Róma egyik leglátogatottabb látványossága a Trevi-kút, amelyet csak idén kilencmillió turista keresett fel.
Népszerűségéhez hozzájárult Federico Fellini 1960-as, Az édes élet című filmje, amelynek híres jelenetében Anita Ekberg megmártózott a vízében.
A 17. században Niccolò Salvi által épített legendás alkotáshoz monda is fűződik, amely szerint ha valaki jobb kézzel a bal válla felett dob pénzt a kútba, akkor biztosan visszatér Rómába, ha pedig két érmét hajít oda, az segít a házastárskeresésben, ha pedig hármat, akkor az a válásban segédkezik.
Így hát bőven csobbanak vízbe az érmék. Volt olyan év, hogy 1.4 millió eurót halásztak ki a medencéből, amelyet a római katolikus egyház a szegények megsegítésére fordított.
Ám ahhoz, hogy jól sikerüljön a dobás, egészen a kút pereméig kell a lépcsőn lesétálni a turistáknak, akiknek jövő év február 1-től két eurót kell leszurkolniuk mindezért.
Így drágul tehát minden ezen a világon. Ott tartunk, hogy már a pénzbedobásért is fizetni kell.
Fotó: Wikipédia/Fiat 500e



