Kudlik Júlia: Attól, hogy nem vagyok képernyőn, még élek

Szerző: civilek.info

SZÍNES

Kudlik Júlia

A 78 éves Kudlik Júlia, a közmédia legendás tudományos-ismeretterjesztő műsorának korábbi műsorvezetője, pénteken a Thália Télikertben adta át a Sára-Csoóri–Életműdíjat.

Az idei díjazott Hábermann Jenő, a Balázs Béla-díjas filmproducer volt, aki a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. által alapított szakmai díjak keretében kapta meg az elismerést. Az MTI beszámolója szerint a közszolgálati tevékenység és a példaértékű szakmai munka elismeréséül.

Kudlik Júlia (aki 2022-ben maga is megkapta Sára-Csoóri–Életműdíjat) 1964-ben debütált a Magyar Televízió képernyőjén, és három hónapig dolgozott a Magyar Rádióban bemondóként. 1965-ben a Delta című műsor vezetésével bízták meg, és ezt a pozíciót egészen 1996-ig töltötte be. Később, kisebb szünet után ismét műsorvezetőként dolgozott. Emellett dolgozott a TV2-nél szerkesztőként és riporterként is.

2003-ban a Fidesz felkérésére az egyik nagygyűlésükön műsorvezető volt, de ebben nem befolyásolta pártszimpátia, és nem is párttag.

Kudlik Júlia ősszel részt vett a komáromi Kikötő Polgári Szalon rendezvényén, ahol elmondta, hogy bár nem él remeteéletet, de valóban egyedül van.

Amikor 2001. november 30-ával megszűnt a munkaviszonyom a Magyar Televízióval – ami egyébként első és utolsó munkahelyem volt –, akkor úgy döntöttem, hogy véget ért a nyilvánosság előtt élt életem. Lezártam az életemnek egy szakaszát, és elindult egy másik. De attól, hogy nem vagyok képernyőn, még élek. Amikor képernyőn voltam, akkor sem az volt a legfontosabb számomra, hogy látnak

nyilatkozta.

Kiemelt kép: MTI/MTVA

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004