Akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekményt emlegetett Magyar Péter Orbán Viktor lakiteleki felszólalása kapcsán. A miniszterelnök egy videórészletet tett közzé a volt kormányfő és Futó Boglárka újságíró lakitelki beszélgetéséből, amelyhez az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásáról szóló büntetőjogi rendelkezéseket mellékelte.
Magyar Péter a közösségi oldalán közzétett egy részletet Orbán Viktor vasárnapi, lakiteleki beszélgetéséből, amelyben a volt miniszterelnök a korábban meghirdetett nemzeti ellenállásról beszélt. A kormányfő a felvételhez fűzött bejegyzésében azzal vádolta meg Orbánt, hogy az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatását vetette fel, állítását pedig a Büntető törvénykönyv vonatkozó rendelkezéseinek idézésével nyomatékosította – írja a Magyar Nemzet.
Ebben a pillanatban az ország, a hazánk nincs még erre alkalmas állapotban. Mi már abban vagyunk. Kioszthatnánk most eszközöket, kinek mi jut, tompább, élesebb, de nem ez a cél – jelentette ki a volt miniszterelnök a közzétett részletben.
Magyar Péter a videóhoz azt a feliratot csatolta, hogy Orbán Viktor a lakiteleki DPK-táborban „fegyveres lázadásról, az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásáról beszélt”. A kormányfő hozzátette, hogy ez az egyik legsúlyosabb állam elleni bűncselekmény, majd bejegyzése megosztására szólította fel követőit.
A miniszterelnök nem érte be a politikai váddal: a Büntető törvénykönyv 254. paragrafusát is idézte, amely szerint az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására közvetlenül irányuló cselekmény öt évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntethető. A rendelkezés az ilyen bűncselekmény előkészületét is bünteti, egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel.
Magyar Péter ezzel súlyos büntetőjogi következményeket helyezett kilátásba a volt miniszterelnök szavai kapcsán.
Orbán Viktor ugyanakkor a közzétett videórészletben éppen azt hangsúlyozta, hogy nem kíván erőszakos eszközökhöz folyamodni. A felvételből önmagában tehát nem állapítható meg, hogy a volt kormányfő az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására szólított volna fel.
Borítókép: Facebook/Kocsis Máté