Az Európai Unióban szereplő országok színes társadalmakat képviselnek, de egy dolog biztos, hogy vezetőiknek népeik szavára figyelni kell. Minket, patriótákat a jelenlegi politikai és gazdasági helyzet súlyos problémákra figyelmeztet és joggal nehezményezhetjük, hogy a népfelség elvét az uniós országok többségében nem veszik komolyan.
Nem túlzunk, ha azt mondjuk, Európa felett sötét felhők gyülekeznek. Elég csak megemlíteni az illegális migráció zabolátlan térhódítását, vagy egy kissé lírai nyelven, az őslakosság hullását, amely az őszi falevelekre emlékeztet.
Bizonyságul ide sorolhatjuk például a franciákat, olaszokat, németeket, svédeket stb., mert sajnos megmaradásuk ereje vészesen csökken, nemzeti mivoltuk halványodik. Márpedig a nemzeti megmaradás évezredes tradíciókra támaszkodik, amelynek talapzata a keresztényi hit és a hozzá csatlakozó szilárd erkölcsi iránymutatás. A jogállamiság és a valódi demokrácia előbbiek nélkül nem létezhet.
Ki tagadhatná, hogy ennek köszönhetően gyökeret verhetett Európában a zsidó-keresztény kultúra, mely kellő erővel biztosította – elsősorban oktatással és neveléssel – a nemzedékek töretlen életfilozófiáját. Ebben foglaltatik a nemzeti szuverenitás és a keresztény hit megtartása, amely egyben, ha létezik – eddig mindig létezett – az öreg kontinens népeinek összetartó erejét képviselte.
Sajnálatos, hogy az első és második világháború szétrázta a népfelség privilégiumát, megkerülhetetlen szerepét. A cunami erejével törtek ránk ismét a megváltó eszmék, közülük is talán a legrosszabbak, a bolsevizmus és a nácizmus. Ha körülnézünk, úgy tűnik, hogy a kettő keveredéséből már kisejlik az ultraliberalizmus. Ismét olyan politikusok szövetkeznek, akik birodalmi vágyakat dédelgetnek. Nem tekinthető véletlennek az erőszak, a fegyverek erejével fitogtatás, a kisháborúk, manapság az orosz-ukrán háború, vagy éppen az Izrael körül játszódó események.
Reménykedjünk azonban, hogy Európa kisebb nemzetei egyre inkább magukénak vallják, hogy számukra a legkifizetődőbb, ha a nagyhatalmak konfliktusaiból kimaradnak. A megmaradás ereje győzedelmeskedik, amely nemcsak a magyarokra igaz, hanem több európai nemzet is ugyanezt vallja.
Az isteni gondviselés, ha nem is teljesen, de mégis lehetővé tette számunkra, hogy megfogyatkozva, de a hazaszerető polgárokra támaszkodva kitartsunk. Határainkat azzal a tudattal védjük, hogy nyugati szövetségeseink előbb utóbb észlelik, tesszük ezt értük is.
A magyarok hálát soha nem vártak, de szuverenitásunk tiszteletét igen. Azt gondoljuk, hogy azért vagyunk az Európai Unió tagjai és a NATO-ban szövetséges, hogy népünk igaz és valódi akaratát, a békekötést, tűzön vízen keresztül szorgalmazzuk.
A hibát hibára halmozó európai uniós vezetők nem vitathatják, hogy a nemzetük jóvoltából rájuk bízott vezető szerepben a többség akaratát kötelező lenne követniük. Sorra következnek a parlamenti választások, amelyek egyben garanciát jelentenek a jogállamiság és a demokrácia megvalósulására. Ne tévedjünk csak akkor, ha a kontraszelektált politikusok nem fordítanak hátat megbízóiknak.
Magyarországon 2026 tavaszán szabad választások lesznek. Népünk bölcsen, mint eddig, eldöntheti, hogy kinek a kezébe adja a kormányzást. Nehéz megérteni, hogy az EU politikai vezetői közül sokan mi jogon támogathatják és vizionálhatják, hogy az ő akaratukat teljesítő miniszterelnököt ültethetnek kormányfői székbe a magyarországi többség akarata ellenére.
Jogos a kérdés tehát, hol van az a jogszabály, amely a kölcsönösen aláírt uniós alapszerződésben lehetőséget ad arra nekik, hogy rejtve és nyíltan is már előre Magyar Pétert nevezzék ki Magyarország miniszterelnökének?
Mi patrióták javasoljuk Ursula von der Leyennek és Manfred Webernek, hogy elemezzék, mit tettek a lengyel demokráciával, miképpen érintették sáros lábbal a népfelség erejét, és mihamarabb, mint országrontók, távozzanak a politika színpadáról. Kettőjük újabb kegyeltjét a magyarok még arra sem fogják méltatni, hogy pünkösdi királynak nevezzék.
A valódi jogállamiság és demokrácia keretei között a hazaszerető európai népeket nem lehet zsarolással, erőszakkal egy birodalom szekerébe befogni. Magyarországon azonban az sem lehet vitás, hogy a többség akaratát senki sem fogja akadályozni, vagy megváltoztatni.
Előbb említett uniós vezetőknek meakulpáznia kellene, hogy milyen alapon hagyták ki az Unió parlamentjének harmadik legerősebb frakcióját a különböző bizottságok vezetéséből. Aztán még itt van a társadalmakat torzító gender ideológia, az adófizetők pénzének kiszórása a korrupcióban hempergő Ukrajnának, valamint a bumerángként viselkedő szankciós politika.
A háborús öldöklés, melynek Ukrajna gyarmatosítása, akár gazdasági, akár politikai érdekből történik, súlyos vétséget jelent, melyről számonkérési kötelezettség terheli Zelenszkij-t és csókos támogatóit.
Miért? Mikor? – Rövidesen!
Csizmadia László
a CÖF-CÖKA elnöke
Fotó: Civilek.info
