Eladta Varga Barnabást az AEK Athénnak, a befolyt – nagyjából ötmillió eurós – összeget pedig magyar játékosokra költötte volna a Ferencváros. A terv azonban falakba ütközött: a hazai klubok kikosarazzák a Fradit, s az is nyilvánvaló, hogy miért. Kubatov Gábor szerint ez maga a magyar futball valósága.
A Fradi nemcsak elengedte egyik legfontosabb játékosát, Varga Barnabást, hanem az érte kapott pénzt vissza akarta forgatni a magyar futballba.
Kubatov Gábor ezt így fogalmazta meg a Facebook-oldalán:
„Szerettük volna visszaforgatni a pénzünket a magyar futballba. Négy magyar játékosért a hazai viszonyok között rekord magas, közel 5 millió eurós (azaz 2 milliárd forintos) vételi ajánlatot tettünk. A komoly szándékunk ellenére sem ad el nekünk játékost egyetlen magyar csapat sem. Isten hozott benneteket a magyar futball valóságában.”
Ebből először is kiderül, hogy az a bizonyos 4,5 millió eurót is meghaladó összeg 5 millió euró, ennyit kapott az FTC az AEK Athéntól Varga Barnabásért.
Másodszor, a tetemes összeg még sem elég idehaza a kiszemelt futballisták megszerzésére.
Kikre mondtak nemet a Ferencvárosnak és Kubatovnak?
A klubelnök nem nevezett meg konkrét futballistákat, de a háttérben gyorsan kirajzolódott a kép: több NB I-es rivális is nemet mondott a Fradi megkeresésére.
A sajtóhírek szerint az FTC kívánságlistáján a következők szerepelnek:
- Milan Krpic és Vitális Milán az ETO-tól
- Lukács Dániel a Puskás Akadémiáról
- valamint Bárány Donát és Szűcs Tamás a DVSC-től,
- továbbá a diósgyőri Elton Acolatse.
Krpic esetében az ETO összesen kétmillió eurós – 1,5 millió fix és 500 ezer euró bónusz – vételi összeget is elutasított, pedig a Fradi ajánlata a magyar labdarúgásban nagyon komoly a magyar állampolgársággal is rendelkező 22 éves szerb középhátvédért.
Fradi-gravitáció és felár
A jelenség nem egyedi: a Fradi iránt érdeklődő klubok sorra zárják az ajtót, vagy olyan árat kérnek, amely már túlmutat a hazai realitásokon.
Ahogy a Magyar Nemzet publicisztikája írja a jelenségről: a Ferencváros évek óta a magyar futball „gravitációs központja”. A legerősebb klub, amely pénzt, presztízst és nemzetközi porondot kínál, törvényszerűen felértékeli a piacot. Csakhogy amikor a Fradi szorult helyzetbe kerül – Varga Barnabás pótlása ilyen –, a többiek ezt kihasználják. Nem rosszindulatból, hanem piaci logikából: ha tudják, hogy az idő a Fradi ellen dolgozik, felárat kérnek. Így válik a hazai erőfölény egyszerre előnnyé és béklyóvá.
Címlapkép: Facebook / Kubatov Gábor



