Kovács: felesleges hangulatkeltés Magyarország ellen

Szerző: habe

SZÍNES

Forrás: hirado.hu

Egyre több konzervatív amerikai tekinti követendő és inspiráló példának Magyarországot – írja közösségi oldalán Kovács Zoltán.

A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár hozzátette, hogy ennek miértjeit kutatta a The Daily Show című szatirikus amerikai program riportere, aki egy 23 perces kisfilmet szentelt a magyar közéleti sajátosságok elemzésének. A műsor elfogult volt, és ezzel kapcsolatban Kovács kifejtette, hogy közel egy hónapja a magyar emberek döntöttek és megkérdőjelezhetetlen felhatalmazást adtak a kormánynak a következő négy évre. Hozzátette: ideje lenne, ha ezt a nyugati fősodratú média képviselői is megértenék végre és felhagynának a felesleges hangulatkeltéssel.

Kovács Zoltán a Facebookon azt közölte, hogy egyre több konzervatív amerikai tekinti követendő és inspiráló példának Magyarországot, a kormány családbarát intézkedéseit és következetes bevándorlás politikáját.

Leszögezte: az objektivitás jegyében én voltam az egyetlen, aki a kormányzati álláspontot képviselte a remekműben, amely természetesen számos baloldali politikust és vállaltan kormányellenes művészt is megszólaltatott. Csak a megszokott arányok…

Emlékeztetett: közel egy hónapja a magyar emberek döntöttek és megkérdőjelezhetetlen felhatalmazást adtak a kormánynak a következő négy évre. Ideje lenne, ha ezt a nyugati fősodratú média képviselői is megértenék végre és felhagynának a felesleges hangulatkeltéssel.

A teljes műsor itt tekinthető meg:

 

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004