Médiaszövetség: A Tisza Párt bűnözőkként kezelné az újságírókat

Szerző: civilek.info

BELFÖLD

MAGYAR Péter

Különösen felháborító, hogy a pártvezér éppen azt a nemrégiben életbe lépett, a véleménynyilvánítás szabadságát biztosító törvénymódosítást törölné el, amely kizárja, hogy börtönnel fenyegessenek újságírókat a hivatásuk gyakorlása miatt – fogalmazott a szervezet.

„A Magyar Nemzeti Médiaszövetség felháborítónak tartja és élesen elítéli, hogy kampányoló politikusok a szólás- és sajtószabadságot semmibe véve munkájukat végző újságírókat fenyegetnek. Felhívjuk a jóérzésű kollégákat, hogy emeljék fel a szavukat a sajtószabadság sárba tiprása ellen” – írta a Magyar Nemzet megkeresésére a szövetség, amelyet Magyar Péter újságírókkal kapcsolatos, botrányos kijelentései miatt kerestek meg.

A Médiaszövetség emlékeztetett, hogy

a sajtó munkatársait már több alkalommal egzisztenciálisan fenyegető Magyar Péter augusztus 30-i Facebook bejegyzésében büntetőjogi felelősségre vonást is kilátásba helyezett

választási győzelme esetén a neki nem tetsző újságírók elhallgattatására.

„Különösen felháborító, hogy a pártvezér éppen azt a nemrégiben életbe lépett, a véleménynyilvánítás szabadságát biztosító törvénymódosítást törölné el, amely kizárja, hogy börtönnel fenyegessenek újságírókat a hivatásuk gyakorlása miatt” – fogalmazott a szervezet.

A Médiaszövetség kiemelte, hogy

a szövetség megalakulása óta küzd a sajtó szabadságáért és az újságírók jogainak biztosításáért.

„Többször felemeltük a hangunkat, amikor baloldali politikusok minősíthetetlen stílusban próbálták fenyegetni, korlátozni, ellehetetleníteni a munkájukat végző kollégákat. Határozottan visszautasítjuk ezúttal is a véleménynyilvánítás korlátozására tett újabb kísérletet” – írták.

Szűkszavúbb volt válaszában a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke.

Kocsi Ilona azt írta, hogy már a kérdést sem érti.

Úgy gondolja, hogy egy újságíró szándékosan, rosszhiszeműen nem ír le valótlant.

„Tévedhet, ám utána jelzi az olvasóknak tévedését, és elnézést kér a lap. A szándékos károkozás, rosszhiszemű félrevezetés nem újságírói kategória” – tette hozzá.

(Korábban a civilek.info is megírta, hogy felfüggesztené egyes sajtóorgánumok működési engedélyét Magyar Péter, ha pártja kormányra kerülne. A Tisza Párt vezére – aki máskor a szabad sajtó lovagjaként tetszeleg – azután kezdett őrült fenyegetőzésbe, hogy az egész ország megtudta, milyen adóváltozásokat kíván bevezetni, és ez milyen rosszul érintené a magyarokat.)

Címlapkép:
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke beszédet mond a párt „Nemzet Hangja” elnevezésû kezdeményezése kérdéseinek eredményváró rendezvényén a Mûegyetem rakparton 2025. április 13-án.
MTI/Balogh Zoltán

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004