Legyen öröm az iskolakezdés Kárpátalján is! (videóval)

Szerző: civilek.info

DIASZPÓRA

Katolikus-Karitász-iskolakezdés

A Katolikus Karitász számára különösen fontos, hogy a határon túli magyar közösségekben élő gyermekeket is támogassa ezekben a nehéz időkben.

Háromszáz tanszercsomagot adományozott hátrányos helyzetű kárpátaljai gyermekeknek a Katolikus Karitász. A Perényi Zsigmond Középiskola 22 diákja személyesen vehette át az iskolatáskákat és a szükséges taneszközöket hétfőn Nagyszőlősön, a többi csomagot a Szent Márton Karitász munkatársai juttatják el a következő napokban a többi érintetthez Kárpátalja különböző magyarajkú településein.

A segélyszervezet közölte: a tanévkezdési támogatás Legyen öröm az iskolakezdés! elnevezésű segélyprogramjuk része, amely évente Magyarországon több ezer rászoruló diák számára nyújt segítséget az év során.

A szervezet számára különösen fontos, hogy a határon túli magyar közösségekben élő gyermekeket is támogassa ezekben a nehéz időkben – írták.

Idézték Nyibilevics Mónikát, az iskola igazgatóját, aki kiemelte: „köszönjük az anyaországnak, hogy mellettünk állnak és támogatnak ebben a viszontagságos időszakban”.

„Amíg a Gondviselő szeretete önök által munkálkodik, addig nekünk, tanároknak és szülőknek is van erőnk a helytállásra. És van bizodalmunk abban, hogy a nagyszőlősi magyarságnak igenis van jövője itt, a szülőföldjén” – tette hozzá.

Zagyva Richárd, a Katolikus Karitász országos igazgatója a közlemény szerint arról beszélt: a tanszercsomag nem old meg minden nehézséget, de kifejezése annak, hogy a kárpátaljai magyarok nincsenek egyedül; van remény, és van, aki figyel rájuk. Elmondta, a szervezet nemcsak egyszeri adománnyal, hanem hosszú távú jelenléttel és támogatással szeretne segíteni.

Fehér Ferenc, a kárpátaljai Szent Márton Karitász igazgatója közölte, hogy iskolatáskákkal, tanszerekkel támogatják a gyerekeket, és folytatják a programot más településeken is.

A Katolikus Karitász július végén indult, Legyen öröm az iskolakezdés! elnevezésű segélyakciója már több mint 1500 rászoruló gyermeknek segített tanszerekkel és utalványokkal. A cél, hogy szeptember végéig ez a szám elérje legalább a 3 ezret. A kezdeményezés nemcsak a tanévkezdést támogatja, hanem tehetséggondozó és fejlesztő programokkal, valamint ösztöndíj jellegű támogatással is segíti a gyermekeket Magyarországon – áll a közleményben.

MTI

Borítókép: Az iskolakezdést igyekszik megkönnyíteni a Katolikus Karitász itthon és külhonban egyaránt
Forrás: Facebook/Katolikus Karitász – Caritas Hungarica 

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004