Sorra jelentik be a nemzeti radikálisok, hogy a kormánypártokra szavaznak vasárnap.
Sorsdöntő választás lesz vasárnap, amely nemcsak a következő négy évre, hanem évtizedekre is meghatározhatja hazánk sorsát. A tétet, úgy tűnik, egyre több nemzeti radikális véleményvezér és politikus is felismerte, akik arra kérik a Mi Hazánk Mozgalom szavazóit: a választáson listán szavazzanak a lelkiismeretük szerint, de egyéniben a Fidesz–KDNP jelöltjére tegyék a voksukat. Petrás János, a Kárpátia frontembere úgy fogalmazott: minden szavazatnak különös jelentősége van, és a döntéseket nem érzelmi, hanem stratégiai alapon kell meghozni.
„Soha nem volt még ekkora a választás tétje”
– hallani a kormánypártok politikusaitól és publicistáitól. Nem is csoda, hiszen a magyarok ezúttal nem csak a következő négy év kérdéseiről döntenek, hiszen a következő kormánynak a jelenlegi világpolitikai helyzetre adott válaszai évtizedekre meghatározzák majd a világ sorsát. – Ezt a döntést csak egyszer lehet elrontani, ha elrontjuk, nincs visszaút – mutatott rá Nacsa Lőrinc államtitkár.
Bár a jobboldali közvélemény-kutató cégek kormánypárti előnyt mérnek – például a Nézőpont Intézet által publikált mandátumbecslés szerint a Fidesz–KDNP a következő országgyűlési választáson is megszerzi a mandátumok abszolút többségét –, de fontos, hogy minél erősebb legyen a képviseletük az Országgyűlésben.
Az összefogás a nemzet túlélését jelentheti
Bogár László a kérdésről úgy vélekedett, a Fidesz és a Mi Hazánk ugyanannak a nemzeti erőnek az egymással rivalizáló két politikai alakzata. Ebben a helyzetben azonban mindkét pártnak félre kellene tenni mindazt, ami szembeállítja őket egymással, hogy a magyar nemzet egységét fenn tudjuk tartani. A publicista szerint ezért
a Mi Hazánk Mozgalom szavazóinak egyéniben mindenképp a Fidesz jelöltjét kell támogatnia, mert ez ma a lehető legjobban értelmezett nemzeti feladat, amit véghez kell vinni.
– Lássuk be, a Mi Hazánk képviselőjelöltjeinek kevés esélye van bármelyik egyéni körzetben. Ahogy azon is el lehet gondolkodni, hogy a fideszesek is szavazhatnak listán a Mi Hazánkra – tette hozzá a publicista és hangsúlyozta: az összefogás most a nemzet túlélését jelentheti.
Az első fecske
A köztudottan nemzeti radikális érzületű Budaházy György beszélt elsőként arról, hogy a Fidesz jelöltjére szavazna a Mi Hazánk jelöltjével szemben az egyéni választói körzetben. Az aktivista a döntését az Ultrahang Plusz podcastjében a magyar választási rendszer működésével magyarázta. Bár ő maga még 2028-ig nem vehet részt választásokon, azt elmondta, hogy szerinte a Mi Hazánk be tud jutni a parlamentbe, azonban úgy véli, a magas részvétel nem kedvezhet a kisebb pártoknak.
– Magyarországnak van egy választási rendszere és a választást az egyéni körzetekben kell megnyerni mindenképpen. Ha ezeket nem tudod megnyerni, akkor valószínűleg elbukod az egész választást – mutatott rá, majd hangsúlyozta:
„van egy nagy nemzeti tábor. Legyünk büszkék arra, hogy Magyarországon ez egy összetartó tábor és nem igaz, hogy nem tudunk összefogni”
Hozzátette: ideológiai különbség nincs a két jobboldali párt között, csak hangsúlybeli. A túloldalon azonban nincs ideológiai összhang. Budaházy György azt üzente a nemzeti tábornak: az a legfontosabb, hogy ne kerüljön hatalomra az az „elmebetegség”, amely kopogtat. Ehhez az kell, hogy a csatatérkörzeteket a jobboldal megnyerje.
A kormánypártok mellett a Budaházy testvérek
Hasonlóképpen vélekedett Budaházy György testvére, Budaházy Edda is, aki hangsúlyozta: bátyjával nem a visszalépést szorgalmazzák, hanem azt, hogy a szavazók legyenek tudatosabbak.
