A magyar férfi-kosárlabdaválogatott az Eb-n negyedik helyezett Finnországot fogadta a szombathelyi Arena Savariában péntek este. Gaspern Okorn együttese az első két negyedben nyújtott káprázatos játékával huszonegy pontos előnyre tett szert, majd az utolsó két játékrészben erőn felül teljesítve 89-82-re megnyerte a mérkőzést.
A magyar válogatott nehéz csoportba került, hiszen Gasper Okorn együttese az olimpiai ezüstérmes franciákkal, az Európa-bajnoki negyedik finnekkel és a belgákkal vív meg a továbbjutásért. Az első akadály az őszi kontinenstorna meglepetéscsapata volt, a Finnország elleni mérkőzés előtt a magyar csapat két húzóembere bizakodva beszélt az esélyekről. A magyar válogatott be is bizonyította, hogy nem a levegőbe beszélt.
Fantasztikus kezdés az Eb-meglepetéscsapata ellen
A telt házas Savaria Arénában egy cseppet sem kezdett megilletődötten a magyar férfi-kosárlabdaválogatott. Az első percben Somogyi Ádám egy gyönyörű légpasszal hozta helyzetbe Nate Reuverst, aki óriási zsákolással szerezte meg a magyar csapat első pontjait.
Perl Zoltán és Lukács Norbert mellett Somogyi volt elemében az első négy percben, jött is a finn időkérés (11-2).
Remekül járatta a labdát Gasper Okorn együttese, és a küzdőszelleme révén még az elhibázott dobások után is betalált a hazai együttes. A magyar csapat egymás után is két támadólepattanót szerzett, majd Perl triplája után a Falco hátvédje remek passzal hozta helyzetbe a gyűrű alatt üres Simont. A látványos megoldásokkal is operáló magyar csapat következő támadásánál Somogyi adott egy újabb gyönyörű passzt az alapvonalon belépő Meleg Gergőnek, a lepattanót ismét Simon tette vissza. Vojvoda Dávid ellen csúnya szabálytalanságot követetett el a veterán Sasu Salin, a sérült fehérvári játékos helyett belálló Perl révén újabb kosarat szerzett a magyar csapat. Madsen triplája után Pallai sarokból eleresztett hárompontosa hullott, be, majd Sepala sportszerűtlen hibája után is lendületeben maradtak a hazaiak, Reuvers után a hazai pályán játszó Perl büntetett egy hárompontossal (31-17).
A második negyed első pár percében továbbra is erőteljesen támadta a gyűrűt a magyar válogatott, de a játékrész feléhez érve viszont még csak nyolc dobott pontnál járt. A negyed felénél Somogyi gyönyörű magas ívű ziccerdobása esett be a gyűrűbe, majd Pongó Marcell büntetőivel már húsz pont volt a különbség (41-21).
A finn csodagyerek Miika Muurinen büntetőivel és Sasu Salin triplájával közelebb jöttek a finnek, de Meleg Gergő dudaszóra behulló tempójával még mindig tetemes előnyben volt a magyar csapat az utolsó két perchez érve (50-28).
És még nem volt vége a magyar kosárlabda-show-nak Szombathelyen. Nater Reuvers, aki 16 ponjával a mezőny legeredményesebbje volt az első két negyedben, és nem hibázott dobást, triplájával és büntetőivel még jobban nyílt az olló, és az első két negyed végére a magyar csapat megnyugtató huszonegypontos előnnyel fordult az utolsó két játékrészre (60-39).
Nehéz volt a vége, de sikerült a győzelem
A magyar csapat tizenhat gólpasszt osztott ki csapatszinten, kétszer annyi pontot dobott második esélyből, mint a finnek, és a festékből is több mint kétszer annyi pontot szerzett, mint az északi együttes. Amit viszont nem adnak vissza a számok, az az, hogy Gasper Okorn csapata milyen könnyedén és ellenállhatatlanul kosárlabdázott a kontinens egyik legjobb csapata ellen.
