Lecsapott Tarr Zoltán: azonnali hatállyal kirúgták az Operaház főigazgatóját, Ókovács Szilvesztert

Szerző: civilek.info

BELFÖLD, KIEMELT

A társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter munkaviszonyát – közölte Nagy Ervin. Facebook-bejegyzése szerint a Magyar Állami Operaház átvilágítása a vezetői juttatások, a szerződések és a gazdálkodás területén is hiányosságokat tárt fel.

A kultúráért felelős államtitkár azt írta, hogy a főigazgató havi bruttó 4,8 millió forintos fizetése mellett további juttatásokban részesült, amelyekhez a minisztérium nem adta jóváhagyását. Közlése szerint a főigazgató és helyettese külön prémiumokkal emelte meg saját jövedelmét, miközben az intézmény vezetése rendszeresen további állami támogatást szorgalmazott.

A bejegyzés szerint a főzeneigazgatói pozíció 2023 óta betöltetlen volt. Az ehhez tartozó feladatokat célfeladatként osztották szét a főigazgató, helyettese és más munkatársak között, amiért havonta több százezer forintos prémiumokat állapítottak meg. Nagy Ervin közlése alapján az intézmény első és második számú vezetője egymásnak igazolta a feladatok teljesítését.

Az átvilágítás megállapításait ismertetve arról is beszámolt, hogy a főigazgatónak hónapokon keresztül havi bruttó több mint 660 ezer forintot fizettek napi jegyzetek megírásáért és közzétételéért. A bejegyzés szerint ez olyan tevékenység volt, amely az intézmény más munkatársainak munkakörébe is beletartozott. A juttatás csaknem kétszerese volt a közösségi média kezeléséért felelős munkavállaló bérének.

A produkciók költségeinél és a szerződéseknél is problémákat jeleztek

A miniszter szerint az Operaház vezetése az egyes produkciók költségeiről sem tudott pontos adatokat adni: egy-egy előadásnál akár négy különböző becsült érték is szerepelt. Ezeknek az összegeknek a beszerzési és közbeszerzési eljárások megalapozásában is szerepük van.

A bejegyzés több százmillió forint összértékű karmesteri szerződésekről is beszámolt. Nagy Ervin azt írta, hogy miután az átvilágítás során rákérdeztek ezek indokoltságára, a főigazgató visszavonta őket. Egy másik esetben az intézmény vezetése azt állította, hogy nem jött létre munkaszerződés, az ellenőrzés során azonban előkerült egy aláírt és ellenjegyzett dokumentum.

Ideiglenes vezető érkezik, nyílt pályázatot írnak ki

A közlés szerint az Operaház élére ideiglenes vezető kerül. A főigazgatói teendőket átmenetileg Ivacs Balázs végzi el. Feladata a működés folytonosságának biztosítása, az átvilágítás során feltárt hiányosságok rendezése és a további szükséges intézkedések végrehajtása lesz. A főigazgatói tisztség betöltésére nyílt pályázatot írnak ki.

Borítókép: Facebook/Ókovács Szilveszter

Köszönettel vesszük és hálásak vagyunk a megemelkedett támogatási összegekért. A kialakult helyzetnek megfelelően a hatékony felhasználásra teszünk ígéretet.

Továbbra is várjuk támogatásukat!

Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány
Unicredit Bank 10918001-00000064-35950004