Mérő Vera kiakadt azon, hogy csak férfi és nő létezik

Szerző: itgy

VÉLEMÉNY

Jaj, mik készülnek! Jaj, mik is készülnek! Eljött a világvége, hamarosan beüt az egyiptomi hét csapás, alapjaiban rendül meg a nem tudom, micsoda, de az nagyon! Szlovákiában a világ csúfjára elszabadult a természetesség!

Mérő Vera, a női jogok rendíthetetlen harcosa, aki szerint már az is verbális zaklatás, ha egy férfi megdicséri egy munkatársnője új frizuráját, de aki persze ordítva hallgatott, amikor Píter Mádjár viselt dolgai, feleségével szembeni abúzusai ellen kellett volna szót emelni. Ellenkezőleg, neki a hazug, nárcisztikus pasas a miniszterelnök-jelöltje. Nesze neked női jogok! Szóval Vera felháborodott, amiért a szlovák parlament alkotmányt módosított, azaz jogszabályba foglalta a normalitást.

Mit is tettek? Kinyilvánítottak egy tagadhatatlan tényt, hogy ugyanis csak férfi és nő létezik. Botrány! Aljasság! Mintha azt állítanák, hogy a természetben csak hímnemű és nőnemű egyedek léteznek. Ja, de hát valóban ez a helyzet, akkor mi itt a baj?

Hát az, hogy tudományos alapigazsággal próbálják az alantas, populista szlovák politikusok meghazudtolni azt az abszurd, idióta állítást, hogy legalább 72 nemi identitás létezik, beleértve a kutyaembereket és a macskanőket is.

Mérőt nem zavarják a tudományos tények, pontosabban nagyon is zavarják, ezért háborog.

Pedig tudhatná, ahogy A tanú című filmben Potocsnyi elvtársnő szájából el is hangzik: a tények makacs dolgok. Ám a mi Veránk ezt tagadja, úgyhogy ideje lenne meghirdetnie valami hasonló kampányt, mint volt a „Tégy a gyűlölet ellen” nevű, kifejezetten gyűlöletkeltő kezdeményezés. Mérő azonban egyértelműbb, így javaslatom a kampány szlogenére: Tégy a tények ellen. Esetleg: Tégy a valóság ellen.

Mi nem tetszik ennek az amazonnak? Hát az, hogy

a transz és interszex emberek többé Szlovákiában sem ismertethetik el hivatalosan a nemi identitásukat vagy állapotukat. A törvény ráadásul gyakorlatilag lehetetlenné teszi az azonos nemű párok számára az örökbefogadást is.

Igen, ez maga az elnyomás. Hivatalosan nem lehet valaki kristálycsillár? Micsoda ocsmány diszkrimináció! Miért ne lehetne az, ha egyszer világít? És ha nem, az csak azért van, mert a gonosz populisták rövidzárlatot okoznak az alkotmány módosításával.

Nem fogadhatnak örökbe ártatlan gyermekeket az azonos nemű párok? Hát persze, hogy nem, a párkapcsolatok biológiai célja (még akkor is, ha az ember a puszta szexuális örömszerzésre silányítja is ezt) az utódnemzés, nem pedig az eleve terméketlen kapcsolat hiányosságának mesterséges pótlása. Nem szólva arról a statisztikailag bizonyított tényről, hogy az ilyen „családokban” a leggyakoribb a gyermekekkel szembeni szexuális visszaélés. Arról sem szólva, miként teszi tönkre egy így örökbe fogadott gyermek életét a normálistól eltérő családmodell példája, no meg az, ha az iskolában megtudják az osztálytársak, hogy Janika anyjának neve Béla.

A hatalmas jogvédő azzal sem elégedett, hogy

a módosítás továbbá azt is rögzíti, hogy a szlovák jog az úgynevezett »nemzeti identitás« kérdéseiben az uniós jog elé kell, hogy kerüljön. Ez veszélyes irányt jelenthet, amely lehetővé teszi a kormánynak, hogy figyelmen kívül hagyja az európai bírósági döntéseket.

Azaz kifogásolja, hogy a szlovákoknak megjött az eszük. Jelzem még az oly nagyra értékelt német Alkotmánybíróság is úgy döntött, hogy a nemzeti jog az úgynevezett európai jog felett áll, erről azonban Verocska hallgat. Hiszen balliberális értékrendje szerint a kis szlovákokat lehet gyalázni, a hatalmas németekkel kapcsolatban ugyanez nem engedhető meg. Hiszen a nagyszerű Deutschland kormánya ballibsi, tehát tökéletes. Ha nem az, akkor is.

Micsoda rettenet, ha egy szuverén ország a saját törvényei és nem a globalista, végsőkig elfogult nagyságos Európai Bíróság tenyérbe mászó, politikai érdek diktálta döntéseit tekinti magára nézve kötelezőnek. Mit merészelnek ezek az apró országok (beleértve Magyarországot is)? Az ő dolguk nem más, mint alázatosan, porban csúszva engedelmeskedni és százszor is megköszönni, ha a nagyságos nyugati urak naponta csak tízszer-hússzor méltóztatnak beléjük rúgni.

Csak az a szerencse, hogy Mérő asszony nem mér kétféle mércével.

Emlékeznek, mit fejtegetett Osváth (VV) Zsolt ügyében, aki egy 17 éves fiútól kért pornográf fotókat? Ezt írta le: „Egy 17 éves kamasz nem »kisfiú«, róla a szó szoros értelmében pedofil tartalmat nem lehet készíteni, csak gyermekpornográf tartalmat.”

Vagy úgy, akkor rendben van a dolog. Természetes, hogy valaki pornográf fotókat kér, mert az nem pedofília. Csak arra lennék kíváncsi, milyen felháborodottan sikongatna, ha nem egy hímnemű kért volna meztelen fotókat egy másik hímneműtől, hanem egy férfi egy nőtől. Megjegyzem joggal üvöltött volna, mert lealacsonyító és undorító maga a kérés is. De csak akkor, ha nőket érint? Ha két hímet, az nem baj?

Már hogyan lenne baj, amikor Zsoltika ballib? Akkor lehet pornográf képeket kérincsélni, de az már minden határon túl megy, ha a szlovákok szerint férfi és nő létezik, harmadik és sokadik nem nincsen. Az bizony aljas dolog.

Vera néni, légy szíves, fogadd el a tényeket. Hallgass Potocsnyi elvtársnőre: a tények makacs dolgok. Csak figyelni kellene rájuk, nem pedig magyarázgatni, miért fekete a fehér.

Szerző: Ifj. Tóth György

Címlapkép: képernyőfotó Mérő Vera TEDx-előadásából

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004