Lengyelország kérte a NATO-szerződés 4. cikkének alkalmazását

Szerző: civilek.info

KÜLFÖLD

Donald Tusk

Lengyelország feltehetőleg nagy fokú provokációval szembesül, először történt, hogy egy NATO-tagállam felett orosz drónokat lőttek le – jelentette ki Donald Tusk lengyel kormányfő szerdán, a kabinet rendkívüli ülésének elején.

A kormányülést Donald Tusk azután hívta össze, hogy szerda hajnalban több drón repült be Lengyelország légterébe Oroszország Ukrajna elleni légitámadása közben. A felszálló lengyel és szövetséges vadászgépek a drónok egy részét lelőtték.

A szövetségesek nagyon komolyan veszik a helyzetet

– mondta el Tusk.

Tusk azt mondta, hogy Lengyelország kérte a NATO-szerződés 4. cikkének alkalmazását, és folyamatban vannak a szövetségesekkel folytatott konzultációk Lengyelország légvédelmének megerősítése érdekében.

„Az a tény, hogy ezeket a biztonsági fenyegetést jelentő drónokat lelőtték, megváltoztatja a politikai helyzetet” – mondta Tusk.

A lengyel miniszterelnök azt is kijelentette, hogy Lengyelországnak többre van szüksége, mint pusztán a szolidaritás kifejezésére és a szövetségesek nagyobb támogatására.

Tusk hozzátette, hogy nincs okunk azt állítani, hogy Lengyelország háborús állapotban van, de a második világháború óta a fegyveres konfliktushoz legközelebb álló helyzetben van.

Közölte: a drónok behatolása után Lengyelországban nem regisztráltak áldozatokat. Folytatódik a lelőtt drónok roncsainak keresése, és újranyílnak a légvédelmi művelet miatt bezárt lengyelországi repülőterek – mondta el a kormányfő.

Donald Tusk komolynak nevezte a helyzetet

Ma már senkinek sem lehet kétsége, hogy különféle forgatókönyvekre kell készülnünk – jelentette ki. Egyúttal aláhúzta:

„Nincs ok pánikra és arra sem, hogy a lakosok mindennapi életét megnehezítő korlátozásokat vezessenek be.”

A drónroncsok keresésére mozgósították a hadsereg kötelékében működő önkéntes területvédelmi erőket (WOT). A lengyel rendőrség szerda reggel megerősítette: a kelet-lengyelországi Lublini vajdaságban fekvő Wyryki településen az egyik drón egy lakóház tetejét rongálta meg, senki sem sérült meg. Egy másik drón roncsait a kelet-lengyelországi Podlasiei vajdaságban, Czosnówka falu közelében, egy harmadikat pedig a közép-lengyelországi Lódzi vajdaságbeli Mniszków településnél találták meg.

A kormányülés előtt Karol Nawrocki államfő kezdeményezésére lengyel politikai és katonai vezetők egyeztettek az elnöki hivatal nemzetbiztonsági irodájában (BBN). Az ezt követő sajtóértekezletén Karol Nawrocki kijelentette: A dróntámadás példátlan mozzanat a NATO történetében, ahogyan Lengyelország legújabb történetében is. Közölte: beszéltek a lengyel drónvédelem megerősítésének szükségességéről, és megvitatták a NATO alapszerződése 4. cikkelye szerinti eljárás megindításának lehetőségét is. Ez a szövetségesek közötti konzultációkat helyez kilátásba, ha bármelyik tagország fenyegetést érzékel területi épsége, függetlensége vagy biztonsága ellen.

Az elnök bejelentette: a légtérsértések miatt összehívja a legfontosabb lengyel politikai vezetőkből álló tanácsadó testület, a nemzetbiztonsági tanács (RBN) ülését.

A lengyel sajtóban idézik Ben Hodges, az Európába telepített amerikai szárazföldi erők volt főparancsnoka Reutersnek adott nyilatkozatát, miszerint a lengyel légteret megsértő drónok száma világosan mutatja, hogy a NATO és tagállami légvédelmi erőinek és előrejelző riasztórendszerének tudatos teszteléséről van szó.

Orbán Viktor is üzent a lengyelországi események után

A magyar kormányfő szerint ez az eset is bizonyítja, hogy a békét szorgalmazó politikánk indokolt és észszerű. Magyarország szolidaritását fejezte ki Varsóval.

Magyarország teljes szolidaritását fejezi ki Lengyelországgal az éjszakai drónincidens kapcsán. Lengyelország területi integritásának megsértése elfogadhatatlan. Így reagált Orbán Viktor a közösségi oldalán arra, hogy drónok sértették meg a lengyel területet.

Mint a miniszterelnök fogalmazott:

Ez az eset is bizonyítja, hogy a békét szorgalmazó politikánk indokolt és észszerű.

kormányfő kiemelte:

Egy háború árnyékában élni kockázatokkal és veszélyekkel jár. Itt az ideje véget vetni ennek! Ezért támogatjuk Trump elnök úr békét célzó erőfeszítéseit.

Forrás: Magyar Nemzet / Civilek.info
Címlapkép: Facebook / Donald Tusk

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004