Gyakran tapasztalom, hogy szelektív a kollektív emlékezet. A 2008-ban kirobbant világgazdasági válság, és különösen annak hazai becsapódása ma már csak elmosódó emlék. Azok számára legalábbis, akik nem tartoztak a devizahitelesek szerencsétlenül járt táborába. Nem árt felfrissíteni a memóriát, mert segít a mai zajos világ értelmezésében, és a pöffös indulatoktól mentes, tényeken alapuló értékítéletben is.

Mint annyi minden, a 2008-as gazdasági bumm is az Amerikai Egyesült Államokból indult. A bankok hitelezési dömpinggel fűtötték fel a gazdaságot, és a könnyű pénzre vágyakozó emberek millióit. Különösen a jelzáloghitelek futottak, amitől pörgött a piac, az ingatlanárak pedig az egekbe szöktek. Az ingatlanpiacon minden realitást meghaladó túlhitelezés jelentkezett.

Rendes körülmények között a bankok a betétesek pénzét helyezik ki hitel formájában, szigorú biztonsági feltételek együttléte esetén úgy, hogy a kockázatot a pénzintézet viseli. Ám az ezredforduló első évtizedében újítottak. A hitelekből formás kötvénycsomagokat alkottak, és ezeket árulták jó pénzért.

Lecsaptak rá a gyanútlanok. Mohóságukban elkerülte a figyelmüket az a tény, hogy ezzel a kockázat átkúszott hozzájuk.

Ám egy zord napon kipukkadt az ingatlanpiaci buborék. A kínálat tetőpontján, valódi fedezet híján elkezdtek zuhanni az ingatlanárak, dőlt a dominó, egyre-másra mondtak csődöt a cégek, a magánbefektetők pedig minden vagyonukat elvesztették.

2008. szeptember 15. sötét nap a gazdaságtörténetben. Az USA öt legnagyobb pénzintézetének egyike, a Lehman Brothers is csődvédelmet kért. Beütött a krach. Az amerikai kormány 700 milliárd dolláros mentőcsomagot fogadott el, de már ez sem állította meg a zuhanást. Az amerikai GDP 4,7 százalékkal visszaesett, 8 millió munkahely szűnt meg, 17 ezer milliárd dollárral zsugorodott a háztartások vagyona, 8 millió ingatlant kellett elárverezni, és 2800 milliárd dollárnyi nyugdíjcélú megtakarítás veszett el.

Amerika messze van, nyugtatták magukat a szűklátókörűek, köztük az árral sodródó Gyurcsány-kormány. Pedig itt volt az összeomlás a kertek alatt. A hitelexpanzió az öreg földrészen is javában zajlott, amit az akkor még beáramló külföldi forrásokból finanszíroztak, a devizaadósság az egekben járt.

Lámfalussy Sándor, a zseniális közgazdász azonnal megjósolta a bajt. Nem telt bele egy hónap, és nyakunkon volt az ország fizetésképtelenségének közvetlen veszélye.

Egész Európa bajban volt, néhány tagállam pedig államcsődhelyzetben. Az izlandi gazdaság bezuhant a szakadékba, és nem járt messze tőle a magyar sem, miközben Angela Merkel és Mario Draghi az euró megmentésén munkálkodott.

Magyarországot legyöngült állapotban érte a válság. A gazdaság romokban, a 2006-ban kiszivárgott őszödi beszéd nyomán a trükkök százaival mentette át a hatalmát a kormány. Az ötvenhatos forradalom 50. évfordulóján az ünneplő tömegen végigverő hatalom pedig erkölcsi és közjogi mélypontjára jutott. Ebben az állapotban ért bennünket a világgazdaság összeomlása.

Gyurcsányék nemcsak az osztogató és fosztogató, ugyanakkor a válság terheit azonnal az emberekre hárító, felelőtlen politikájukkal tetézték a bajt, hanem azzal az érzéketlenséggel is, ahogyan a devizahiteleseket kezelték. Családok százezreiről, összesen 1,2 millió kilátástalan helyzetbe került emberről volt szó, akik a biztonságosnak hazudott svájci alapú hiteleket fölvették, és a forint zuhanását követően sokszorozódó hiteltartozással és bérből, fizetésből kifizethetetlen törlesztőrészletekkel néztek farkasszemet.

A pénzügyi kormányzat emberei széttárták a kezüket. Azon kívül, hogy 2008 nyarán, akkor már Bajnai Gordon miniszterelnöksége idején, kilakoltatási moratóriumot hirdettek, tétlenül nézték a devizahitelesek tömeges tönkre menetelét.

Az államcsőd elkerülése érdekében akkor is – mint mindig, mikor balliberális a kormány – az IMF-hez szaladtak hitelért. A Nemzetközi Valutaalap azonban nem egy jótékonysági intézmény. Súlyos árat kér a kamattal terhelt segítségért. Átveszi az irányítást, és – érdemes megfigyelni – mindig ugyanazzal a programmal áll elő: adóemelés, a rezsiköltségek megemelése és a nyugdíjak csökkentése, a családpolitikai kedvezmények eltörlése.

Gyurcsány, majd Bajnai remegő kézzel aláírta a feltételeket, és nekilátott a megszorításoknak. Csak a rend kedvéért, azok számára, akiknek kihagyna az emlékezete:

jöttek a megvonások, az adókat és a rezsi költségeit emelték, jött a vizitdíj, a kórházi napidíj, a tandíj, a szociális juttatások brutális mértékű visszanyesése.

Nyomában elszegényedés, munkanélküliség, több ezer rendőr, orvos, ápoló hagyta el a szakmáját, megszüntettek 12 ezer kórházi ágyat. Az egészet betetőzte Bajnai „fájni fog” programja a 13. havi nyugdíj megszüntetésével és a bérek befagyasztásával.

Csúfos bukás lett a vége 2010-ben, kétharmados Fidesz-győzelemmel. Az Orbán-kormány azonnal hazaküldte az IMF-et, és 2013 nyarára visszafizette elődei mintegy 20 milliárd dolláros adósságát. Ehhez megadóztatta a bankokat, és visszahozta a pénzügyi fegyelmet az ország működésébe. A devizahitelesek helyzetét pedig több lépcsőben, a hitelek forintalapúvá tételével megoldotta 2014 végére. Mindennek nagy szerepe van abban, hogy az Orbán-rendszer a negyedik ciklus óta folyamatosan hatalmon van.

Kiderült, hogy még globális válság esetén is van szuverén megoldás. Szakszerűséggel, sok munkával és bátorsággal egy ország talpra állítható. Tizenöt év elteltével az Orbán kormány a 14. havi nyugdíj bevezetésén dolgozik, és világelső a gyermekes családok támogatásában.

Az országban béke van, biztonság és szolid gyarapodás, minden bennünket körülvevő baj ellenére.

Közelegnek a választások. Érdemes felfrissíteni a memóriánkat.

Borítókép: Ülésezik az Orbán-kormány – Fotó: Facebook/Orbán Viktor