Magyar lány lett Európa legjobb kézilabdázója

Szerző: civilek.info

SZÍNES

Simon Petra

Simon Petra, a Ferencváros válogatott irányítója lett az év legjobb fiatal női kézilabdázója az európai szövetség (EHF) szavazásán.

Az EHF honlapjának keddi beszámolója felidézi, hogy a 20 éves játékos 2022-ben mutatkozott be a Ferencváros felnőtt csapatában. A következő idényt kölcsönben töltötte az MTK-nál, de a 2023/24-es szezonra visszatért az FTC-hez, bemutatkozott a Bajnokok Ligájában, amelyben összesen 39 gólt szerzett, tavasszal pedig bajnok és Magyar Kupa-győztes lett.

Tavaly megnyerte az ifjúsági Európa-bajnokságot, amelyen a torna legjobb játékosának és az álomcsapat irányítójának is megválasztották. A döntőben nyolcszor volt eredményes és öt gólpasszt is adott.

A felnőtt válogatottban már 25 meccsen játszott, ott volt a tavalyi világbajnokságon, az idei olimpián, és tagja a november 28-án kezdődő, részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra készülő keretnek is.

Simon december 14-én Bécsben, az EHF gálaestjén veheti majd át a díjat.

MTI

Címlapkép: MTI/Kovács Tamás

Köszönettel vesszük és hálásak vagyunk a megemelkedett támogatási összegekért. A kialakult helyzetnek megfelelően a hatékony felhasználásra teszünk ígéretet.

Továbbra is várjuk támogatásukat!

Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány
Unicredit Bank 10918001-00000064-35950004