Még a baloldali elemző szerint is Orbán nyert, Magyar veszített Kötcsén

Szerző: civilek.info

BELFÖLD, KIEMELT

Orbán Viktor Kötcse 2025

Magyar Péter alulmaradt – nyilatkozta az Ultrahangnak Nagy Attila Tibor. A baloldali politikai elemző az adásról szóló Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott: Ha csak a két kötcsei beszéd között dőlne el a választás, akkor a Tisza simán kikapna.

Magyar Péter képtelen volt élni a nagy lehetőséggel, a kormányfő intellektuálisan, összeszedettségben lényegesen jobb beszédet mondott. Az elemző hozzátette, hogy más is befolyásolja a választói magatartást, például az élelmiszer-infláció.

Deák Dániel Kötcséről: Orbán Viktor lecsapta a magas labdát

Orbán Viktor ma Kötcsén történelmi beszédet mondott – jelentette ki Deák Dániel a Magyar Nemzetnek. A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint semelyik másik politikustól nem láttunk még ilyen komplex nemzetközi és belpolitikai elemzést, amelyben átfogó helyzetértékelést kapunk a globális és hazai folyamatokról.

Emlékeztetett arra is, a miniszterelnök vissza is utalt a tavaly ilyenkor mondott, az orosz–ukrán háborúval kapcsolatban tett állításaira, amiről azóta bebizonyosodott: igaza volt. – Az orosz–ukrán háborúban Oroszország katonai győzelmet aratott, emellett Ukrajnát felosztják. A kormányfő évekkel korábban figyelmeztetett, hogy ez lesz a következménye annak, ha Európa ezt a háborúpárti stratégiát követi. Ez mindenképpen igazolja a magyar kormányfőt – fejtette ki.

Hasonló látható szerinte a migráció kapcsán is, ugyanis a miniszterelnök beszélt arról is, Európa versenyképessége nagyon lemaradóban van a versenytársakhoz képest. Ezen a területen az Egyesült Államok volt az összehasonlítási alap, adott egy helyzetleírást az európai problémákról. – Mondta, hogy az európai nagy gazdaságok komoly problémától szenvednek. Németországban maga a kancellár jelentette be, hogy megszorítások jönnek és vége a német jóléti államnak. Franciaországban pont hétfőn bukhat meg a francia kormány, és ott gyakorlatilag arról van szó, hogy a megszorításokat akarnak bevezetni, de nincsen meg a politikai legitimáció, tehát ott is politikai és gazdasági válság van – sorolta.

Ez Magyarországra is negatív hatással van, így ebben a környezetben kell azokat a stabilitást adó programokat végrehajtani, amelyekkel a kormányzat el tudja érni azokat a célkitűzéseket, amelyeket korábban megígért – emelte ki.

Deák Dániel a beszéd egyik legfontosabb belpolitikai vonatkozású elemének nevezte, hogy Orbán Viktor kijelölte a Tisza Párt pozícióját.

Emlékeztetett: a kormányfő azzal is kezdte a beszédét, hogy a bizalom egy nagyon fontos központi elem lesz a választási kampányban. – Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke arról beszélt, hogy nem mondanak el mindent a programjukból, mert akkor abba belebuknának. Ez egyértelmű beismerése volt annak, hogy a választási kampányban a Tisza nem lesz őszinte. Nagyon komoly bizalomvesztést eredményez a Tiszával szemben, és erre mondta a kormányfő, hogy ők ezzel szemben, amit megígérnek, azokat bizony végrehajtják – magyarázta.

Szerinte ezzel a kormányfő rámutatott: a Tisza Párt elvesztette a bizalmat, ezzel pedig megjelent a balhé és a provokáció. – Ezt láttuk most Kötcsén is, de a próbálkozásuk nem volt sikeres, ahogy a rendezvényük sem.

Orbán Viktor tudott olyan üzeneteket megfogalmazni, amelyek hosszú távúak, maradandóak, ráadásul tett egy komoly programkijelölést is. A Tisza esetében nem láttunk ilyet, és az a két politikus, akit bejelentett Magyar Péter, nem számít nagy névnek – fejtette ki.

