Lám csak, miből lesz a cserebogár? Ugye, ismerik ezt a mondást, amely tulajdonképpen kétféle jelentéssel bír. Egyrészt akkor használjuk, ha olyan valaki ér el eredményt, akiből ezt nem lehetett kinézni, másrészt akkor, amikor, mondjuk, egy gyerek olyasmit mond vagy tesz, ami még nem várható el tőle. De miből is lesz az a cserebogár?

Mostanság csak ámulok és bámulok, kik bukkannak fel ismét a politika körül… Az egykor tényezőt jelentő, de már régen megbukott, levitézlett és már majdnem elfeledett politikusok, akik eddig tán odújukban, barlangjukban lapítottak, siratva valaha volt dicsőségüket (ha egyáltalán volt nekik), cseppenként gyűjtögetve a csalódottságukból és sértettségükből fakadó gyűlöletkoktélt.

Aztán eljön a pillanat, amikor úgy gondolják, van még esély arra, hogy valamiképpen visszamásszanak a közélet porondjára. Na, akkor gyorsan kiisszák azt a koktélt és fröcsögve, virtuális öklüket rázva előbújnak rejtekükből. Ha kell, ha nem, mert legtöbbjük senkinek sem kell.

Legtöbbjük gyökerei az átkos emlékű SZDSZ-hez köti őket. Az antikommunistának és liberálisnak hirdetett társaság talán legkárosabb eleme volt a magyar politikai közéletnek „fénykorában”, amikor tagja volt a kommunista utódpárt, az MSZP vezette kormánynak, persze kiderült, mennyire is antikommunisták valójában, ám nem az a legnagyobb bűnük, hogy összebútoroztak az egykori kommunistákkal. Ennél sokkal többet ártottak az országnak. Részben úgy, hogy a Horn-Medgyessy-Gyurcsány kormányban betöltött áldásos szerepük segítségével kis híján államcsődbe vezették Magyarországot, részben pedig azzal, hogy elültették a gyűlölet magvait a magyarokban. Ez a vetés mára szárba szökkent és virágzik, végletesen két táborra osztva az országot.

Ne feledjük, ők voltak azok, akik fennen hirdették: a magyarok rasszisták és antiszemiták. Tették ezt oly sikeresen, hogy például az Európai Unióban ma is ezt hallgathatjuk, holott Izrael vezetése és honi zsidó polgártársaink is ennek az ellenkezőjét állítják. Mindhiába. Bravó SZDSZ, még haló poraiban is képes ártani nekünk!

Mert végül csak kiszenvedett a párt és joggal hihettük – a naivitás soha nem állt távol tőlünk –, hogy többé soha nem hallunk felőlük. Még akkor is így gondoltuk, amikor felbukkant a semmiből az ifjú törökök bandája és Momentum néven megpróbálta visszahozni az SZDSZ-t.

Ahol elődeik befejezték, ezek a „csillogó tekintetű fiatalok” ott folytatták, vagyis rögtön elrabolták sokunk nagy álmát, az olimpia megrendezésének lehetőségét. Aztán jött az abortusszal viccelődő, botmixerező Cseh Katalin meg a nők abuzálásában jártas Donáth Ferenc leánykája, Donáth Anna és Brüsszelben azt folytatták, amit SZDSZ-es elődeik elkezdtek, csak sokkal durvábban harcoltak hazájuk ellen.

De ezt a rövid „momentumot”, hiába munkálkodtak szép sikerrel Magyarország ellen, mégsem lehetett komolyan venni. Hogyan is vehettük volna, amikor első emberük egy olyan önjelölt elektromérnök volt, aki forradalmi újításként a kádban mosdatta elektromos rollerét és azt állította: a napkollektorok tulajdonképpen mini atomerőművek. Tevékenységük abban merült ki, hogy balhét balhéra szerveztek, munkaterületet elzáró kordonnak estek neki, meg füstgránátot „ejtettek” széles ívben eldobva a rendőrsorfalak közé. Aztán csodálkoztak, hogy a megszűnés szélére sodródtak, bár még mindig erősnek hiszik magukat, mert sikerül egy város életét megbénító kicsiny anarchista csoportot egybegyűjteni és lezárni egy-két hidat. Holott csak volt vezérüket zárták volna le, de megúszta felfüggesztettel.

Hiába, az utódok sem szellemi kapacitásban, sem elképzelésekben fel sem vehették a versenyt az elődpárttal.

Nem tagadható, hogy az első SZDSZ-ben nem akárkik formálták a párt ellenszenves, globalista irányba kanyarodó politikáját. Csak néhány név: Kis János, Kőszeg Ferenc, Haraszti Miklós, Solt Ottilia, Tamás Gáspár Miklós, Bauer Tamás, Pető Iván, sőt egy kisiklásnyi időre a színészóriás, Darvas Iván is közéjük tartozott. Persze, volt nekik gyengébb eresztésük is, mondjuk Magyar Bálint, Demszky Gábor és sokan mások, őket nem számítva azonban a felsoroltak mindegyike jelentős agykapacitással bírt, bár nekünk nem tetsző módon élt kétségtelenül létező tehetségével. Hol van hozzájuk képest egy Cseh, egy Donáth, vagy egy Fekete-Győr?

Az SZDSZ feltámasztásának kísérlete tehát hamvába holt. Vagy mégsem?

A jelek szerint most jól halad, mert „áradt a TISZA”, a víz pedig kimosta a kövek alól a levitézlett szabaddemokraták némelyikét, megspékelve az időközben balossá formált, majd szintén kiszenvedett MDF-es sértettekkel. Már újra meg mer szólalni Magyar Bálint, ismét osztotta az észt Budapest szégyene, Demszky Gábor, előbújt odújából a mezőgazdasági privatizáció kétes figurája, Raskó György, nyilatkozgat ide-oda Bod Péter Ákos, vagy éppen Jeszenszky Géza, akivel még a fia sem ért egyet. Ne feledkezzünk meg a köpönyegét olyan gyorsan váltó Csintalan Sándorról sem (az a köpeny a sűrű forgatástól már csupa szakadás és lyuk), és ne hagyjuk ki a csontlibsi Bródy Jánost és Koncz Zsuzsát sem, akik jobban tették volna, ha mélyen hallgatnak, akkor nem írnának róluk annyi csúnyaságot. Persze előbb ők mondtak és írtak, sőt daloltak is ilyesmit a nemzeti oldalról.

Lassan gyülekezik az éji vad, de nem vérszagra, hanem mocsárbűzre. Az áradó TISZA ugyanis visszahúzódik, és az elöntött területek most mocsárszagot árasztanak.

Csak az a baj, hogy eddig a liberálisok névválasztása szerencsétlennek bizonyult. A Szabaddemokratáktól megSZABADultunk, a Momentum csak rövidke momentum erejéig volt tényező, most meg a TISZA Párt…

Gondoljunk csak a TISZAvirágra…

Szerző: Ifj. Tóth György

Címlapkép: Draskovics Tibor volt pénzügyminiszter (b) és Raskó György agrárközgazdász, korábbi földművelésügyi államtitkár (Fotó: MTI Fotó: Soós Lajos)