Tizenkét éve nincs ilyen szórakoztató jellegű intézmény a magyar fővárosban.
Egy lelkes vállalkozó, Szabó József a világ legnagyobb vidámparkját képzeli el a magyar fővárosban. A létesítmény megépítésére jelenleg semmi esély, de a vállalkozó nem adja fel. Mindeközben a politikusok is foglalkozni kezdtek a kérdéssel.
Magyarország egyetlen nagy vidámparkja tizenkét éve zárt be Budapesten. Aki pörgésre, szédülésre vágyik, lesheti, hol tartanak búcsút, vásárt, ahol esetleg felállítanak valami körhintát, ám a hullámvasúti élményért már legalább Bécsig kell utazni, hiszen a Práter a legközelebbi vidámpark.
Az egykori budapesti vurstli helyét teljes egészben elfoglalja a be nem fejezett, gigantikus fóliasátornak látszó Biodóm, ahol fedett állatkertet rendeztek volna be, de a beruházás jócskán túllépte a költségkeretet, így most se Pannon élővilág, se vidámpark.
Sós Endre, a Fővárosi Állat- és Növénykert természetvédelmi és állategészségügyi igazgatója szerint ugyanakkor a Biodóm már nem sokáig lesz üres, idén decemberben megnyitják azt, ami első ütemben egy hatalmas növényházként, városi oázisként fog működni.
Ettől persze még nem lesz vidámparkja Budapestnek.
A Biodóm helyén álló, egykori vidámparkkal kapcsolatban az elmúlt 30 évben többször felvetődött, hogy elköltözne, helyszínként szóba került a józsefvárosi pályaudvar, Rákosrendező, valamint a XVII. kerület is.
Utóbbi helyen egy budapesti vállalkozó, Szabó József szeretne magán vidámparkot építeni. A férfi saját, XVII. kerületi birtokán akarja a világ legnagyobb vidámparkját megépíteni. Szabó az Indexnek korábban azt nyilatkozta, hogy a vidámpark felépítéséhez és majdani üzemeltetéséhez semmiféle engedélyre nem lesz szüksége. Rákosmente Önkormányzata azonban határozottan másként vélekedett.
A polgármester később találkozott Szabó Józseffel, aki vázolta a terveit, és abban maradtak, hogy a konkrét lépések meghozatala előtt számos kérdést kell tisztázni.
Szabó József korábban arról is beszámolt, hogy a megszűnt Vidámpark nevének használatára is igényt tartana, de nem mindenáron, más neveken is gondolkodik. Ha a projekt nemzetközi szintűvé nőné ki magát, úgy a Megapark vagy a valamilyen Land név is szóba jöhet. Akkor az Indexnek azt mondta, hogy az ügyben megkereste a Fővárosi Állat- és Növénykertet, akik arról tájékoztatták, hogy az ügyben nincs illetékességük. Ugyanakkor később kiderült, a vidámpark szó nincs levédetve, ezért Szabó szabadon használhatná azt.
A vidámpark ügy a 2024–es önkormányzati választáson is szóba került.
Vitézy Dávid főpolgármester–jelölt akkor programjában azt állította, Észak-Csepelre kellene felépíteni Budapest új vidámparkját. Vitézy Dávid programjában az szerepel, hogy Észak-.Csepelen, ahol régóta tervezik egy közpark kialakítását, ismét nyílhatna egy európai fővároshoz méltó vidámpark.
„Teremtsük meg a feltételeit annak, hogy Budapesten ismét lehetőség legyen körhintára szállni, dodzsemezni, hullámvasutazni!” – javasolja programjában Vitézy Dávid. A főpolgármester-jelölt szerint a Csepel–sziget északi csúcsánál lévő beépítetlen, elhanyagolt, lepusztult területen ki kell alakítani végre a főváros új közparkját, amelyet „Nagyerdő” néven már öt évvel ezelőtt megígért a jelenlegi városvezetés, de semmi nem lett belőle.
Az önkormányzati kampányban Kiss Ambrus reagált Vitézy Dávid vidámparktervére, és azt állította, a főpolgármester-jelölt ígérete szürreális, szerinte jelenleg nem ez a kérdés a fővárosiak legnagyobb problémája, Vitézy tervei pedig elrugaszkodottak a valóságtól.
Később az élet Kiss Ambrust igazolta, mert jelenleg a fővárosi önkormányzat a csőd szélén táncol, és az új vidámpark kivitelezése helyett az alapvető szolgáltatások fenntartása is problémát okozhat a közeljövőben.
Borítókép: A Hullámvasút még áll, de már régen nem üzemel
Forrás: Wikipédia/Avayak



