A Magyar Állami Operaházat 2013 óta főigazgatóként vezető Ókovács szerint úgy született döntés a leváltásáról, hogy az intézmény hónapok óta zajló átvilágításának eredményeit nem ismerhette meg. Orbán Viktor megköszönte Ókovács Szilveszter munkáját. Az Operaház éléről menesztett főigazgató tevékenységét a magyar kultúra számára maradandó teljesítményének nevezte.
Élesen bírálta Tarr Zoltán kulturális minisztert Ókovács Szilveszter, miután hétfőn azonnali hatállyal felmentették a Magyar Állami Operaház éléről. A tárca szabálytalanságokra hivatkozik, a menesztett főigazgató azonban azt állítja: az átvilágítás során egyszer sem kérdezték meg, annak megállapításait nem ismerhette meg, a minisztérium vezetői pedig még a megkereséseire sem válaszoltak.
„Tények a mai tarrvágásról” – ezzel a címmel reagált Facebook-bejegyzésében Ókovács Szilveszter arra, hogy Tarr Zoltán, a Tisza-kormány társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztere november 2-i hatállyal megszüntette a munkaviszonyát. A Magyar Állami Operaházat 2013 óta főigazgatóként vezető Ókovács szerint úgy született döntés a leváltásáról, hogy az intézmény hónapok óta zajló átvilágításának eredményeit nem ismerhette meg.
Nem ismerhettem meg az Operáról nyár óta (!) kapargatott jelentést. Nem kérdeztek meg egyszer sem az átvilágítás során
– írta a volt főigazgató. Ókovács különösen azt sérelmezte, hogy a kulturális tárca vezetői még személyes egyeztetésre sem voltak hajlandók vele.
„Nem találkozott egyszer sem a párbeszéd, az élhető és emberséges Magyarország kulturális minisztere és államtitkára a legnagyobb intézményének vezetőjével, velem” – fogalmazott. Állítása szerint hiába próbált kapcsolatba lépni a minisztériummal: hívásait nem fogadták, üzeneteire és leveleire nem válaszoltak. Azt is kifogásolta, hogy a tárca vezetői az Operaház előadásait sem tekintették meg.
Magyar Péter pár éve még a Facebookon méltatta
Magyar Péter a tőle jellemző, személyeskedő stílusban reagált arra, hogy a fenntartó képviseletében eljáró Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát. A miniszterelnök azt írta a közösségi oldalán, hogy „mától vége az Operaházban Ókovács Szilveszter rémuralmának és pazarlásának. Az Operaház új vezetőjét nyílt, transzparens pályázaton választjuk ki”.
Azonban gyorsan napvilágra került, hogy Magyar Péter négy évvel ezelőtt még teljesen véleménnyel volt Ókovács Szilveszter munkásságáról. Ugyanis a menesztet főigazgató hivatalos Facebook-oldalának a legelső, 2022. augusztusi bejegyzése alá Magyar Péter még elismerően kommentált.
Kedves Főigazgató Úr! Immár kilenc éves regnálásod alatt az Operaház teljes megújuláson esett át. Immár a világ talán legcsodálatosabb épületében csendülnek fel minden nap világszínvonalú előadások. Gratulálunk az eddigi eredményekhez és további sikeres (még legalább kilenc éves) folytatást kívánunk! Legyen a zene mindenkié!
− írta akkor Magyar Péter.
„Ezt még az unokáink is látni fogják!”
„Köszönöm Ókovács Szilveszternek mindazt, amit a Magyar Állami Operaházért és a magyar kultúráért tett” – írta közösségi oldalán Orbán Viktor. Bejegyzésében kiemelte,
Maradandót alkotott. Ezt még az unokáink is látni fogják!
Szabálytalanságokra hivatkozva menesztették
A minisztérium hétfői közleménye szerint Tarr Zoltán az intézmény átvilágításának megállapításai alapján döntött Ókovács Szilveszter munkaviszonyának azonnali megszüntetéséről.
A tárca közlése szerint az ellenőrzés számos szabálytalanságot tárt fel. Egyebek mellett azt állapították meg, hogy a főigazgató részére rendszeresen, havonta több százezer forintos célprémiumokat fizettek ki, amelyekhez az előírások alapján miniszteri jóváhagyásra lett volna szükség. A kifizetésekhez kapcsolódó feladatok között kommunikációs tevékenységek és főzeneigazgatói feladatok is szerepeltek.
A minisztérium új pályázatot ír ki a főigazgatói posztra, az átmeneti időszakban pedig Ivacs Balázs látja el az intézményvezetői feladatokat. A megbízott főigazgatónak a feltárt hiányosságok megszüntetése mellett azt is vizsgálnia kell, hogy felmerül-e bűncselekmény gyanúja. A tárca hangsúlyozta, hogy az intézkedés az Operaház előadásait nem érinti.
Ókovács bejegyzésében egyelőre nem reagált részletesen a célprémiumokkal kapcsolatos megállapításokra, ugyanakkor azt állította, hogy a vizsgálat során nem biztosítottak számára lehetőséget álláspontja ismertetésére.
„Mindenki Operaházát” vezette
A leváltott főigazgató közölte, hogy hétfő este a Hír TV és az ATV műsorában is beszélni fog menesztésének körülményeiről. – Ugyanis nemzeti intézményt vittem, mindenki Operaházát – hangsúlyozta. Bejegyzését a közönségnek és munkatársainak mondott köszönettel zárta, egyúttal jelezte: hétfő este még szeretne visszatérni az Operaházba. – A ma esti Rekviem második felére mindenképp szeretnék odaérni, még működni fog a belépőkártyám – fogalmazott.
Mint ismert, Ókovács Szilveszter 2011-ben kormánybiztosként került az Operaház élére, 2013 januárjától pedig főigazgatóként irányította az intézményt. Mostani menesztésével több mint másfél évtizedes operaházi vezetői pályafutása ért véget.
Borítókép: Facebook/Ókovács Szilveszter