A Ferencvárosnak vasárnap meccset nyert, három nap alatt pedig két gólt szerzett. Lisztes Krisztiánról van szó, aki – nem túlzás –, ígéretesen kezdte az új idényt, és meghálálja Borbély Balázs vezetőedző bizalmát. Lisztes a minap egy interjúban utalt is rá, hogy mi a különbség Borbély és a nyáron a kispadról másfél év után távozó Robbie Keane kommunikációja között.
830 nap – ennyi idő telt el Lisztes Krisztián két gólja között a Ferencváros színeiben. Az FTC 21 éves középpályásának is jót tett a nyári edzőváltás a zöld-fehéreknél. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy múlt héten a Trabzonspor ellen ő állította be a 4–0-s végeredményt az Európa-ligában, ezzel pedig 27 hónapos gólcsendjét zárta le. Ekkor Lisztes azt mondta, reméli, most már jönnek a gólok.
Lisztes Borbély Balázs bizalmát igyekszik meghálálni, vasárnap a Puskás Akadémia vendégeként a kispadról állt be, és góljával a Fradi nagyon fontos három pontot zsebelt be. Három nap alatt két gól. Úgy tűnik, tényleg jönnek azok a gólok.
„Most érzem magam olyan állapotban, hogy már annyira nem féltem a lábamat, ez nagyon közrejátszik benne, hogy jobban is megy a játék” – mondta Lisztes még a Felcsút elleni siker után. A középpályás utalt arra is, hogy az előző idényben, amikor az Eintracht Frankfurttól visszatért Budapestre, a sérülések miatt kevesebb mint száz játékperce volt az egész idényben. Most úgy tűnik, ez változhat, csak a mostani szezonban már 306 játékperce van a Transfermarkt adatai szerint – írja az Index.
De mégis, hogyan jutottunk el idáig?
2023 tavaszán, Sztanyiszlav Csercseszov irányítása alatt robbant be a kis Lisztes. A Fehérvár ellen a szünetben állt be, duplával zárta a meccset, majd az Újpesttel szembeni derbin, a Vasas és a Kisvárda ellen is gólt ünnepelhetett. A Fradi-tábor már ekkor a 17 éves játékost éltette. Európában is felfigyeltek a magyar tehetségre, végül az Eintracht Frankfurt csapott le rá 2023 nyarán, de egy évre még az Üllői úton maradt. A Fradi kifejezetten jó üzletet kötött, hatmillió euró körüli transzferről lehetett hallani, ami ekkor a zöld-fehérek legdrágább értékesítése volt – ezt később Tóth Alex Bournemouth-ba történő távozása (12 millió euró) írta felül.
Az áttörés azonban nem történt meg Németországban. Kezdve azzal, hogy Frankfurtba is úgy érkezett meg, hogy Dejan Sztankovics Fradi-edző előtt kevesebb lehetőséget kapott 2024 tavaszán, a lendülete itt kezdett apadni. Lisztes a 2024–2025-ös szezonban az Eintrachtnál az első csapat közelébe sem kerülhetett, főként izomsérülések miatt. A magyar és olykor a német sajtó sem kímélte őt.
Lisztes karrierjéből egy teljes év kiesett. Ekkoriban édesapja, idősebb Lisztes Krisztián nyilvánosan védte meg.
Amikor azt érzékeled, hogy Magyarországról kicsi támogatást sem kapsz, az nem túl kellemes. Egy-két jó szó, egy kis biztatás hiányzik csak, nem több. Volt olyan újság, amely már nyolcszor »kölcsönadta« Krisztiánt ebben az évben, bevallom, ez engem most már zavar. Valahogy azt érzem, egyesek haragszanak a fiamra azért, mert nem »férnek hozzá«, mert nem nyilatkozik. Hozzáteszem, nem zárkózik el ettől, de csak úgy nem szólalhat meg, kell hozzá a klubja jóváhagyása is. Olykor az a benyomásom, amióta kikerült a Fradi védőhálójából, vannak, akik úgy vélik, azt írhatnak róla, amit akarnak, úgysem védi meg senki
– mondta az idén 50. születésnapját ünneplő Lisztes.
Ez már az új Lisztes Krisztián lehet a Ferencvárosnál
Később aztán kiderült, hogy a fiatalabb Lisztes pályafutásából igazából két év ment el a sérülések miatt. Lisztes 2025-ben visszatért a Fradihoz kölcsönbe – amely az akkor bevezetett magyarszabály miatt is fontos igazolása lehetett volna az FTC-nek –, de mint írtuk, játékpercek nem nagyon kerültek a neve mellé. Ezért a sérülések mellett Robbie Keane személyét is elő lehetne venni, a középpályás kiemelte, hogy mi a különbség Borbély és az ír között a Trabzon elleni meccs után.
Nem is a magyar szó a különbség, hanem hogy egyáltalán ki van mondva, hogy miben kell javulnom
– mondta ki Lisztes, akit még augusztus elején Borbély kamerák előtt dorgált meg, ez nagyon úgy néz ki, hogy célt ért.
Mindebből látszik, hogy ami Borbélynak dicséret, az Robbie Keane-nek kritika: Lisztes már ezzel az egy mondatával is utalt arra, hogy az előző idényben az ír edző nem kommunikált vele rendesen, a döntéseinek nem egyszer kárvallottja volt. Így tavasszal már csak az NB III-ban szerepelhetett. Most viszont nemcsak ő, hanem Máriusz Corbu is sokkal jobb formában van.
Lisztes jelenlegi motiváltságáról sokat elmond, hogy a Trabzonspor és a Puskás Akadémia ellen is remekül szállt be a kispadról. Előbbin egy kapufával kezdett, majd utána jött a gól, míg az NB I-ben azt is megmutatta, hogy fizikailag is egyre inkább készen áll. A 15. percben váltotta a megsérült Lenny Josephet, így közel az egész meccset végiggürizte.
A középpályás a mostani idényt is kölcsönben tölti a Ferencvárosnál, 2029-ig van szerződése a Frankfurttal. Ne felejtsük, a labdarúgó a mostani szezon végén is még csak 22 esztendős lesz. Azt tehát nem lehet mondani, hogy a jövő nem áll előtte…
Borítókép: Facebook/Ferencvárosi Torna Club