Maga Magyar Péter jelentette be: választási csalásra készülnek + VIDEÓ

Szerző: civilek.info

BELFÖLD, KIEMELT

Ruszin-Szendi-Romulusz

A Tisza Párt elnöke Kéri Lászlóval, a közismert baloldali politológussal, Gyurcsány Ferenc egykori tanácsadójával beszélgetett a házi médiájában, akivel kapcsolatban folyamatosan megpróbálja letagadni, hogy most az ő tanácsadója. Magyar Péter a beszélgetés egy pontján arról kezdett beszélni, hogy már szervezik, hogyan tudják Magyarországra szállítani a választás napján a Tisza párti szavazókat. Ez választási csalás lenne.

A Tisza Párt házi sajtójában, a Kontrollban Magyar Péter ismét elszólta magát. A Tisza-szakértőségét feleségével, Petschnig Mária Zitával együtt folyton letagadni próbáló Kéri László mint műsorvezető kérdezte a baloldali pártelnököt, amikor a vendég ismét kiesett szerepéből és elmondta:

Én nagyon örülök, hogy már most szerveződnek a logisztikai támogatások, hogy hogyan tudnak hazajönni együtt busszal, vagy akár repülővel, vagy akár vonattal. Mert úgy vannak vele, hogy igen, itt és most… és hogy nincs olyan, hogy csak egy-két mandátum.

Amit a Tisza elnöke mondott, az bűncselekményt is megvalósíthat, de a választási eljárásról szóló törvényt is sérti – állapította meg az Ellenpont. Szerintük megerősíti, hogy komoly szándék van a Tiszában a szavazók jogsértő utaztatására az a körülmény is, hogy néhány héttel ezelőtt Ruszin-Szendi Romulusz is ilyen tervekről beszélt.

Magyar Péter bizalmasa és tanácsadója egy tatabányai fórumon szólta el magát. Arról beszélt, hogy már

több vállalkozóval egyeztetnek a külföldön élő magyarok utaztatásáról, hogy biztosan itt legyenek a választás napjára.

Még buszok bérléséről és a repülőjegyek kifizetéséről is említést tett.

Azzal, amit Magyar Péter és Ruszin-Szendi Romulusz mond, az a probléma, hogy a repülőjegy vásárlása és a buszút finanszírozása kapcsán felmerülhet a választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény elkövetése és a választási eljárásról szóló törvény megsértése is, hiszen ellenszolgáltatást kapnak a választók a szavazatért cserébe – hívta fel a figyelmet az Ellenpont.

Magyar Nemzet

Borítókép: Facebook/Facebook/Dr. Ruszin-Szendi Romulusz

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004