Kós Hubert világcsúcsot úszott 200 méter háton

Szerző: civilek.info

SPORT

Kós Hubert

A szám világbajnoka, nagymedencés olimpiai bajnoka karrierje első felnőtt világcsúcsát jegyezte.

Kós Hubert világcsúccsal nyert 200 méteres hátúszásban a rövidpályás világkupa-sorozat harmadik, torontói állomásának csütörtöki nyitónapján.

A 22 éves magyar versenyző 1:45.12 perces eredménnyel diadalmaskodott, ezzel több mint fél másodperccel megjavította az ausztrál Mitchell Larkin tízéves, 1:45.63-as világrekordját.

Kós a legutóbbi vk-állomáson azt nyilatkozta, lehet, hogy most „meg lehet kóstolni” a világrekordot, a táv első felében nem feltétlenül lehetett erre számítani, száz méter után ugyanis nagyjából három tizeddel volt messzebb Larkint 2015-ös idejétől. A második százon aztán gyakorlatilag állva hagyta a világcsúcsot jelző képzeletbeli vonalat is, és óriási idővel diadalmaskodott.

A szám világbajnoka, nagymedencés olimpiai bajnoka karrierje első felnőtt világcsúcsát jegyezte.

Kós – aki mindhárom vk-állomáson megnyerte ezt a számot, azaz begyűjtötte a tripla koronát – a második aktív magyar világcsúcstartó, jelenleg Milák Kristóf 200 méter pillangós ideje minden idők legjobbja még.

Nem sokkal később férfi 100 méter pillangón is világcsúcs született, a hazai közönség előtt szereplő Josh Liendo 47.68 másodperccel győzött, megdöntve ezzel a svájci Noé Pontinak a tavaly a Duna Arénában felállított 47.71-es rekordját.

MTI

Borítókép: Kós Hubert
Fotó: Facebook/Magyar Úszó Szövetség – Magyar úszóválogatott

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004