Keczkó Pált választották a Magyarországi Evangélikus Egyház északi egyházkerületének új püspökévé – közölte az egyház pénteken.
Az új püspök a februárban nyugdíjba vonuló Fabiny Tamást váltja az Északi Evangélikus Egyházkerület élén. A tájékoztatás szerint a határidőre beérkezett érvényes szavazatok közül Keczkó Pál negyvenkilenc, a másik jelölt, Pángyánszky Ágnes harmincnégy szavazatot kapott.
A közleményben szereplő életrajza szerint Keczkó Pál 1977. október 9-én született. Hároméves volt, amikor családjával a Nógrád vármegyei Ősagárdról Vácra költöztek. A helyi gyülekezetben nőtt fel, ott konfirmált. Budapesten érettségizett számítástechnikai programozóként. 1998-ban kezdte meg teológiai tanulmányaimat az Evangélikus Hittudományi Egyetemen.
2004-től 2006-ig beosztott lelkészként szolgált feleségével együtt Pilisen. 2006-ban került Budahegyvidékre, ahol egy évvel később parókus lelkésznek választották. 2018-tól a Budai Evangélikus Egyházmegye esperese, 2021-től a Szélrózsa evangélikus ifjúsági találkozókat szervező Tízek tagja, 2024 őszétől az Északi Evangélikus Egyházkerület püspökhelyettese. Feleségével három gyermeket nevelnek.
Fabiny Tamás 2026. január 31-én, szombaton 14 órakor a budavári templomban istentisztelet keretében búcsúzik az egyházvezetői szolgálattól. 2026. február 5-én vonul nyugdíjba.
Keczkó Pál beiktatása 2026. február 28-án lesz; az alkalom helyszínéről később tájékoztat az egyházkerület.
A püspök személyéről a Magyarországi Evangélikus Egyház választási törvényei szerint az egyházkerület gyülekezeteinek presbitériumai (a gyülekezetek világi vezető testületei) döntöttek. Az új püspök megbízatása a lelkészi nyugdíjkorhatárig tart.
MTI
Címlapkép: Keczkó Pál – Fotó: Facebook / Magyarországi Evangélikus Egyház



