Megszállják a magyar szurkolók Bulgáriát: diplomaták is segítenek (videóval)

Szerző: civilek.info

SPORT

Fradi-reptér

Hat magyar konzul lesz jelen a Ludogorec–Ferencváros futballmérkőzés helyszínén szerdán, a bulgáriai Razgradban.

Hat magyar konzul lesz jelen a Ludogorec–Ferencváros futballmérkőzés helyszínén szerdán a bulgáriai Razgradban, akik szükség esetén segítséget nyújthatnak a szurkolóknak – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a meccs reggelén a Facebookon.

A tárcavezető arról számolt be, hogy a Bajnokok Ligája selejtezőjére több mint száz magyar vendégjegy kelt el, és a hazai drukkerek természetesen ezúttal is számíthatnak a diplomaták segítségére.

„Kollégáink közül ketten a ruszei határátkelőhelyen várják a magyar szurkolókat, hogy az átkelés a lehető leggyorsabban és a legnagyobb rendben oda-vissza megtörténjen. Emellett két konzul a voucher beváltási ponton lesz jelen, és további két kolléga a stadionban teljesít majd szolgálatot” – sorolta.

„A mérkőzés helyszínén bármilyen ügyes-bajos dolog esetén, illetve nagyobb segítségnyújtás kapcsán is készen állnak a konzuljaink” – tette hozzá. Szijjártó Péter tájékoztatása szerint ügyeleti telefonszám működik ezúttal is: +359 885 687 169.

Jó szurkolást mindenkinek! – írta.

A Ferencváros időközben Facebook-oldalán egy videóban mutatta be, milyen volt a csapat keddi napja:

MTI
Facebook
Mandiner.hu

Borítókép: Az FTC játékosai megérkeztek Bulgáriába
Forrás: Facebook/Ferencvárosi Torna Club

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004