Riasztó figyelmeztetés hangzott el az ENSZ-ben.
A világ ismét közel került az atomháború veszélyéhez – figyelmeztetett Makszim Rizsenkov belarusz külügyminiszter az ENSZ-ben tartott felszólalásában, a nukleáris fegyverek teljes felszámolásának nemzetközi napján a Belta fehérorosz állami hírügynökség szerint.
Szerinte „a világ ismét eljutott oda, hogy az atomfegyverek jelentette fenyegetés tisztán látható”, amit az „ítéletnapi óra” kevesebb mint másfél perces állása is szimbolizál.
„A világ ismét eljutott arra a pontra, ahol a nukleáris fenyegetés újra egyértelműen látható. Az ítéletnapi óra kevesebb mint másfél percre van az éjféltől – ez jelképezi az atomháború kitörésének pillanatát. A mutatók még soha nem álltak ilyen közel az éjfélhez az óra történetében. Természetesen ez csak egy szimbólum – de elgondolkodtató, mennyire közel került az emberiség ahhoz a ponthoz, ahonnan már nincs visszaút” – fogalmazott a fehérorosz külügyi tárca vezetője. A tárcavezető továbbá
élesen bírálta a Nyugatot, amiért a hidegháború után semmibe vették az Ukrajnának nyújtott garanciákat, köztük a Budapesti Memorandumot.
„Mára azonban minden ilyen garanciát és alapelvet semmibe vettek” – fogalmazott. Makszim Rizsenkov indokoltnak nevezte az orosz taktikai atomfegyverek Belarusz területére történő telepítését:
„Nem hagytak nekünk választási lehetőséget.”
Mint mondta, ez a fajta válasz „aszimmetrikus, kizárólag védelmi jellegű”, és megfelel a nemzetközi jognak.
Borítókép: Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az ENSZ-közgyűlés 80. ülésszakának csúcsszintű általános vitáján szólal fel a világszervezet New York-i székházában 2025. szeptember 27-én.
Forrás: MTI/EPA/Sarah Yenesel



