Mostanság egyre többször gondolkodom azon, hogyan és miért képesek az eddig viszonylag normálisan viselkedők közül egyesek elszabadult hajóágyúként törni-zúzni (szellemi értelemben persze), tombolni csak azért, mert valaki nem hajlandó osztani a nézeteiket. Talán jutottam valamire.

Jó ideje – mióta csak az eszemet tudom – nyíltan vállaltam és vállalom, hogy a keresztény-konzervatív eszmék határozzák meg a gondolkodásomat, működésemet. Vallottam szóban és írásban egyaránt, hogy az Isten-haza-család hármas egysége a vezérelvem, hogy nem hagyok Magyarországból Hungarisztánt csinálni, nem akarom, hogy rettegnem kelljen, mikor erőszakolják meg családom nőtagjait, mikor értesítenek arról a rendőrök, hogy kedves illegális migránsok felrobbantották valamelyik hozzátartozómat. Nem akarom tűrni, hogy a gyerekeket, unokákat szakállas, kukis nénik „érzékenyítsék”, hogy a hátulsó fertályukat (és nem csak azt) riszáló, a hitemet nyilvánosan gyalázó elmebetegek mutogassák magukat az Andrássy úton (ha már muszáj nekik, vonuljanak fel és alá zárt körben), szóval

nem akarom mindazt, amit szeretett ellenzékünk álproblémának hazudik.

Viszont annak ellenére, hogy ebbéli meggyőződésemnek minden lehető módon és formában hangot adtam, soha nem tapasztaltam, még Gy. Ferenc elkövető uralkodásának idején sem, hogy ezért veszett hiénákként ugrottak volna a torkomnak. Vitatták véleményemet, de ez nem baj, hiszen nem látjuk egyformán sem a világot, sem az azt vezérlő elveket.

Egészen addig, míg el nem kezdett áradni a most már apadó Tisza.

Ettől kezdve a viták elmaradtak, a gyűlölettel teli és az esetek többségében alpári stílusban zajló mocskolódás vette át az uralmat. Ami az igazi döbbenet, hogy nem csupán az egybites agyú tahók, de általam értelmesnek gondolt emberek is gyakorolják ezt az alapállást. Olyan mélyre is hajlandók süllyedni, hogy ahhoz képest a Mariana-árok csak apró barázda. És mindezt miért? Magyarázat nincs és nem is lesz soha.

Pontosabban sokféle magyarázat létezik, mint ahogy sokféle ember is, sokféle indíttatással.

Az első csoportot azok alkotják, akik sikertelenek. Akik nem értek el soha semmit, de ezt nem annak tudják be, hogy a Jóisten kevesebb tálentummal ruházta fel őket, netán keveset vagy semmit sem tettek azért, hogy bármit is elérjenek. Erről szó sem lehet, mert ezt soha el nem ismernék. Ők azok, akik számára mindenki más, különösen a kormány a bűnös mindenért, mert szerintük nekik is alanyi jogon járna az, amiért mások keményen megdolgoztak.

A következő tábor az irigyek közössége. A „dögöljön meg a szomszéd tehene is” alapállás követői, akik mindig másokhoz mérik magukat és gyűlölik azokat, akik többet értek el náluk.

Jobb esetben azt vallják, hogy nekik is joguk lenne azokhoz a javakhoz, amelyekből most másoknak több van, a rosszabb változat, ha arról álmodoznak, hogy a jobb helyzetben lévőknek is legyen rosszabb. Utóbbiak követik Ferenc testvér régebben meghirdetett útmutatását, jó kommunista szokás szerint földönfutóvá tenni a sikereseket, elvenni a vagyonukat, börtönbe zárni őket.

A harmadik tábor tagjait nehéz, sőt lehetetlen megérteni. Velük most is fut a szekér, jómódban, sőt még annál is jobban élnek, nem utolsó sorban a keresztény-konzervatív kormánynak köszönhetően, ennek ellenére gyűlölik az ország mostani vezetőit. De miért? Miért vonulnak az utcára tiltakozni? Mi ellen?

Végül ott a negyedik hadoszlop, a „jólétükben azt sem tudják, mit csináljanak” fiatalok. Ha arra gondolok, milyen juttatások nem léteztek akkor, amikor én kezdtem az életemet, hát őszintén mondom, ha lehetséges lenne, azonnal cserélnék velük. Hol volt akkor csok? A három százalékos hitel? Gyes, gyed, babaváró hitel? Hol volt jövedelemadó-mentesség 25 éves korig, vagy örök életre szóló adóelengedés két vagy több gyermeket vállalóknak? Hol volt családi adókedvezmény? Hol az ingyenes tankönyv, ingyenes jogosítványhoz jutási lehetőség? És még sorolhatnám hosszan, mi minden nem létezett. Akkor mi a bajuk?

Most még láthatóan semmi, de lássuk, mi következne, ha teljesülne át nem gondolt vágyuk és bekövetkezne az a tragédia, hogy egy Píter Mádjár nevű és bandája kerülne hatalomra.

A fiatalság persze lázadó, az volt mindig és az is lesz. A gond csak az, hogy most saját jövője ellen lázad, már amelyik lázad. Szerencsére akadnak köztük szép számmal olyanok is, akik gondolkodnak.

Tehát mi lesz, ha már semmi sem lesz?

A sikertelenek ugyanúgy sikertelenek maradnának, azzal az apró különbséggel, hogy új vonásként a nyakukba kapnák a megélhetési válságot is. Megszűnne a rezsitámogatás, nem tudnák kifizetni a havi energiaszámláikat, mellékesen nem lenne állásuk sem, hiszen még náluk is olcsóbb munkaerőt foglalkoztatnának Ukrajna EU-s tagsága után. Píter egyetlen pillanatig sem ellenezné a tagfelvételt…

Az irigyek örülhetnének, mert másoknak sem lesz semmijük, az újkori Kun Béla és Lenin-fiúi gondoskodnának róla. A baj az, hogy az irigyeknek sem lesz semmijük. Ha ez megéri, tessék nyugodtan irigykedni és fenekedni a jelenlegi vezetés ellen.

A jómódúak jómódja is átkerülne az álmok világába, eltekintve néhány kivételtől. Csipetnyi kivételtől, mert csak az új vezetéshez legközelebb állók úsznák meg a váltás keserveit. Ha ez kell, hát fenekedjenek csak tovább.

A legrosszabbul a „mocskos fideszező” ifjak járnának, érzékeny búcsút véve valamennyi kedvezménytől. Azt ugyanis egy másodpercig se hihetik, hogy a brüsszelita vezetés bármit is megtartana ezekből.

Nem kell hozzá egyetemi végzettség, minden józan paraszti ésszel gondolkodó beláthatja, mert látnia kell, hogy az a változtatás, amiért most lihegve áhítoznak, katasztrofális következményekkel „kecsegtet”.

Azok pedig, akik elméletileg értelmes emberek, csak a gondolkodás helyett a gyűlölködést, a vita helyett a másik torkának ugrását választják, tudniuk kell, csak azért sem kapnak cseppnyi gyűlöletet sem gyűlölködésük ellenében.

Mert ők nem gyűlöletet, csak szánalmat érdemelnek.

Ifj. Tóth György

Borítókép: Egyre apad Magyar Péter Tiszája
Forrás: Facebook/Tisza Párt