Milliárdokból újul meg a magyar vasút

Szerző: civilek.info

AKTUÁLIS

Lázár János

Lázár János szerint nincs arra szükség, „hogy álfideszes ellenzéki vagy álellenzéki fideszes politikusok hazugságokkal hergeljék az utasokat”.

Az építési és közlekedési miniszter, Lázár János hétfőn egyeztetését folytatott a MÁV és a Volánbusz vezetőivel, amelyről a közösségi médiában számolt be.

„A MÁV-járműparkot és a hazai vasúti pályát nem tudjuk varázsütésre megújítani – 30 év hátrányunk van, de nekiállunk” – írta a miniszter, majd azzal folytatta, hogy közel 850 milliárd forintból mintegy félezer kilométernyi sínt újítanak fel, újraindítják a hazai IC-kocsik gyártását  és jó minőségű használt járműveket szereznek be.

 „Amit viszont rövid idő alatt meg lehet változtatni, az az utasokhoz való hozzáállás: az utasok érdemi segítése és támogatása azokban a nehéz helyzetekben, amiket a megörökölt flotta- és infrastruktúra-állapotok okoznak” – mutatott rá a tárcavezető, kiemelve: ezt várja el elsőként a MÁV-csoport új vezetésétől, amelyet a hétfő reggeli találkozásuk alkalmával mutatott be a vállalat igazgatóságának és felügyelőbizottságának, illetve az érdekképviseleti vezetőknek.

Lázár János arra is rámutatott: a zártkörű megbeszélésen azt is egyértelművé tette, hogy

a magyar államvasutakról szóló kép alakítását nem hagyhatják önjelölt vagy frusztrált közlekedési szakértőkre.

„Azt is elvárom a MÁV-csoport új vezetőitől, hogy személyesen vegyenek részt a MÁV-ról – eddig azonban jószerint a MÁV nélkül – zajló vitákban” – tette hozzá.

„Van a magyar vasútnak elég baja, nincs rá szükség, hogy álfideszes ellenzéki vagy álellenzéki fideszes politikusok (lassan ideje lenne eldönteni) még csúsztatásokkal és hazugságokkal is hergeljék ellene az utasokat” – fogalmazott az építési és közlekedési miniszter.

Borítókép: Lázár János miniszteri tájékoztatót tartott
Forrás: Facebook/Lázár János

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004