„Magyarország ma már világpolitikai tényező” – Orbán Viktor békeüzenete új szintre emelte a háborúellenes kampányt

Szerző: civilek.info

BELFÖLD

Pindroch Tamás, az Alapjogokért Központ vezető elemzője hangsúlyozta: a cselekvő kormány és a nemzetközi súllyal rendelkező miniszterelnök éles kontrasztban áll Magyar Péter brüsszeli támogatású, követő politikájával, amely a digitális térben próbál napokat nyerni, miközben a valós társadalmi mozgósítás látványosan gyenge.

A háborúellenes gyűlésen Orbán Viktor nagyon sok, a békével és a háború lezárásával kapcsolatos részletbe beavatta a jelenlévőket. A beszélgetésből pedig egyértelműen látszódott, hogy Magyarország világpolitikai tényezővé vált – mondta el a Magyar Nemzetnek Pindroch Tamás, az Alapjogokért Központ vezető elemzője. Kiemelte,

itt nem csak arról van szó, hogy beszélünk a békéről, hanem a cselekvő kormány, cselekvő miniszterelnök látható eredményeket ér el a béketeremtés terén.

A vezető elemző elmondta, hatalmas a különbség a digitális polgári körök és Magyar Péter nyíregyházi eseménye között.

Mind a magyar miniszterelnöknek, mind pedig a kormánynak komoly tekintélye van a világpolitikában. Ezzel szemben pedig van egy kihívó, aki a politikában, egy outsider, mert tevőlegesen nem vett részt semmilyen politika alakításában, pusztán a politikából élt

– emelte ki Pindroch. Hozzátette, Brüsszelben jó érzékkel észrevették, hogy van egy ilyen lehetőség, és pénzt, paripát, fegyvert adtak Magyar Péternek, majd pedig a Tisza Pártból egy brüsszeli projektpártot csináltak. Arra a kérdésre válaszolva, hogy ki nyerte meg a tegnapi napot, a vezető elemző kijelentette,

a politika lecsupaszítva jelenik meg, hogy napokat, napszakokat kell nyerni a digitális térben. Mindeközben a politikáról mindenki tudja, még az is, aki aktívan nem figyeli az eseményeket, hogy a politika egy átfogó dolog, nem csak a napi győzelmekről szól.


Pindroch elárulta, a Tisza Párt, illetve Magyar Péter egy új felfogású politikát csinál, ami csak a közösségimédia-oldalakra koncentrál, miközben van egy valós tér is. Ezt mutatja az elemző szerint az előválasztáson részt vevő választók száma, amely feleakkora volt, mint a 2021-es előválasztási részvétel.

Nagyon sok mindent elárul, hogy az ellenzéki szavazók sem annyira aktívak, mint ahogy a baloldali közvélemény-kutatók próbálják ezt a dolgot felfújni. Ebből is látszik, hogy a digitális tér nem minden. A digitális polgári körök nem véletlenül vannak jelen ezekkel a fórumokkal a való életben

– emelte ki az elemző. Hozzátette, Magyar Péter a viselkedésével és a digitális polgári körök találkozóira való rászervezéssel egy követő politikát végez, miközben a belpolitikai folyamatokban defenzívában van.

Magyar Péter nem tud tematizálni, és abban bízik, hogy ez a követő magatartás majd eredményt hozhat, bár ez még soha nem jött be. A Tisza elnöke mindig a napokat akarja megnyerni, de ez nem jött be Kötcsén, Győrben és Nyíregyházán sem. Ez tipikusan olyan politika, ami nem az innovációra, hanem a másik követésére hagyatkozik – zárta a beszélgetést Pindroch Tamás. 

A digitális polgári körök szombati, nyíregyházi háborúellenes gyűléséről poztívan nyilatkozott a kormánypártisággal korántsem vádolható Nagy Attila Tibor elemző is. Kiemelte, Magyar Péter még nem nőtt fel a kormányfő szintjéhez.

„A nyíregyházi dpk-gyűlésen úgy volt oldott, kedélyes a miniszterelnök, hogy határozott, higgadt vezető benyomását tudta kelteni” – hívta fel a figyelmet Nagy Attila Tibor a közösségi oldalán.

A politikai elemző bejegyzésében rámutatott,

ez az, amihez Magyar Péternek még fel kell nőnie, ha országgyűlési választásokat akar nyerni jövő áprilisban.


Szintén az eseménnyel kapcsolatban Deák Dániel, a XXI. Század Intézet elemzője kiemelte,

egy energikus, lendületes és higgadt Orbán Viktort láttunk a nyíregyházi dpk-gyűlésen, ahol a kormányfő komplex külpolitikai és belpolitikai helyzetértékelést adott.

Az elemző az eseményről készített gyorselemzésében azt írta: „Összességében egy energikus, határozott és jókedvű miniszterelnököt láthattunk, aki sikeresen tudja megszólítani a bizonytalan szavazókat, amit a kutatások is visszaigazolnak: a mai friss felmérés szerint az utóbbi hetekben 400 ezerrel nőtt a Fidesz szavazótábora. Vele szemben Magyar Péter agresszív és gyűlölködő stílusa taszítja a középen állókat” – mutatott rá.

Deák Dániel elemzésében kiemelte, hogy a nyíregyházi rendezvény professzionális volt, a Fidesz megújulási képességét üzente.

Orbán Viktor Moszkvából érkezett a rendezvényre, így kifejezetten nagy aktualitása volt a megszólalásának, hiszen itt mondott el olyan információkat és részleteket a tárgyalásáról Putyinnal, amelyek eddig nem voltak ismertek a nyilvánosság előtt

– hangsúlyozta az elemző.

Magyar Nemzet

Borítókép: A miniszterelnök a nyíregyházi DPK-gyűlésen – Facebook/Orbán Viktor

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004