Tizenegy évvel ezelőtt, 2014. december 16-án az Országgyűlés a magyar zászló és címer napjává nyilvánította március 16-át. A parlament által elfogadott szöveg szerint a piros-fehér-zöld színekből álló lobogó nemzetünk összetartozását és függetlenséget jelképezi, az alaptörvényben meghatározott címerünk pedig a közös nemzeti kulturális örökségünk része.

Petőfi Sándor 1848. októberének közepén, vagyis nem sokkal a honvédsereg dicsőséges pákozdi győzelme után megírt versében az édesapját úgy mutatja be, mint egy vén zászlótartó, kit cselekvésre ösztökélt a hír, hogy vészben a hon, ezért „zászlót vett kezébe” (A vén zászlótartó).

Milyen zászlót adott nemzeti nagy költőnk versbéli édesapja kezébe? Hogyan nézett ki akkor, Petőfi korában hazánk lobogója?

Néhány hónappal a vers megírása előtt, vagyis 1848. március 16-án, tehát pontosan 177 évvel ezelőtt, az akkori fővárosunkban, Pozsonyban ülésező országgyűlés elfogadta a „nemzeti színről és az ország czimeréről” szóló XXI. törvényt.

A mindössze két pontból álló jogszabály szerint „a nemzeti szín és ország czimere ősi jogaiba visszaállíttatik”, valamint „ennélfogva a háromszínű rózsa polgári jelképen ujra felvétetvén, egyszersmind megállapittatik, hogy minden középületnél s közintézeteknél minden nyilvános ünnepek alkalmával, és minden magyar hajókon a nemzeti lobogó és ország czimere használhassék. Egyébiránt a kapcsolt Részeknek szabadságukban hagyatván, hogy az ország szinei és czimere mellett, saját szineiket és czimerüket is használhassák”.

Annak ellenére, hogy nemzeti lobogónk nemcsak népünket (annak gazdag múltjával, kultúrájával és szenvedésével együtt) jelképezi, de az ezeréves államiságunk szimbóluma is; a piros, fehér és zöld színek trikolórja mégis hosszas fejlődés eredményeként alakult ki. Legkorábbi eleme a piros és fehérként említhető színösszetétel, amit a heraldika, vagyis címertan szabályai szerint helyesebb lenne inkább vörös és ezüst színként említeni.

Ez a kezdet, az Árpád-házi királyaink zászlaja és címere.

Ha ugyanis a vörös-ezüst csíkot pajzs hordozza s nem vászon, s ez a két szín hétszer vágja keresztbe a mezőt, akkor megkapjuk az úgynevezett árpádsávos címert, amely uralkodói pecséteken először a 13. században jelent meg. A Nagy Lajos királyunk parancsára ékes latin nyelven, 1360 körül íródott Képes krónika miniatúrái a régi királyainkat rendre így ábrázolta.

Címerünkben ettől külön jelent meg a mai kettős kereszt, melyről a katolikus hagyomány azt tartja, hogy Szent István király apostoli királyságára utal. Történetét nagyon szépen leírja az úgynevezett Hartvik-legenda.

A Könyves Kálmán királyunk idejében élt győri püspök írására III. Ince pápa 1201-es rendelkezése óta Szent István hivatalos életrajzaként tekinthetünk. Adjuk is át a szót rögvest a győri püspöknek, aki 1112 körül egybegyúrta a Szent István életét korábban feldolgozó, úgynevezett kis és nagy legendát: a „következő nap megszabott órájában Astrik püspök a pápához ért, a rárótt feladatot bölcsen ellátva, a szent fejedelem viselt dolgait rendben előadva kérte az apostoli széktől az említett kitüntetéseket. Kimutatta, hogy méltó ilyen tisztességre és méltóságra, mert Isten segítségével meghódított több nemzetet, s hatalma által sok hitetlent az Úrhoz térített. Ezek hallatára nagyon megörült a római főpap, mindent megadott jóságosan, ahogy kérték. Azonfelül keresztet küldetett a királynak, mintegy az apostolság jeleként, így szólván: Én apostoli vagyok, ő viszont méltán Krisztus apostola, ha Krisztus annyi népet térített meg általa.”

A magyar zászló és címer teljes története ITT olvasható

Forrás: civilek.info / hirado.hu

Fotó: Facebook / Kocsis Máté