Civil támogatás koraszülöttek terápiás fejlesztéséhez

Szerző: civilek.info

CIVIL

Forrás: Pixabay

Koraszülött gyerekek terápiás fejlesztéséhez nyújt támogatást a Koraszülöttekért Országos Egyesület (KORE), az „Együttdobban” elnevezésű pályázat célja anyagi segítséget nyújtani azoknak a családoknak, amelyek számára a terápiás fejlesztések finanszírozása komoly anyagi terhet jelentene.

Az egyesület az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta:

hatmillió forintos keretösszegre lehet pályázni, gyermekenként legfeljebb 300 ezer forintra.

A közlemény idézi Földvári Nagy Zsuzsannát, a KORE elnökét, aki azt mondta, a pályázatok elbírálása során számos szempontot vesznek figyelembe szakemberekkel közösen, de kiemelten fontos, hogy a rászoruló családok olyan lehetőséghez jussanak, amelyhez egyébként csak komoly áldozatok árán férhetnének hozzá.

A pályázatokat április 25-ig várják a [email protected] e-mail címen. A részletek megtalálhatók a KORE honlapján.

A közleményben kitértek arra, hogy az egyesület évről évre számos programot indít a koraszülött gyerekek, családjaik és az egészségügyi intézmények támogatására.

Az ország 29 koraszülöttosztályát rendszeresen ellátják speciális textíliákkal – többek között inkubátorletakarókkal, inkubátorfészkekkel és takarókkal -, amelyek elengedhetetlenek az apró babák megfelelő ellátásához. Emellett több kórházban laktációs szobák kialakításához is hozzájárultak, hogy a koraszülő édesanyák nyugodt, meghitt környezetben táplálhassák gyermeküket.

Ezen kívül a szervezet koordinálja a „korip”, vagyis a koraszülött babák számára készített speciális polipfigurák elkészítését is.

Az egyesület nagy hangsúlyt fektet a koraszüléssel kapcsolatos edukációra és társadalmi érzékenyítésre, valamint egy erős közösségi hálót épített ki az érintett családok számára – olvasható a közleményükben.

MTI

Fotó: Pixabay

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004