A vezető elemző hangsúlyozta azt is, hogy a kötcsei találkozó az őszi politikai szezonnyitó rendezvénye volt, vagyis amit ott a kormányfő megfogalmazott, azok központi témák és programelemek lesznek majd a kampányban. Példának említette a Tisza Párt adóemelésről kiszivárgott tervét, amely taszító lehet a középen álló, bizonytalan szavazóknak. Szerinte ez egy olyan magas labda volt, amit Orbán Viktor és a Fidesz nem tudott nem lecsapni. – Ezért is indul ebben a kérdésben a nemzeti konzultáció, amely vélhetően arról fog szólni, hogy a jobboldallal jobban járnak azok, akik a pénztárcájukat nézik, de még az is, aki egyébként nem a Fideszre szavaz – mutatott rá.

Ég és föld volt a különbség

Orbán Viktor kötcsei beszéde aktuálpolitikai szempontból kontrasztolta mindazt, amit néhány száz méterrel arrébb Magyar Péter adott elő, mert mind színvonalában, mind tartalmában ég és föld a különbség a kettő között – mutatott rá Boros Bánk Levente a Magyar Nemzetnek.

A Nézőpont Intézet politikai elemzési igazgatója emlékeztetett: a miniszterelnöknek egy évben három plusz egy olyan nagy beszéde van, amit mindenkinek érdemes lenne meghallgatni. Ezek az évértékelő, a tusnádfürdői – amely egy átfogó, inkább hosszú távú és sokszor nemzetközi politikai vagy világpolitikai trendekről és a célokról, történésekről értekező – beszéd és a kötcsei beszéd, amely, ha úgy vesszük, akkor így nyár végén, ősz elején egy politikai szezonnyitó is. Az utolsó pedig a gazdasági évadnyitó, amely alapvetően inkább egy szakpolitikai beszéd.

Az elemző azt is jelezte, hogy a kötcsei beszéd eddig egy zárt körben elmondott iránymutatása volt a miniszterelnöknek, mindez pedig részben a tartalmát is és a stílusát is meghatározta. Maga a miniszterelnök is felvetette, hogy a széles nyilvánosság korlátok közé szorítja a beszédét.

Boros Bánk Levente szerint azonban ennek ellenére valójában a mondanivalójában és tartalmában nem lógott ki ez a beszéd sem a miniszterelnök kötcsei felszólalásainak sorából, ugyanis hasonló mélységű és perspektívájú beszédeket szokott tartani a kormányfő zárt körben is.

Ami politikai szezon- vagy inkább a kampánynyitás szempontjából lényeges volt, hogy Orbán Viktor meghatározta, pontosabban leírta, hogy a nemzetközi térben – amelynek Magyarország is része – mi a helyzet és milyen kihívásokkal állunk szemben, valamint világossá tette ehhez kapcsolódóan belpolitikai értelemben, hogy mik közül választanak majd az emberek 2026 áprilisában. Világosan levezette és bemutatta a két világképet, a két a társadalom- és gazdaságfilozófiát is, ami a világpolitikában, a nyugati világban, azon belül az Európai Unióban, Európában jelen van, hogy az hogyan is képeződik le a magyar belpolitikára vagy magyar pártpolitikára – emelte ki az elemző, aki szerint ez volt az egyik legfontosabb üzenete a kötcsei beszédnek. Majd rámutatott:

a miniszterelnök jól körülírta, hogy mit képvisel a nemzeti oldal, mit képviselnek a kormánypártok, mindez milyen választ ad a rövid távú kihívásokra és milyen hosszú távú perspektívát kínál a választóknak,

valamint azt is megfogalmazta, hogy ahogy korábban a DK, úgy most a Tisza Párt mindennek az antitézise. Magyar Péterék ugyanis egy balliberális világképet és az abból származtatott társadalomfilozófiát kínálják.

Boros Bánk Levente szerint azzal, hogy mindezt világossá tette, Orbán Viktor meg is határozta a kampány menetét, tartalmát is a jövőre nézve. Azt is megjegyezte, hogy őt ez az első szabad választásra emlékeztette, amikor az 1990-es kampányban a Fidesz plakátján az szerepelt: tessék választani!

