Súlyos támadás áldozata lett Magyarország egykori külügyminisztere.
Jeszenszky Gézát otthona bejáratánál támadták meg, jelenleg kórházban ápolják, támadóját időközben elfogta a rendőrség.
Az eset hétfőn került nyilvánosságra, amikor Jeszenszky Géza a kórházból nyilatkozott az ATV híradójának, és megerősítette a történteket.
„Az előzmény az, hogy két évvel ezelőtt az udvarunkon egy álarcos ember többször fejbe vert: valószínűleg zsákba bugyolált csavarokkal támadt rám, elszakadt az ingem, ömlött a vér. Többen üldözőbe vették, de nem sikerült elkapni, nem találták meg” – mondta Jeszenszky Géza, majd hozzátette:
„Tegnap ugyanez az ember támadt meg ugyanezzel a technikával.”
A volt diplomata beszámolója szerint a támadó akkor csapott le, amikor feleségével hazaértek. „Nem tudom, honnan tudta, hogy nem vagyunk otthon. Feleségemmel jöttünk haza kora délután, és a házunk kapubejáratánál, már a kapun belül ott termett. Egy nagy ütést éreztem a fejemen. Aztán még egyet, és aztán a feleségemet is megtámadta.”
A súlyos sérüléseket szenvedett Jeszenszky ezt követően megpróbálta feltartóztatni a menekülő támadót. Egy közeli vendéglő pincére is csatlakozott az üldözéshez, mígnem a rendőrök a Fővám téren elfogták az elkövetőt.
„Megbilincselték, nála van a bűnjel. Azt nem tudom, hogy kihallgatták-e, engem beszállítottak a kórházba a feleségemmel együtt” – számolt be róla.
Felesége szerencsére könnyebb sérüléseket szenvedett, azonban Jeszenszky Gézának a fül alatt betört a koponyája, amelyet azonnal meg kellett operálni.
„Lelkileg jól vagyok, csak bosszant, mert sok dolgom van. Belehalhattam volna, ezt mások is mondják, köztük az orvosok is, de ügyetlen volt a merénylő. Úgy tűnik, hogy ezt megúsztam” – mondta.
A korábbi külügyminiszter állapota stabil, de legalább egy hétig még biztosan kórházban marad.
Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi médiában, egy kommentben kívánt jobbulást Jeszenszky Géza volt külügyminiszternek. A kormányfő egy olyan poszthoz írt kommentet, amelyet az egykori külügyminiszter fia, Jeszenszky Zsolt tett közzé még a hétvégén.
„Köszönöm. Kérlek add át édesapádnak, hogy jobbulást kívánok neki!”
– fogalmazott a kormányfő a kommentben.
A rendőrség utóbb közölte, hogy a támadót (akiről elképzelhető, hogy nem először támadt rá Jeszenszkyre) egy szemtanú segítségével sikerült elfogni.
A 70 éves férfinél, G. Ferencnél a támadáshoz használt kőműveskalapácson kívül egy csavarhúzót, egy benzinnel töltött befőttesüveget és öngyújtót is találtak.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztályán előre kitervelten, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, valamint súlyos testi sértés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki hétfőn. Azt pedig még vizsgálják, hogy neki is köze volt ahhoz a támadáshoz, amit 2023-ban követett el egy ismeretlen tettes Jeszenszky Géza ellen.
Forrás: Híradó.hu, Híradó.hu


