Ha a békecsúcsnak még nem is lehetett helyszíne Budapest, a csúcsbéke létrejöttéért politikai erejének minden tartalékát bevetette a Fővárosi Közgyűlés. Ha nem is teljes egyetértésben, de 21 igen és 11 tartózkodás mellett megteremtette az ünnepléshez való jog békés és biztonságos kereteit. Igaz ugyan, hogy gazdaságilag a csőd szélén zakatol a Városháza annak ellenére, hogy arccal a vasút felé megvásárolta a szeméttelepnek látszó egykori teherpályaudvart.

Viszont ezzel sem sikerült csökkenteni a nagykörúti dugókat, akárcsak az út szélére festett sárga csíkokkal. De miután a méhlegelők a klímaváltozás ellenére sem virítottak már adventben, valami fontosat kellett cselekednie a választott testületnek. Így – a Főpolgármester úr irányításával – ráléptek a béketeremtés rögös, de mindenki által érdeklődéssel figyelt útjára.

Az ukrán titkosszolgálat értesülései szerint a tárgyalási – részben titkosított – jegyzőkönyvet Moszkvában már fordítják. Az ukrán elnök pedig a Fehér Ház által eredetinek mondott angol szöveget tette magáévá Floridába utaztában.

Az a hír járja, hogy – amennyiben sikerül az idei szilvesztert a fővárosi kerületeknek balesetmentesen lehozniuk – a tűzijátékszüneti próbaüzem nagyban előmozdíthatja a jövőre esedékes orosz-ukrán tűzszüneti megállapodást, és a Béke Nobel-díj 2026-os jelöltállítási folyamatát. Bár a kutya és a szalonna egy mondatban történő említésének filozófiai tartalmát ismerve nem lesz könnyű dolga a bizottságnak.

De, ha már szalonna, mesélek valamit egy kutyáról. Bőven benne jártunk a nyárban, de még messze volt az augusztusi demokratikus vita tárgya, a Szent István napi tűzijáték. Vihar sem közeledett, tehát semmi sem akadályozta a szokásos esti sétát. Kilépve a kiskapun tájékozódtunk. Minka beleszagolt a levegőbe, és megindult az orra után. Vágtázott, mint
mindig, mert nem ismeri a sétatempót. Ha új szagot kap, olyan, mint egy virológus pandémia idején. Igaz, ő nem a mikroszkópja fölé hajol, csak „porszívózik”. Aztán a fáig rohan. Majd onnan az oszlophoz. Benéz az árok fölötti híd alá. Be is bújik. Majd miután elkészült a „jelentéssel”, visszasétál a fához, hogy tudtára adja mindenkinek: itt járt Minka. Aki kételkedik, szaglásszon utána, mert mint tudjuk: minden kutya oroszlán a saját udvarában.

Így haladtunk utcáról utcára, míg az egyik sarkon hatalmas durranás állított meg bennünket.

Tanácstalanul bámultunk oldalra, hátra, az éjszakába igyekvő égboltra, de érdemben nem vettünk észre semmit. Aztán a domb mögül újabb durranás rázta meg a levegőt. Tarka csillageső világította meg a házak tetejét. A fénycsóvát újabb és újabb követte. Eljegyzést tarthattak a parkon túl, vagy éppen egy szülinapost, névnapost, esetleg frissdiplomást ünnepelhettek, de Minkán látszott, hogy köszöni, ezt nem ő rendelte. Leszegett fejjel, lába közé csapott farokkal úgy indult meg a legrövidebb úton hazafelé, mint a szélvész. Átgázolva a kerten, berontott a házba, és bepréselte magát a sarokpad alatti sutba.

Túl volt már mostani életkorának a felén, amikor a lányom magához vette. Nem fajtatiszta kutyus, de a „legjobb vérvonalú” keverék. Inkább pumi, mint puli. Igazi hűséges kutyaszeme van, ami jól áll a fekete kosztümjén virító fehér zsabójához. Kölyök korában benzinkúton „felejtették”, aztán menhelyre került. Oda kétszer is, közben utcakutyaként tengette az életét. Zavarba ejtő az életrajzának ez a szakasza. Az alapos állatorvosi vizsgálat kiderítette: „két személyi igazolványa”, azaz két chipje is van. Szerencsére ez nem okozott nála személyiségzavart. Kóbor kutya korában viszont összegyűjtött magának ezt – azt. Allergiatesztjéből kiderült, hogy a szárnyasok és a marha húsától vakarózik. Csak nyulat, halat és birkát ehet. Nem rossz menü, de nem is olcsó. Nem beszélve a különböző jutalomfalatokról. Viszont az elmúlt ötévnyi szocializálódása közepette megbizonyosodhatott arról, hogy holnap is lesz vacsorája.

