Mindig ugyanaz a nóta: ezért örülnek Liverpoolban a fontos győzelemnek

Szerző: civilek.info

SPORT

Arne Slot

Szombaton olyasmit ért el a Liverpool, amiben közel egy hónapja nem volt része: meccset nyert. Fontos pillanatban érkezett a Fulham elleni 2-0-s bajnoki győzelem, a tétmérkőzéseket tekintve zsinórban három vereséget követően, de mint arra Arne Slot vezetőedző rámutatott, egy-egy részsiker után sem lehet maradéktalan az öröme.

A Brighton (Premier League), a Manchester City (FA-kupa) és a PSG (Bajnokok Ligája) elleni vereségek után úgy kellett a Liverpoolnak a győzelem, mint egy falat kenyér. Ez össze is jött szombaton, ráadásul egy olyan ellenfél, a Fulham ellen, amely az elmúlt években sok fejtörést okozott Arne Slotnak, három bajnokit vívott meg nyeretlenül a londoniak ellen. Most azonban más volt a helyzet, Rio Ngumoha és Mohamed Szalah góljaival már az első félidőben kialakította a 2-0-s végeredményt, amelyet a második játékrészben már „csak” meg kellett őriznie.

Slot egyik szeme sír, a másik nevet

Ez a siker duplán fontos volt. Egyrészt kedden a 2-0-s vereség után jön a Paris Saint-Germain elleni hazai visszavágó a BL negyeddöntőjében, és ez a diadal némi önbizalmat adhat a Vörösöknek, másrészt a Premier League-ben nagy a versenyfutás az első öt helyért, mivel az ott végző csapatok indulhatnak ősszel a Bajnokok Ligájában. Szombati győzelmével négy pontra növelte előnyét az ötödik Liverpool a vasárnap a Manchester Cityvel meccselő Chelsea-vel szemben, de Slotnak nem volt kitörő az öröme, amikor a mérkőzést kellett értékelnie. Ugyanis újabb játékosa sérült meg, Curtis Jones a második félidőre már nem futott ki a pályára.

– Az ágyékában érzett egy kis fájdalmat. Nem abban a pillanatban sérült meg, már néhány perce érezte. Reméljük a legjobbakat, de meglepődnék, ha egy olyan játékos, aki így lejön a pályáról, bevethető lenne kedden – sajnálkozott a holland szakember, aki ezután keserű beismerést osztott meg a nagyérdeművel:

„Mondhatnám azt is, hogy üdv az idényünkben. Valahányszor nyerünk, vagy történik valami jó, mindig jön utána egy sérülés. De ez egy győzelem, és ennek kell igazán örülnünk.”

A Liverpool megúszta a kapott gólt

Slot magát a mérkőzést így értékelte: – Ez valami más volt, mint amit általában látunk a csapatunktól. Szerintem nagyon jól kezdtünk: az első 20-25 percben ugyan nem alakítottunk ki ziccereket, de volt néhány jó momentumunk az ellenfél tizenhatosa előtt. Aztán jött egy 5-10 perces időszak, amikor úgy éreztem, hogy a Fulham kezd megérkezni a meccsbe, és mindannyian tudjuk, hogy ilyenkor általában gólt szoktunk kapni. Ez szinte mindig megtörténik. Nem arról van szó, hogy ma fölénk nőtt volna az ellenfél. Két nappal ezelőtt az történt, de ebben a tíz percben nem, csak egy kicsit javultak fel, ahogy a Nottingham Forest is korábban, amely egy szöglet után azonnal gólt szerzett. Ma viszont végre pont ebben a pillanatban villant meg Rio, és ez megmutatja, mennyire kulcsfontosságúak a gólok és a lendület. Mert ha ma ugyanabban a tíz percben gólt kapunk, teljesen máshogy alakult volna a mérkőzés. Így viszont, hogy mi találtunk be, lendületbe jöttünk, és öt perccel később már két góllal vezettünk – foglalta össze a látottakat Liverpool vezetőedzője, aki a Ngumohát az egekig dicsérte, ugyanakkor korainak tartaná, hogy egy 17 éves játékost rövid időn belül másodszor, kedden, a PSG ellen is a kezdőcsapatba nevezze.

Magyar Nemzet

Címlapkép: Arne Slot – Fotó: FC Liverpool

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004