Két olyan videófelvétel került nyilvánosságra, amelyeken Lengyel László, a Tisza Pártnak tulajdonított, berutális megszorításokat tartalmazó tanulmány egyik Index által azonosított szerzője arról beszél, hogy adót kell emelni, és arról, hogy adót csökkenteni viszont „hülyeség”.
Noha Magyar Péter folyamatosan igyekszik tagadni, hogy a Tisza Párt jelentős adóemelésre készül, Lengyel László, a tanulmány egyik Index által azonosított szerzője rendre arról beszél, hogy adót kell emelni, és arról, hogy adót csökkenteni viszont „hülyeség” – mutatott rá az Ellenpont. A portál két olyan videófelvételt is nyilvánosságra hozott,
ahol Lengyel László pontosan arról beszél, ami a „gazdasági konvergencia programba” is bekerült.
Mint írják, Lengyel László, aki korábban tagadta, hogy köze lenne a Tisza Párt radikális adóemeléseket tartalmazó gazdasági csomagjához, egy 2025. május 20-i podcastben elismerte: csapatával együtt már „írja a kormányprogramot”, hogy a párt felkészülten mehessen kormányzásba. Ez a csomag nem más, mint az a több mint 600 oldalas megszorító csomag, amely az ingyenes egészségügy és az állami nyugdíjak felszámolása mellett a legtöbb ma ismert adót is megemelné.
– Itt előadhatod, hogy te le akarod vinni a személyi jövedelemadó-kulcsot kilenc százalékra, ami egyébként kilyukasztja a költségvetést, de öt perc múlva kiderült, hogy ez egy hülyeség. Én értem, hogy a populizmus győz…” – érvelt Lengyel László az ominózus műsorban, ami arról árulkodik, hogy nem adócsökkentést, hanem adóemelést akar a Tisza Párt.
Ugyancsak Lengyel a Klikk TV egy februári adásában is arról beszélt, hogy
a teljes adórendszert át kellene alakítani, és a többkulcsos jövedelemadót, így az adóemelést méltatta – ami be is került a Tisza programjába.
A Tisza programírója ezután azon gúnyolódott, hogy ha hozzányúlna valaki a személyi jövedelemadóhoz, ordítozás lenne.
„A progresszív, vagyis többkulcsos adót ki sem lehet ejteni, pedig az lenne jó”
– mondta.
Az Ellenpont szerint
Lengyel jövedelemadóval kapcsolatos véleménye egy az egyben visszatükröződik a Tisza Párt kiszivárgott gazdasági csomagjában is, Magyar Péterék megszorító terveinek egyik első pontja ugyanis a személyi jövedelemadó drasztikus emelése volt.
Hozzátették, a párt gazdasági kabinetjének tervei szerint csak egy nagyon szűk rétegnek maradna a mostani adószint, de már az átlagbér is 22 százalékos adósávba esne, 1 millió 250 ezer forintos havi jövedelem fölött pedig már jönne a 33 százalékos sáv is. Mindezt annak ellenére, hogy Magyar Péter korábban még az szja jelentős csökkentését ígérte.
Hangsúlyozták, az adóemelés mindenkire vonatkozna, az aktívkorúak és a nyugdíj mellett munkát vállalók jövedelmei egyaránt növekednének, az ígért adókönnyítések pedig a nyilvánosságra került programban már nem szerepelnek.
Lengyel elszólásai tehát ismételten alátámasztják a kiszivárgott dokumentum hitelességét,
hiszen a programíró által képviselt vélemény összhangban van a tervezet tartalmával – írta az Ellenpont.
Lengyel már májusban beismerte, hogy már dolgoznak egy kormányprogramon.
„– Azon dolgozom a saját csapatommal, hogy már most legyenek programjaink. Tehát szükség volna arra, hogy felkészülten menjünk a kormányzásba. Hogy ne az legyen, hogy akkor kelljen kitalálni, hogy na és most merre. Hogy akkor kelljen kitalálni a jogállam felépítését, és jé, azt ki fogja csinálni és hogyan.”
A gazdaság új formáit, gazdaságpolitika, gazdasági szerkezet, hogyan. Monetáris politika, hogyan. Mit akarsz csinálni, adott esetben a hadseregfejlesztésbe, és ebben a fegyverkezésbe, hogyan. Külpolitikába. Na most ezeket már ki kellene találni, hogy ne egy éjszaka íródjanak meg ezek a programok, amelyek általában akkor nem szoktak sikerülni – ismerte el a baloldali közgazdász.
Forrás: Magyar Nemzet
Címlapkép: Lengyel László – Fotó: Bujdos Tibor / Magyar Nemzet



