A Tisza-vezér komoly szerepet tulajdonít magának a Trump-Putyin csúcs létrejöttében.
Hónapokkal ezelőtt megjósolható volt, hogy Magyar Péter előre menekül. Ha nem tudja megakadályozni, hogy Budapest, Magyarország és így Orbán Viktor is történelmet írjon, akkor megpróbál a dolgok élére állni és úgy tesz, mintha az egészet ő kezdeményezte volna. Így történt ez a frissen bejelentett budapesti Trump–Putyin találkozó kapcsán is.
Napok óta kering a sajtóban, hogy Budapest lehet a történelmi helyszín, a Tisza elnöke pedig most épp azon van, hogy mindenki az ő ötletének tudja be, noha még az események közelében sem volt.
Nos, az idő igazolta a fentieket, Magyar Péter a nagy bejelentés után azonnal igyekezett magára irányítani a figyelmet a közösségi oldalán, miszerint ők is javasolták a budapesti tárgyalást!
„Hónapokkal ezelőtt mi javasoltuk, hogy ha a tárgyalásoknak Budapest adhat otthont, akkor adjon”
– írta most a liberális politikus, igyekezve úgy eladni a történteket, mintha bármilyen szerepe lett volna az események alakulásában. Ezzel pedig csak egyetlen célt sikerült elérnie: megint kiröhögtette magát.
Azt is hozzá kell tenni, hogy mindeközben napok óta Orbán Viktort gúnyolja, miután a magyar kormányfő azon kevés európai meghívottak között volt, aki részt vehetett az egyiptomi békecsúcson.
„Tulajdonképpen Orbán Viktornak köszönhető a közel-keleti béke, nem is Donald Trumpot választották meg az Egyesült Államok elnökének, hanem Orbán Viktort” – Vásárosnaményban szó szerint így gúnyolódott szerdán Magyar. Nem öregedtek jól a fenti mondatok, de az ország egyre markánsabb része már régóta nem tudja komolyan venni az ellenzék Messiását.
Kocsis Máté sem hagyta ki a ziccert, a Fidesz frakcióvezetője azonnal reagált Magyar Péter legújabb bejegyzésére.
„Te teljesen megbolondultál. Tényleg ott tartasz, hogy miattad jön Budapestre az amerikai és az orosz elnök?” – tette fel a költői kérdést Kocsis, majd hozzátette:
„Édes Istenem, téged már az sem érdekel, hogy az ország értelmes lakói visítva röhögnek rajtad. Szerinted ilyen egy komolyan vehető ember?”
De nemcsak a Fidesz frakcióvezetője tette gúny tárgyává a Tisza-vezért: Lentulai Krisztián például a közösségi médiában megjegyezte:
„Aszongya a félnótás, konyhakéssel mászkáló nárcisztikus pszichopata, hogy kb. ő intézte a Trump/Putyin-randit. És Lisszabonban ő adta a gólpasszt Szoboszlainak.”
Megszólalt Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár is, aki a ChatGPT-t hívta segítségül.
– A nagyzásos téveszme (latinul delusio magnificentiae) olyan kóros meggyőződés, amikor az egyén rendíthetetlenül hiszi, hogy rendkívüli képességekkel, hatalommal, jelentőséggel vagy küldetéssel rendelkezik. Ilyenkor a személy azt gondolja, hogy ő maga híres vagy isteni személy – például Napóleon, Jézus Krisztus, egy király vagy próféta. Ezek a meggyőződések nem korrigálhatók sem érvekkel, sem bizonyítékokkal, mert a valóságérzékelés pszichotikus szinten torzult
– írta az államtitkár a közösségi oldalán.
Bohár Dániel riporter egy mémet tett közzé a közösségi oldalán, melyen az olvasható: „Börtönbe záratok mindenkit, aki azt meri mondani, hogy nem miattam lesz Budapesten a Trump-Putyin találkozó”.
Ugyanerre Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője is felhívta a figyelmet egy Magyar Pétert bohócként ábrázoló mém kíséretében:
Borítókép: Magyar Péter
Forrás: YouTube



