A német kancellár Magdeburgba látogatott, hogy részt vegyen az egy évvel ezelőtti terrortámadás évfordulójára rendezett megemlékezésen. Friedrich Merz azonban nem aratott osztatlan sikert, többen is azt kiabálták neki, hogy tűnjön el.
A német kancellár vesztére látogatott Magdeburgba, hogy részt vegyen az egy évvel ezelőtti terrortámadásra való megemlékezésen. Friedrich Merz nem volt szívesen látott vendég, többen is azt üvöltözték neki, hogy tűnjön el – írja a Junge Freiheit.
2024. december 20-án Taleb al-Abdulmohsen szaúd-arábiai pszichiáter és pszichoterapeuta egy bérelt BMW-vel hajtott be a karácsonyi vásárba. Egy kilencéves fiú és öt, 45 és 75 év közötti nő vesztette életét. Összesen 309 ember sérült meg, néhányan súlyosan. Az egy évvel ezelőtti támadás súlyos nyomot hagyott mind a város, mind pedig Németország lakóiban.
A megemlékezésre érkező Merznek pedig szereztek néhány kellemetlen pillanatot a megemlékezők.
Többen is kiabálva szidták a német kancellárt, akinek szerintük semmi keresnivalója nem volt a megemlékezésen. Többen is azt ordították a kancellárnak, hogy szégyellje magát. „Menjen tovább, nem akarunk itt látni titeket!” – skandálta a tömeg Merznek.
A Szent János-templomban tartott megemlékezésen Merz azt mondta, hogy az erőszakos cselekmény árnyékot vet a 2025-ös karácsonyra, azonban a politikus szerint a szövetségi kormány az áldozatok mellett áll, most és a jövőben is. Ugyanakkor a kancellár szerint a haragnak és a dühnek is meg kell lennie a maga helyének.
Az emlékünnepségen a város lakosai, a támadás érintettjei és az áldozatok hozzátartozói vettek részt, akik gyertyákat gyújtottak az elhunytak emlékére.
Számos ember követte figyelemmel a templom előtti szertartást. Magdeburg polgármestere, Simone Borris elmondta, hogy a támadás mélyen megrázta a várost. Magdeburg azóta más város; sok ember számára már semmi sem ugyanolyan.
Fotó: Friedrich Merz német kancellár beszél a magdeburgi karácsonyi vásáron elkövetett tömeges gázolás első évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen – MTI/EPA/Clemens Bilan



