„Ködös, novemberi idő, keserű kávé, és egy álommal kevesebb”

Szerző: civilek.info

BELFÖLD, KIEMELT

Orbán-Viktor-háttal

Egy nehéz hétfő. Ködös, novemberi idő, keserű kávé, és egy álommal kevesebb. Erre ébredtünk ma – írta reggeli bejegyzésében a miniszterelnök, utalva a vasárnapi magyar–ír vb- selejtezőre, melyet a magyar csapat drámai körülmények között veszített el, és így ismét nem jutott ki a világbajnokságra.

Úgy folytatta, de hiába fáj az ember szíve, hiába érzi igazságtalannak a sorsát, önsajnálatból nem lehet megélni. Meló van.

„Hamarosan érkezik a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. A magyar kisvállalkozóknak ma garantáltan jó napjuk lesz.”


A kormányfő Nagy Elek kamarai elnökkel közösen tart sajtótájékoztatót hétfőn délelőtt. A téma a kis- és középvállalkozókat érintő intézkedéscsomag lesz. A közelmúltban a kormány részéről többször is elhangzott, hogy a napokban új lépéseket jelenthet be a kormány a kisvállalkozásoknak. Az is kiderült, hogy a kormány megemeli a bankadót, és az ebből befolyó bevételből fogja finanszírozni a vállalatok újabb adócsökkentési programját és a fix 3 százalékos kkv-hiteleket.


Magyar Nemzet

Borítókép: Facebook/Orbán Viktor

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004