Már több mint 50 ezer tagja van a Sportoló Nemzet Programnak

Szerző: civilek.info

SPORT

Schmidt Ádám büszke arra, hogy már több mint 50 ezer tagja van a pontosan két éve elindított Sportoló Nemzet Programnak, amelynek célja, hogy kortól és nemtől függetlenül minél több magyar ember figyelmét hívja fel a rendszeres sportolás fontosságára.

A sportért felelős államtitkár erről pénteken este, a szabadidősportolók részére a Puskás Arénában megtartott Led’s Run elnevezésű esti fényfutáson beszélt, amelyet egyébként az Európai Sporthét nyitó napjára időzítettek.

Hozzátette: a fényfutást idén már harmadszor rendezték meg, ezen belül másodszor a Puskás Arénában. A nem éppen kedvező, esős időjárás ellenére is több mint ötezren választották péntek esti programjuknak a közösségi sporteseményt, amelyen a résztvevők 2 és 5 kilométeres távon állhattak rajthoz, és a hosszabbik táv teljesítése közben még a stadion pályájának szélére is befuthattak. Az első futamot Schmidt Ádám rajtoltatta el, majd jó példával előállva maga is együtt futott a mezőnnyel.

Az államtitkár elmondta, széles kört sikerült mozgósítaniuk az eseményre, hiszen a legfiatalabb résztvevő alig múlt egy éves, míg a legidősebb már túl van a 87. születésnapján is.

Schmidt Ádám beszámolt arról is, hogy az idei tanévet a Sportoló Nemzet Tanévnek nevezték el, folyamatosan kapcsolatban vannak az iskolákkal és a közintézményekkel, és rengeteg sportos programot fognak kínálni a tanulóknak a tanév során. Bízik benne, hogy a Sportoló Nemzet Program tagsági létszáma folyamatosan növekedni fog és ezáltal közelebb kerül a céljának megvalósításához.

Egyúttal elindult a Sportoló Nemzet Program országjárása is, amelynek keretében vasárnap 10 órától Sukorón, a Kovács Katalin Nemzeti Kajak–Kenu Akadémián tartanak egy családi sportnapot.

MTI

Borítókép: A Led’s Run esti fényfutás résztvevői a Puskás Arénánál 2025. szeptember 26-án.
Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004