Demonstrációk rázták meg Ukrajnát, Zelenszkij kormánya ellen tüntetnek az emberek a legutóbbi parlamenti döntés miatt. A korrupció nyílt pártolása – így értékelte Szemjon Krivonosz az Ukrán Nemzeti Korrupcióellenes Hivatal igazgatója a frissen megszavazott törvényt, amely már az Európai Bizottságnál is kiverte a biztosítékot, s azóta már az Uniós bővítési biztos is visszalépésnek minősítette a döntést.
„Valójában két intézményt – a Nemzeti Korrupcióellenes Hivatalt (NABU) és a Korrupcióellenes Speciális Ügyészséget (SZAP) – rendelték (a főügyészség) alá” – idézte kedden a helyi média Szemen Krivonoszt, a NABU vezetőjét.
Krivonosz arra kérte Zelenszkijt, hogy ne írja alá a törvényt, amely szerinte veszélyezteti Ukrajna útját az európai uniós tagság felé. Kedd este azonban Zelenszkij mégis aláírta a törvényt.
Ennek hírére több százan – főként fiatalok – gyűltek össze az elnök kijevi hivatalának látótávolságában, hogy tiltakozzanak. A demonstrálók „Szégyen, szégyen!” skandálással követelték a törvény elnöki megvétózását – jelentette a dpa német hírügynökség helyszínen tartózkodó tudósítója.
Több másik nagyvárosban, így Lvivben, Odesszában és Dnyipróban is kormányellenes demonstrációkra került sor. Mindeközben az Európai Bizottság szóvivője Brüsszelben azt mondta, hogy az Európai Unió aggódik a lépés miatt.
A NABU és a SZAP „kulcsfontosságú szerepet játszik Ukrajna reformprogramjában,” és „a korrupció elleni küzdelem érdekében függetlenül kell működniük”– mondta a szóvivő. Marta Kos bővítési biztos pedig azt hangsúlyozta, hogy a jogállamiság az uniós csatlakozási tárgyalások középpontjában áll.
Ezért tartják problémásnak a törvényt; már az aláírás előtt is lecsaptak a korrupcióellenes szervre
Az ukrán törvényhozók által korábban elfogadott, és Zelenszkij által most aláírt törvényjavaslat
lehetővé teszi a főügyészség számára, hogy megszüntesse a magas rangú állami tisztviselők elleni nyomozást.
A törvény értelmében a főügyészségnek jogában áll átvenni a NABU-tól a nyomozásokat, és azokat más szerveknek átadni – ami gyakorlatilag ellehetetleníti az ukrán elnök környezetében lévő tisztségviselők korrupciós ügyeinek kivizsgálását.
Ráadásul hétfőn a közvetlenül az államfőnek alárendelt titkosszolgálat, az SZBU már razziát tartott a NABU székhelyén, többek között az Oroszországgal való együttműködés vádjával illetve őket.
Ukrajnában a korrupcióellenes hatóságok rendszerét azután hozták létre, hogy a nyugatbarát tüntetések nyomán 2014-ben megbuktatták Viktor Janukovics oroszbarát ukrán elnököt. A mostani lépéssel azonban egyesek szerint Ukrajna a Janukovics-korszakba tér vissza a korrupció terén.
Egyenruhás katonák a tömegben: az első nagyobb tüntetésekre került sor a háború kezdte óta
A német Die Welt megjegyezte, hogy a háború 2022-es kezdete óta először tartanak nagyobb kormányellenes tüntetéseket Ukrajnában. „A felháborodás ellenére Zelenszkij elnök szilárdan kitart. De vihar készülődik a feje felett” – írta a lap, amely a dpa-val szemben több ezerre becsülte a kijevi tüntetést,
és azt is megjegyezték, hogy a diákok mellett egyenruhás katonák is voltak a tiltakozók közt.
Sokan közülük saját kézzel készített transzparenseket tartottak a magasba. Sok tüntető az utolsó pillanatig abban reménykedett, hogy Volodimir Zelenszkij elnök a közvélemény kritikája miatt leállítja a törvényt – jegyezte meg a Die Welt.
Kijev polgármestere is részt vett a korrupcióellenes tüntetésen
A Klicsko testvérek, Vitalij és Vlagyimir is megjelentek azon a kijevi tüntetésen, amely az Ukrán Nemzeti Korrupcióellenes Iroda (NABU), valamint a Különleges Korrupcióellenes Ügyészség (SAPO) jogköreinek korlátozása ellen irányult.
Vitalij Klicsko, Kijev polgármesterének részvételét Alekszandr Honcsarenko, a parlament képviselője jelentette be.
Klicsko is csatlakozott a NABU és a SAPO felszámolása elleni tüntetéshez
– írta Honcsarenko a Telegram-csatornáján.
Klicsko a tüntetésen kijelentette, hogy ezek az intézmények meg kell hogy őrizzék függetlenségüket, mivel nélkülük elnyomás és autoriter irány felé sodródik Ukrajna.
Ráadásul Zelenszkij kedden késő este, már éjfél után egy videoüzenetben beszélt a döntésről. Az ukrán elnök azt mondta: a korrupcióellenes ügynökségeket meg kell tisztítani az orosz befolyástól: „A korrupcióellenes struktúra tovább fog működni – de orosz befolyás nélkül. Mindent meg kell szabadítani tőle” – idézték Zelenszkijt.
Uniós bővítési biztos: visszalépés a független korrupcióellenes hatóságok alárendelése a főügyészségnek
Marta Kos bővítésért felelős uniós biztos komoly visszalépésnek nevezte, hogy az ukrán parlament második olvasatban, azaz végleges formában megszavazta a törvényjavaslatot.
„Komoly aggodalommal tölt el a Rada (Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa) mai szavazása. A NABU függetlenségét védő kulcsfontosságú biztosítékok lebontása komoly visszalépés”
– jelentette ki közösségi oldalán közzétett bejegyzésében az Európai Bizottság bővítési biztosa.
Marta Kos kijelentette, a független testületek, mint például a NABU és a SZAP, elengedhetetlenek Ukrajna EU-hoz vezető útjához. A jogállamiság továbbra is az uniós csatlakozási tárgyalások középpontjában áll – húzta alá bejegyzésében a bővítési biztos.
Az Ukrajinszka Pravda hírportál keddi ismertetése szerint a törvényjavaslat gyakorlatilag megsemmisíti a két intézmény függetlenségét.
MTI / hirado.hu
Fotó: depositphotos.com



