„Magyar Péter Orbán Viktor akar lenni”

Szerző: civilek.info

KIEMELT, BELFÖLD

Nagy János

A Harcosok órája hétfői adásának vendége Nagy János, a Digitális Polgári Körök (DPK) egyik koordinátora volt. A műsorban szó esett a DPK céljairól, a közéleti szerepvállalás új formáiról, a politikai ellenfelek digitális térben folytatott tevékenységéről, valamint Magyar Péter erdélyi szereplésének visszhangjáról is.

A múlt héten elindult Harcosok órája című műsor első adásaiban eddig Orbán Viktor miniszterelnök, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, valamint Takács Péter egészségügyi államtitkár szerepelt.

A hétfői adás elején Németh Balázs műsorvezető, a Fidesz frakciószóviője megemlítette, hogy az új podcast-sorozatnak több visszatérő nézője is van – köztük Magyar Péter, aki nemcsak követi az adásokat, hanem rendszeresen kommentál is. Németh Balázs megjegyezte: a Tisza Párt elnökének hozzászólásaiban rendre tetten érhetőek helyesírási hibák is. Másik elkötelezett nézőként a 444.hu egyik munkatársát említette, akiről azt mondta: „Ma lesz is egy 444-es blokk, kívánom a szerkesztőségnek, hogy nézzenek minket.”

Nagy János elmondta, hogy hivatalosan is elindultak a Digitális Polgári Körök, amely azért jött létre, mert a közéleti viták egyre inkább a digitális térbe tolódtak, ahol – elmondása szerint – az ellenoldal némi előnyre tett szert. Emiatt hívta össze a miniszterelnök a közéleti szereplőket, akikből létrejött a DPK. Történeti párhuzamként a 2002–2003-as polgári köröket említette, amelyek akkoriban szintén spontán szerveződtek, és idővel mindenki megtalálta a maga helyét bennük.

A műsorban elhangzott, hogy az első számú digitális polgári kör elsősorban támogató szerepet tölt be. Nagy János szerint a magyar emberek öntudatosak, tudják, mit akarnak, és meg is találják azt a működési formát, amellyel a közösség javára tudnak válni. Úgy fogalmazott:

„A Harcosok órája a dárda hegye, a DPK-k pedig maga a dárda, ahogyan azt a kormányfő is elmondta. De az átjárás a két kör között teljesen természetes: aki harcol, az bekapcsolódhat az építkezésbe és fordítva”.

A koordinátor kitért arra is, hogy fellépnek a hamis, úgynevezett „fake DPK-k” ellen: ezekkel kapcsolatban jogi lépéseket, feljelentést terveznek. Mint mondta,

„a tiszásoknak nem kellene ezzel próbálkozniuk.”

Szó esett a közelmúltban előtérbe kerülő Dopemanről is, akiről Nagy János kiemelte: fontos, hogy a polgári oldal is elfogadja, nemcsak „Budából áll a világ”, hanem mások is léteznek, akik a polgári értékeket képviselik, és készek kiállni mellettük. Dopeman életútját pozitív példaként említette: mióta rátalált a buddhizmusra, harmóniába került önmagával.

A Dopeman elleni kritikák kapcsán Németh Balázs úgy fogalmazott:

„vérciki, hogy olyanok támadják őt, akik másfél éve egy olyan embert mosdatnak, aki korábban a saját feleségét zaklatta.”

A műsorvezető az elmúlt hét legnagyobb politikai „blöffjének” nevezte Magyar Péter erdélyi kampánykörútját, amit szerinte súlyos kudarc övezett. Mint elmondta, a 444.hu részletesen beszámolt az eseményekről, és több támogató hangvételű címmel próbálta felépíteni Magyar Péter erdélyi megjelenését, de a végeredmény szerinte látványos bukás lett. Németh úgy vélekedett: Magyar Péter „úgy tett, mintha saját Tusványosa lenne”, de ebbe a kísérletbe belebukott. Nagy János ehhez kapcsolódóan hozzátette:

„Amióta megjelent ez a pasas, nekem az az érzésem, hogy Orbán Viktor akar lenni. Szánalmasnak tartom, de érdemes megjegyezni: nemcsak Magyarországon, hanem Erdélyben is képesek az emberek megkülönböztetni a valódit a hamistól.”

Ugyanakkor figyelmeztetett: Magyar Pétert nagyon kellemetlen alak, de nem szabad alábecsülni, mert egy teljesen gátlástalan figura. A műsorban szóba került, hogy a Tisza Párt elnöke Erdélyben Markó Bélával, az RMDSZ korábbi vezetőjével is találkozott. Nagy János ezzel kapcsolatban felidézte: 2002-ben, a választások első fordulója után Markó kiállt az MSZP–SZDSZ koalíció mellett, ami zavart keltett a polgári oldalon, és ez a tapasztalat mély nyomot hagyott. Hozzátette: a közösségükben azt sem felejtették el, hogy 2022-ben Márki-Zay Pétert is támogatta.

Nagy János szerint

Magyar Péter a külsőségek rabja, és nem érti az erdélyi világot.

Példaként hozta fel, hogy amikor Markó Bélát „román miniszterelnök-helyettesnek” nevezte, az tévedés, mivel pontosabb lenne úgy fogalmazni: „romániai magyar politikus, aki miniszterelnök-helyettesi tisztséget töltött be.” Emellett bírálta azt is, hogy Nagyváradot „román földnek” nevezte, amit elfogadhatatlannak tart. Németh Balázs emlékeztetett arra is, hogy Magyar Pétert Parajdon sem fogadták túl lelkesen. Több videót is bemutatott, amelyekben erdélyi emberek nyíltan és kritikus hangnemben fogalmaztak véleményt róla.

Nagy János kitért arra is, hogy amikor a Tisza-szigetekről beszélnek Erdély kapcsán, akkor sokszor Kátai nevű színészt mutogatják, akiről azonban kiderült: nem is Erdélyben él, hanem Tolna vármegyében. Ez szerinte egy újabb blöff, amely gyorsan lelepleződött. Mint mondta, folyamatosan harcolni kell az ilyen jellegű félrevezetések ellen.

A Harcosok órája – az előző héthez hasonlóan – ezen a héten is minden reggel vendégeket fogad csütörtökig. Kedden Vitályos Eszter kormányszóvivő, Szerdán Pócs János országgyűlési képviselő, csütörtökön pedig visszatérőként Szijjártó Péter beszélget majd Németh Balázzsal.

Forrás: hirado.hu

Kiemelt kép: Nagy János (Forrás: Youtube/Harcosok Órája)

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004