Az embrió meg nem született ember, vagy még csak magzat? Ez az erkölcsi vita osztja meg a társadalmat abból a szempontból, hogy az állapotos nő jogai az elsődlegesek, vagy a születendő gyermekéi. A Civilek Podcast legújabb beszélgetőpartnere Keresztes Ilona, az Együtt az életért egyesület elnöke volt.
Keresztes Ilona már a beszélgetés elején hangsúlyozta: a fogantatás az „érkezés” pillanata, az emberi fejlődés kezdete, ekkor egy új ember jön létre, akinek mindenképpen járna egy születésnap. Az életpárti civil szervezet vezetője szerint mindannyian felelősek vagyunk azért, hogy a gyermekek biztonságos helyre érkezzenek. És ez a cél nem függhet a fogantatás körülményeitől, vagy éppen az anya szociális, esetleg jogi helyzetétől. Az egyesület minden krízisben lévő várandós édesanyának segítséget kínál, egyaránt figyelve a születendő gyermek és szülője érdekeire.
„A fő cél egy abortuszmentes világ, mert ez lenne az egészséges.”
– mondja az elnökasszony, de tudja, hogy ez nagyon sokára lesz, mert a női jogvédő mozgalmak úgy értelmezik, hogy a nő önrendelkezéshez való joga erősebb jog, mint a magzat élethez való joga. Ez azért van így, mert ők nem definiálják embernek a magzatot. Szerinte ez most már az életösztönnel, az egyén és a társadalom túlélési ösztönével megy szembe. Kijelenthető:
„A nőjogi szervezetek kampányai szembefordítják az anyát a gyermekével”
Ha egy gyermek megfogant, ott az anya nem arról dönt, hogy lehet-e gyereke vagy nem lehet, hanem arról, hogy a gyereke élhet-e tovább vagy nem élhet tovább – érvel Keresztes Ilona. Az Együtt az életért egyesület több projekttel – tiszta, tudományos információk tájékoztató továbbadásával, rászorulók oktatásával, illetve médiatartalmak elkészítésével – próbál kiállni az élet mellett.
Szeptember 13-án délután 2 órára a Magyar Tudományos Akadémia elé várják mindazokat, akik a Tabánig sétálva jelenlétükkel is szeretnének igent mondani az életre, hogy minden megfogant gyermeknek lehessen születésnapja. A tavaly első ízben háromezer résztvevővel megtartott Mindenki Születésnapja életpárti felvonulás idén is közérthető, barátságos, de határozott párbeszéddel – vallási és politikai hovatartozástól függetlenül – szeretné megszólítani a társadalmat megünnepelve az élet ajándékát. Hiszen az anyaméhben fejlődő magzatok még nem tudnak önmagukért kiállni.
A podcastban további témák is szóba kerültek:
- Áldott állapot, terhesség, váratlan babák
- Családtervezés napjainkban
- Nincs száz százalékos fogamzásgátlás
- Majd lesz valami / kifutunk az időből
- „Kilenc hónap egy tanév” – az Együtt az életért egyesület kurzusai
- Az anyai életösztön megtöbbszöröződése
- Nőjogi mozgalmak
- Párkacsolati kultúra
- Családbarát munkahelyek avagy teher-e a terhes nő?
- Mindenki Születésnapja életpárti felvonulás
- Többen vagyunk, mint gondoljuk
A beszélgetés itt tekinthető meg:
Címlapkép: Görgényi Levente / civilek.info
Minden élet számít! Életpárti felvonulás a meg nem született gyermekekért