A harmadik negyed elején némileg érthetetlen módon sportszerűtlen hibát fújtak Somogyi Ádám ellen, aki Edon Maxhunit állította meg. A finnek ettől picit erőre kaptak, és Mikael Jantunen és Elias Valtonen révén húsz ponton belülre kerültek (64-48). Perl Zolit a szombathelyi közönségtől fűtve azonban lehűtötte a finneket, a Falco játékosa egy remek középtávoli után a hárompontos vonalról is eredményes volt (72-52).
Az északi együttes azonban nem adta fel, és Ilari Seppala triplája után Muurinen és Jantunen büntetőivel már lőtávolba került a látszólag picit fáradt hazai csapat ellen. (72-61).
Az utolsó fél percben Muurinen tripladobás közben szabálytalankodott a szolnoki Pallai ellen, aki faulttal együtt is bedobta a hárompontost, de a büntetőt kihagyta. Ezt a negyedet 22-15-re a finnek nyerték, így az utolsó negyedben minden erejére szükség volt a magyar válogatottnak, hogy megnyerje a mérkőzést.
Meleg Gergő támadópattanója után Somogyi rontott dobást, és sajnos Valtonen ezt egy sikeres saroktriplával büntette meg (75-66). A finnek sok kontaktos zónavédekezése nem ízlett a magyar csapatnak, de Reuvers az utolsó pillanatban találta meg az üresen áldogáló Perlt a triplavonalon, a szombathelyi játékos pedig a huszonharmadik pontját is megszerezte a meccsen, az utolsó öt perce tizenkét pontos előnyhőz jutatva csapatát (80-58).
Muurinen első mezőnykosara a meccsen egy hárompontos volt, de még így is tízzel vezettek a magyarok az utolsó három perchez érve. Reuvers és Lukács dobása után finn időkérés következett.
Somogyi parádés labdaszerzése után egy jókora zsákolással jelezt, hogy ezt a meccset meg fogja nyerni a magyar válogatott (87-78).
Bő egy perccel a vége előtt a játékvezetők Perl Zoltán ellen fújtak be egy szabálytalanságot, holott a finnek játékosa szabálytalan zárással jutatta előnyhőz csapatát. A videózás után a finn csapattra fújtak támadóhibát, így újra a mieink támadhattak. Az utolsó bő fél percben viszont már nem kockáztatott a magyar csapat, s Benke Szilárd büntetőivel eldöntötte a végjátékot és a mérkőzést. A magyar válogatott végül 89-82-re nyerni tudott egy rettentően fontos mérkőzésen a vb-selejtezők első találkozóján.
A finnek elleni meccs után a magyar válogatott három nappal később Belgiumban lép majd pályára. A többi négy mérkőzés jövőre lesz. A négyes tagja még az olimpiai és Európa-bajnoki ezüstérmes Franciaország. A csoport első három helyezettje jut tovább a második körbe, ahol a H csoport (Szlovénia, Csehország, Svédország, Észtország) első három helyezettjével kerül majd egy hatosba, melyből az első három jut ki a világbajnokságra. A vb-t 2027. augusztus 27. és szeptember 12. között Katarban rendezik.
Kosárlabda, világbajnoki selejtező, Szombathely
Magyarország–Finnország 89-82 (31-17, 21-12, 15-22, 21-14)
Legjobb dobók: Perl 25, Reuvers 16, Benke 10, ill. Salin 16, Jantunen 13, Maxhuni 13
A magyar válogatott további programja
december 1.: Belgium–Magyarország, Mons, 20.30
2026. február 27.: Magyarország–Franciaország
Címlapkép: Szombathely, 2025. november 28.
A gyõztes magyar válogatott játékosai a szurkolókkal a férfi kosárlabda világbajnoki selejtezõ G csoportjában játszott Magyarország – Finnország mérkõzés után a szombathelyi Schaeffler Arena Savariában 2025. november 28-án. Magyarország-Finnország 89-82. – Fotó: MTI/Katona Tibor



