Menczer: A Tisza-adót és a pisztolyt nem mi találtuk ki

Szerző: civilek.info

BELFÖLD, KIEMELT

menczer tamás harcosok órája

Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója volt Német Balázs vendége a Harcosok Órájának különkiadásában, a Digitális Polgári Körök találkozójának helyszínén, a Papp László Sportarénában – később pedig a HírTV élő műsorfolyamában is megszólalt. Úgy fogalmazott: „Ma megmutatjuk újra a közösségünk erejét, de nekünk ehhez nem kell pisztoly.”

Harcosok Órája: Erős Orbán-beszéd lesz, komoly bejelentésekkel

Mások mellett Menczer Tamás volt a Harcosok Órája maratoni adásának vendége, a Papp László Sportarénában, a Digitális Polgári Körök országos találkozóján. A kommunikációs igazgató a Harcosok Órája különkiadásában felidézte: nemrég a balliberális sajtóval is beszélt, „már látom az arcukon a csalódottságot, ha meglátnak” – fogalmazott. Szerinte az említett sajtó képviselői „egy kicsit letargikusak”, mert „látják, hogy erősödünk”.

Az offline térben, a mindennapokban senki nem ér a nyomunkba sem”

– szögezte le, felidézve, megalapították a Harcosok Klubját és a Digitális Polgári Köröket is.

Ebben a közösségben már százezren vagyunk, de nem állunk meg – jelentette ki, hozzátéve:

„Nyomjuk, még bő 200 nap a választás, azt megnyerjük és folytatjuk!” – buzdított Menczer Tamás az élő műsorban.

Nagyon erős beszéd lesz, komoly bejelentésekkel

– így „konferálta fel” Orbán Viktor későbbi beszédét. Valódi ünnep lesz ez a mai nap – jelentette ki a Harcosok Órájában Menczer Tamás.

A kommunikációs igazgató a Fideszt a legsikeresebb politikai közösségnek nevezte Európában.

Menczer a HírTV-ben: Ma megmutatjuk újra a közösségünk erejét, de nekünk ehhez nem kell pisztoly

Ma megmutatjuk újra a közösségünk erejét, de nekünk ehhez nem kell pisztoly – utalt Ruszin-Szendi Romulusz fegyverbotrányára Menczer Tamás a HírTV élő műsorfolyamában. Hozzátette: ha valaki éles fegyverrel megy emberek közé és arról beszél, hogy viszket a tenyere, az annyira „nem megnyugtató”.

Itt van egy vörös vonal, amit mindenkinek látnia kell 

– emelte ki.

Már sok csatát megvívtunk, sok ellenféllel megmérkőztünk, de soha senkinek eszébe nem jutott, hogy felakasztással fenyegessen, újságírókat lökdössön, ez egy új jelenség – mondta, de szerinte a magyar emberek ezt mind tisztán látják.

Menczer Tamás szerint

Magyar Péter „látja, hogy bajban van”, lebuktak a Tisza-adóval és más dolgokkal, vergődik, és próbálja a figyelmet magára irányítani és a hazugságairól elterelni

– ez „nettó vergődés” – szögezte le Menczer Tamás, hozzátéve: a Tisza-adót és a pisztolyt „nem mi találtuk ki”.

A mi politikusaink az erőszak minden megnyilvánulását elítélik, és ezt várjuk el az ellenfeleinktől is – folytatta, kiemelve: a „mi fegyverünk”, hogy

szuverén magyar utat kínálnak, békével, biztonsággal, családi adókedvezménnyel, Otthon Starttal, a józan észre épített orbáni politikával.

Amerikában meggyilkoltak egy fiatalembert; Charlie Kirk soha többet nem jön vissza, a gyerekei úgy nőnek fel, hogy az édesapjuk már nincs többé. Gondolkozzunk már el, amikor akasztásról meg a főbelövésről beszélnek, és éles lőfegyverrel mennek emberek közé, „ez a Tisza” – jelentette ki Menczer Tamás, kiemelve a politikai agresszió veszélyességét. „Erre mondunk mi nemet!” – tette hozzá.

Magyar Péter a brüsszeli politikát hajtja végre, és agressziót hoz a politikába, a magyar embereknek ezt kell mérlegre tenni – hívta fel a figyelmet.

A politikusról szólva Menczer Tamás úgy fogalmazott: Ez az ember a saját családját feláldozta, „persze, hogy nem számít neki semmi”.

Digitális Honfoglalás – A Gyűlés! A DPK-k 1. Országos Találkozója – élő közvetítés 

Forrás: Origo

Harcosok órája (Fotó: Képernyőkép/Youtube)

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004