébként, hogy ő drogozik” – jegyezte meg Kocsis Máté, hozzátéve: mivel saját bűneivel ő maga van a leginkább tisztában, ezért retteg attól, hogy ezek napvilágot látnak, így előremenekül.
„Van egy kis bökkenő: a mesterséges intelligencia sok mindenre képes, de arra még nem, hogy teljesen élethű képet készítsen valakiről. A személyiségvédelem miatt mindig fel kell tüntetni, hogy ez egy MI által generált tartalom. A mesterséges intelligencia az életünk része lesz, sőt, már most is az, a politika része lesz, sőt, már most is az” – mutatott rá a frakcióvezető, hozzátéve: Magyar Péter volt az, aki elsőként nyúlt ehhez az eszközhöz, hogy a kormányfőt lejárató anyagot készítsen.
Kocsis Máté beszélt arról is, hogy a magyar politika történeti szempontból sem volt soha finom műfaj, az eszközei pedig egyre durvábbak. A mesterséges intelligencia ezen valóban tovább ront, de annyira nem, mint amennyire Magyar Péter rontotta az elmúlt másfél évben. „Magyar Péter és az etika egy mondatban nem említhető” – szögezte le a kormánypárti politikus, aki szerint egy etikai kódexnek azért sem lenne értelme, mert senki sem tartaná be.
A Civil Akadémián szó esett a Tisza adatszivárgási botrányáról is. Kocsis Máté rámutatott: az ember hajlamos lenne elviccelni a dolgot, de 200 000 honfitársunk elhitte ennek az alkalmi bohócnak néhány mondatát.

„A kormány tárgyalta ezt az ügyet, a nemzetbiztonsági feladatokat ellátó miniszterek összeültek, mert a 200 000 magyar állampolgár személyes adatai Kijevbe kerültek. És ez akkor is probléma, ha az érintett állampolgáraink történetesen tiszások” – mondta Kocsis Máté, majd elmondta, hogyan is történhetett meg, hogy ukrán cég ingyen fejlesztette le a Tisza applikációját, illetve, hogy hogyan kerültek ukrán cég kezébe a magyar állampolgárok személyes adatai.
Az államnak kell valamit ezzel kezdeni – mondta Kocsis, hozzátéve: Ukrajna nem véletlenül gyűjti azoknak a magyaroknak az adatait, akikről feltételezhető, hogy szimpatizálnak az ukránokkal. Ha majd egyszer ugyanis eljön a pillanat, hogy népszavazást kell tartani Ukrajna uniós tagságáról, akkor jól jöhetnek ezek az adatok mozgósítási szempontból.
Az október 23-i nemzeti ünnepről szólva természetesen szóba került a CÖF-CÖKA által szervezett békemenet, illetve az is, hogy a Tisza Párt ezt a menetet éppen úgy lemásolta, mint minden mást, amit a Fidesz talált ki.
Kocsis Máté szerint mindig az a kérdés, hogy ha az ember árkülönbözet nélkül megkaphatja az eredetit, miért rendelne hamisítványt? Ha van igazi Tusványos, igazi Kötcse, igazi Békemenet, miért választaná az ember a hamisítványt?
A Fidesz frakcióvezetője emlékeztetett, hogy Orbán Viktornak pártelnökként mennyi mindent kell tennie, mennyi mindenre kell figyelnie, hogy minden működőképes legyen. Építsen mozgalmat mindenki úgy, ahogyan Orbán Viktor épített, magyar érdekek mentén, a nemzetközi politikában fajsúllyal rendelkező tényezőként, ne lopja mások ötleteit. „Magyar Péter azért másolja a miniszterelnököt, mert a miniszterelnök egy működő modellt hozott létre” – emelte ki Kocsis Máté.

A Fidesz frakcióvezetője bírálta a tiszásoknak azt a hozzáállását is, hogy nem árulják el, mit tennének, ha esetleg kormányra kerülnének. „Az a fajta düh és frusztráció, ami bennük van, felszámolt minden elvszerűséget a magyar baloldali emberekben” – hangsúlyozta Kocsis, aki szerint a baloldaliaknak minden mindegy, csak a Fidesz bukását szeretnék látni. „Ebből a helyzetből indulunk neki a kampánynak” – hangsúlyozta.
Kocsis Máté arra is rámutatott: a magyar emberek ennek ellenére tudnak józan ésszel dönteni, annak ellenére is, hogy nem mindenben értenek egyet a kormánypártokkal, de bíznak azok tudásában.
A frakcióvezető az orosz-ukrán háborúról szólva elmondta: a legfőbb akadályai annak, hogy béke legyen, az oroszok és az ukránok.
„Két szláv nép egymásnak esett. Kicsik vagyunk és tudatlanok, hogy igazságot tegyen. Azt tudjuk, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, hogy a háború kitörésekor egyikük sem volt sem uniós, sem NATO-tag. Azt viszont nem tudjuk, hogy miérzt álltak azonnal szolgálatba az EU képviselői, hogy miért mi fizetjük mindennek az árát” – sorolta Kocsis Máté, aki szerint az oroszok nem szoktak csak úgy „tovább menni”, ha nincsenek katonai céljaik, ezért is érthetetlen az uniós angazsáltság.

Kocsis Máté arról is beszélt, hogy nem véletlenül folytatja Oroszország majdnem négy éve a háborút, amelyet, ha teljes erőbevetéssel küzdene, vélhetően rövidre zárhatott volna. Ugyanis Moszkva célja az EU kivéreztetése. Hangsúlyozta: családi viszonyai okán nem vádolható oroszbarátsággal, de ennek ellenére belátja, hogy Magyarország energiaellátását Oroszországból tudja a legolcsóbban biztosítani. „Kit érdekel, hogy ki kit szeret? Hogy jön ez ide? Vannak az országnak érdekei és azokat kell szem előtt tartani” – emelte ki a frakcióvezető.