Karácsony óta nálunk is van saját ágya. Kapott a fa alá zacskós rágcsálni valót, de volt az ajándékai közt egy gumicsont is, amin Szenteste hosszasan rágódott, az egerét meg magával vitte hálótársnak. Minka már a szilvesztert is stresszmentesen éli át. Nem is érti, hogy mivégre ez a felhajtás. Nem rá veszélyesek ezek a durranó, csillogó, sistergő micsodák. Féljenek azok, akik nem ismerik, nem tisztelik, csak ugatják ezeket a pörgő, forgó, morgó szerkezeteket!

Vonyított is szegény, amikor megtudta, hogy a magát minden fontos helyzetben komolyan vevő Főváros Közgyűlése rendeletet alkotott „az ünnepléshez való jog és a lakosság, valamint az állatok nyugalmához való alapvető jog közötti egyensúly megteremtésére”. Engem ugyan a kutya nem kérdezett, de állítólag volt valami kérdőíves közvéleménykutatás. Ennek kétséget kizáró eredménye kényszerítette ki a döntéshozókból a rendeletet, amelynek tervezetét a nagykutya ügyben szakértőnek számító Főpolgármester jegyezte annak érdekében, hogy „csökkenjen a zaj-, fény- és környezeti terhelés, viszont erősödjön és fokozódjon az állatvédelem”.

Minka szerint ez állati jó, de ki fog a 2025-ös év utolsó két órájában és a 2026-os esztendő első 120 percében a Budapest térképére rajzolt fehér foltocskákon szorongani? Távol a bulizóktól? Tülekedni a többezer amatőr tűzszerész között, keresve a szabadnak látszó lőirányt? Mindezt csak azért, hogy az eddigi őrültséget fölülírva még nagyobb balesetveszélynek tegye ki magát? Ez azért nem mindegy! A kutyafáját!

De az az éber rendőr, vagy széleslátókörű közterületfelügyelő is kutyaszorítóba kerül, aki minden szabályszegőt szeretne tetten érni szilveszter éjszakáján vagy újév hajnalán. Azok persze örülhetnek, akik semmit sem tettek és tesznek házi kedvencük védelméért. Néha még arra sem ügyelnek, hogy a pánikba esett állat félelmében ki ne szökjön a házból, a kennelből, vagy a kertből. Majd meg kétségbeesetten posztolnak, plakátolnak, mert kedvencük olyan messzire rohant rettegésében, hogy onnan még Lassie sem találna haza. Mert ezek helyett a nagyvonalú, minden megoldást mástól váró gazdik helyett próbál „cselekedni” a rendelet.

Aztán persze vannak, akik a bosszúvágytól dörzsölik a tenyerüket. Akiknek régóta a bögyükben vannak ezek a piromániás tűzijátékozók. Végre! Fel lehet őket jelenteni, és a hatóság majd olyan bírságot ver rájuk, amibe belekékülnek, mint a jelzőrakéták! Már látom is magam előtt a karácsonyfáról mentett – 12 centiméternél nem hosszabb – csillagszórókkal törvényesen integető, óévet búcsúztató tömeget, amelynek tagjai egymást csitítva arról suttognak, hogy mit is csináljanak azzal a temérdek, római gyertyával, sikollyal, 50 lövéses bombateleppel, amiért oly sokat fizettek? Mert nem azért adtak ezekért ennyi pénzt, hogy majd nagy dirrel-durral visszaváltsák a vásárlás helyén, az adott nap adott órájában! Bár miért ne? Lehetne ez – a karácsonyi béke jegyében fogant – legcivilizáltabb szilveszteri tűzijáték.

Főpolgármester Úr!

Nyújtson be, kérem, erre vonatkozóan egy módosító javaslatot! Siessen, még mielőtt polgárjogot nyer a szilveszteri tűzijáték Önök által elrendelt békés és biztonságos kerete: „amely minden lakónak – legyen az ember vagy állat – biztosítja a nyugodt ünnepléshez való jogot.”

Illusztráció: Pixabay