– Ezt ajánlotta fel a választók számára most is a miniszterelnök, hogy ők ezt képviselik, a másik oldal pedig azt képviseli, ezek közül lehet és kell is majd választani

– emelte ki az elemző, aki szerint ez fekete-fehér, nincs átmenet a kettő között, hiába tagadja mindezt jelen pillanatban Magyar Péter. Hozzátette: Tarr Zoltán óta tudjuk, hogy miért nem beszél erről a másik oldal.

Egy nemzeti konzervatív világkép áll szemben egy balliberális, ha úgy tetszik, globalista, Európai Egyesült Államok-párti világképpel

– hangsúlyozta Boros Bánk Levente. Hozzátette: azt érzi, hogy utóbbi Európát, mint Magyarországot veszélybe sodorja, mind biztonsági és társadalmi, mind más szempontokból is. Míg a nemzeti oldal ajánlata pedig egy fenntartható, az elmúlt 15 évben felépített, a magyar szuverenitásra, családpolitikára, társadalomfilozófiára épülő ajánlat a választók számára.

Innentől kezdve, különösen a Tisza-adó kérdésének a napirendre kerülésével, még szembetűnőbb, ha bevallja, ha nem vallja be Magyar Péter, hogy az árok másik oldalán, ehhez a balliberális táborhoz tartozik, és ennek azok lesznek a következményei, amit a miniszterelnök most felvázolt – mutatott rá.

orbán viktor kötcse 2025
Orbán Viktor Kötcsén. Fotó: Facebook/Fidesz

Boros Bánk Levente szerint az, hogy Orbán Viktor és Magyar Péter beszédei között hatalmas volt a kontraszt, több okra vezethető vissza. Az egyik az, hogy a miniszterelnök a beszédeivel  évente többször is bebizonyítja, hogy van egy intellektuális mélysége a kormányzásnak mind filozófiai, mind politikai értelmében. Mindaz, amiről a kormányfő beszél, az egy megalapozott elméleti és egyben gyakorlati politikára, gondolatokra épül.

Ezzel szemben Magyar Péter saját magának állított csapdát az elmúlt másfél évben azzal, hogy a protesthangulatra szeretne építeni

– emelte ki az elemző. Majd rámutatott: ezért kerül minden vitát, ezért nem válaszol világosan a stratégiai vagy a lényegi kérdésekre, mint amilyen a migráció, a gender vagy a háború és béke kérdése Ukrajnával kapcsolatban. Ahogy Magyarország világpolitikában elfoglalt helyével kapcsolatban sem nyilvánul meg – tette hozzá.

Mindezt azért teszi, mert ha színt vallana, és az európai balliberális szövetségeseivel közös álláspontját világossá tenné az emberek számára – ahogy ezt tette Tarr Zoltán a napvilágra került videón –, abban a pillanatban világossá válna mindenki számára, hogy ő mit is képvisel

– hangsúlyozta Boros Bánk Levente. Hozzátette: ahogy az is világossá válna, hogy mindaz, amit ma a miniszterelnök elmondott velük kapcsolatban, igaz.

Az elemző azt is jelezte, hogy éppen ezért nem tud egy tartalmas beszédet mondani Magyar Péter, mert ha bármit is állítana, akkor kiderül, hogy a király meztelen. Mindez a kampány szempontjából egy csapdahelyzet, amit saját magának állított, és aztán bele is esett, mert az idő immár nem neki dolgozik.

Mert minél közelebb kerülünk a választáshoz, annál nagyobb lesz a nyomás és az elvárás vele szemben is, hogy igenis valljon színt fajsúlyos kérdésekben a terveiről, a programjáról

– hívta fel a figyelmet. Majd rámutatott: úgy nem lehet választást nyerni, hogy komolytalan, felkészületlen, ideiglenes politikus képét mutatja. De Magyar Péter folyamatosan menekül a kérdések elől, és feszültséget kelt, „balhézik”, ezzel akarja megúszni, hogy állást foglaljon, hogy világossá tegye az emberek számára, mire készül, hogyha ő nyerné a választásokat – tette hozzá.

Magyar Nemzet

Fotó: Facebook/Fidesz

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004