László András, a Fidesz európai parlamenti képviselője, a Patrióták Európáért Alapítvány elnöke az európai politikáról beszélt a Patrióta Európai Civil Együttműködésért Alapítvány (PEuCET Alapítvány) hatodik alkalommal megrendezett konferenciáján, amelyre Európa közel húsz országából érkeztek patrióta civil szervezeti, szakszervezeti és ifjúsági vezetők, hogy közösen vitassák meg az Európát érintő legfontosabb kérdéseket.
„Európa válságban van. Mégis, 2024-ben történt valami, ami megváltoztatta politikai térképet az EP-választások alkalmával: létrehoztuk a legnagyobb ellenzéki frakciót, a Patrióták Európáért frakciót. Nemcsak mi erősödtünk, hanem a jobboldal egésze is: ma már három olyan frakció van, amely határozottan konzervatív, patrióta, szuverenista vagy ezeknek valamilyen formájában a nemzeti oldalt, a nemzetek Európájának eszméjét képviselik. A nemzeti oldal képviselete Brüsszelben most erősebb, mint valaha. Ez nem lenne lehetséges Önök nélkül: hazafias, nemzeti hagyományaink iránt elkötelezett civilek nélkül. Köszönöm az Önök kitartó, szellemi honvédő munkáját” – kezdte felszólalását a VI. PEuCET konferencián László András.
A patrióta politikus elmondta: Európa ma nincs jó formában, bajai egyre szaporodnak. Béke, jólét és együttműködés – ez volt az európai integráció kezdetekor az ígéret, emlékeztetett László András, hozzátéve: éppen emiatt volt évtizedekig sikeres az EU.
„De valami eltört. Ma béke helyett a legsúlyosabb háború van évtizedek óta. Jólét helyett megélhetési válság, gazdasági stagnálás van, együttműködés helyett egyre jobban erőltetett brüsszeli központosítás” – vázolta a pillanatnyi helyzetet László András.
A patrióta politikus felszólalását teljes egészében itt nézheti meg magyar és angol nyelven:
Borítókép: László András, a Patrióták Európáért képviselőcsoport tagja a Patrióták Európáért Alapítvány elnöke – Fotó: civilek.info