– Ott, ahol szinte elveszne a szavazatuk, ott józanul gondolkodva inkább arra a jobboldali jelöltre szavazzanak, aki nyerhet. Hogy a Mi Hazánk visszalépjen, arra én nem látok esélyt
– emelte ki. Elmondta, a Mi Hazánk Mozgalom és a Fidesz között egyértelműen nem fedezhető fel olyan együttműködés, mint ami a Demokratikus Koalíció és a Momentum, illetve a többi ellenzéki párt esetében látható volt. Hozzátette,
egy nemzeti radikális elvekkel rendelkező választó egyszerűen nem gyűlölhet egy olyan kormányzatot, ami kettős állampolgárságot adott a határon túli magyaroknak, ami kerítést épített az illegális migráció megállítására, vagy ami a határon túli magyarokat tényleg minden szinten támogatja.
A nemzeti érzelmű szavazók felelőssége minden korábbinál nagyobb
Schneider Tamás, a Jobbik egykori politikusa az idei választásokon szintén a kormánypártok mellé teszi a voksát egyéniben. Sneider azt mondta, a Tisza Párt politikáját ismerve meg kell akadályozni a győzelmüket, mert kormányra kerülésük gyakorlatilag Magyarország újbóli gyarmatosítását jelentené. Szerinte
a Tisza megállítására csak a Fidesznek van lehetősége, főleg vidéki körzetekben.
Ugyanezen a véleményen van Ifj. Hegedűs Lóránt nemzeti radikális országgyűlési képviselő és református lelkész is, aki felhívta a figyelmet arra, mintegy egy tucat billegő választókerületben néhány szavazat dönthet a mandátum sorsáról, ami akár a kormányalakítás kérdését is befolyásolhatja. Éppen ezért tartja indokoltnak, hogy ezekben a körzetekben a nemzeti radikális szavazók taktikai megfontolásból a kormánypárti jelölteket támogassák.
– A jelenlegi kiélezett politikai helyzetben a nemzeti érzelmű szavazók felelőssége minden korábbinál nagyobb – hangsúlyozta.
Az elsők között jelentette be a Fidesz támogatását Petrás János, a Kárpátia frontembere is. Mint fogalmazott, a választások tétje nem kisebb, mint hogy a nemzeti erők meg tudják-e őrizni pozícióikat egy nehéznek ígérkező politikai környezetben. Szerinte ezért minden szavazatnak különös jelentősége van, és a döntéseket nem érzelmi, hanem stratégiai alapon kell meghozni.
A legfontosabb kérdésekben a két párt ugyanazt vallja
Borbély Zsolt Attila hasonlóképpen érvelt: a Fidesz nagyon sok mindent megvalósított mindabból, amit a Mi Hazánk szellemi elődpártja, a Csurka István által fémjelzett MIÉP képviselt.
– Ha viszont a globalista erők marionettfigurája kerül az ország élére, az nemzetpolitikai katasztrófával egyenértékű – mutatott rá a publicista. Kiemelte: minden Mi Hazánk-szavazó számára egyértelmű lehet annak szükségessége, hogy ezt megakadályozzuk. Borbély Zsolt Attila jelezte, hogy reálisnak kell lenni:
a Mi Hazánk jelöltjeinek nincs érdemi esélye az egyéni kerületekben a győzelemre, ezért a nemzeti szavazatok maximalizálásának és a nemzeti létesélyek optimizálásának érdekében célszerű, hogy a Fideszre adják a voksukat egyéniben.
– A közéletet figyelve szembetűnő, hogy a Mi Hazánk kőkemény bírálatot fogalmaz meg a kormány címére, nemritkán alappal, néha túlzásokba esve – vélekedett, majd hangsúlyozta: tagadhatatlan, hogy a legfontosabb kérdésekben a két párt, a Fidesz és a Mi Hazánk ugyanazt vallja:
„nemzetépítő államra van szükség, amely a magyar érdekek szerint működik, kívül tartja a migránsokat, ellenáll a globalista gazdasági hódításnak és kultúrmocsoknak, beleértve az LMBTQ-propagandát, és realista álláspontot foglal el az orosz–ukrán konfliktusban”.
Szerinte ez pedig épp elég ahhoz, hogy a két párt, megőrizve a maga szuverenitását, ne egymás ellen acsarkodjon. – Minden Mi Hazánk-szavazó egy reális dilemmával kerülhet szembe, ez kétségtelen. A szűk pártérdek azt diktálná, hogy a konyhára sokat nem hozó töredékszavazatok növelése, valamint a politikai láthatóság növelése érdekében a saját egyéni jelöltet támogassa. A nemzet érdeke viszont ebben az esetben szembefut a pártérdekkel. A magyar érdek ugyanis az, hogy adják a voksukat oda, ahol jobban hasznosul a nemzet jövője szempontjából – összegzett Borbély Zsolt Attila.
Fotó: Hatlaczki Balázs / Magyar Nemzet