Most már Szoboszlaiék vb-álma a tét

Szerző: civilek.info

SPORT

magyar-válogatott-edzése

A Marco Rossi által irányított magyar labdarúgó-válogatott az örmény csapatot fogadja a telt házas Puskás Arénában a vb-selejtezősorozat F csoportjának 3. fordulójában szombaton 18 órakor. Az elmúlt években már unásig el lett puffogtatva a „sorsdöntő” jelző, amikor fontos meccset játszott a válogatott, azonban jelen helyzetben sem lehet eltekinteni ettől: Szoboszlai Dominikéknak kötelező a győzelem, ha életben akarják tartani világbajnoki álmaikat.

A magyar válogatott az első fordulóban remekül játszott Írországban, két góllal is vezetett a dublini mérkőzésen, azonban a német Harm Osmers játékvezető kritikán aluli teljesítményének köszönhetően az ír csapat az utolsó pillanatban 2-2-re tudta menteni a mérkőzést. Ezt követően jött a Nemzetek Ligája-győztes portugálok elleni mérkőzés a Puskás Arénában, melyen Marco Rossi együttese rendkívül szervezett játékot mutatott be, de végül egy hajrában kapott elkerülhető góllal 3-2-re elveszítette a találkozót.

A mieink ugyan nyeretlenek maradtak az első két körben, de ettől nem csökkent az esélyük a pótselejtezőt érő második hely megszerzésére, mert a favorit portugáloktól elszenvedett vereség kalkulálható volt, míg a dublini rajton játszott döntetlennel értékes pontot szereztek az egyik közvetlen rivális vendégeként.

Az elveszített pontok miatt a harmadik fordulóban már muszáj nyernie Marco Rossi csapatának, amely a sikerével éppen az örményektől venné át a második helyet és egyértelműen nyeregbe kerülne a pótselejtezőért folytatott küzdelemben. A döntetlennel ugyan realitás maradna a pótselejtező eléréséhez, de ahhoz a novemberi két meccset kellene százszázalékosan lehozni, azaz nyerni Jerevánban és hazai pályán Írország ellen, tehát nem maradna hibázási lehetőség. A meccs azért is sorsdöntő, mert az örmények budapesti sikerével nemcsak lépéshátrányba kerülne a magyar csapat, hanem egyszersmind már nem a saját kezében lenne a sorsa.

Marco Rossinak már csak eredménykényszer miatt sem jött jól, hogy nem számíthat két legveszélyesebb játékosára a támadószekcióban. A Ferencvárosban bombaformában futballozó Varga Barnabás reklamálásért kapott sárgát a portugálok elleni találkozón, amivel begyűjtötte második sárga lapját, ami automatikus eltiltást vont maga után.

Varga hiányában azzal sem lehet próbálkozni, hogy a hamis kilencesként bevethető Sallai Roland kerüljön előre, ugyanis a Galatasaray támadója kétmeccses eltiltást kapott a dublini kiállítása után, így legelöl nincs igazán jó megoldása a magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakvezetőnek.

Varga Barnabás eltiltása után annak ellenére Tóth Barna szerepeltetése a legvalószínűbb, hogy a 198 centis paksi támadó nem nyújtott jó teljesítményt Dublinban, amikor becserélték az utolsó tíz percre, mert rendre elvesztette a párharcokat.

Ami viszont jó hír, hogy a szeptemberi összecsapásokat kisebb sérülés miatt kihagyó Schäfer András ismét bevethető, így vélhetően a csapatkapitány Szoboszlai Dominik visszatérhet a válogatottban megszokott helyére, vagyis nagy valószínűséggel a támadósorban fog futballozni, nem mélységi középpályásként.

A mérkőzés előtti sajtótájékoztatón Marco Rossi elmondta, hogy a támadósorban még egyetlen kiadó hely van, így arra lehet következtetni, hogy az olasz-magyar szakember még nem döntött el, ki fogja pótolni az eltiltott Varga Barnabást.

„Annyit elárulhatok, hogy egy támadópozícióval kapcsolatban még nem döntöttem. Így egy szabad hely még van a csapatban. A három legjobb támadónkból kettő hiányozni fog, Dominik azonban ott lesz a csapatban. Azonban ő nem klasszikus támadó, de olyan kvalitásokkal rendelkezik, hogy bármikor szerezhet gólt.

A múltban is előfordult már, hogy kiesett egy kulcsjátékosunk, ehhez hozzá kell szokni. 2023 őszén is Barna és Roli nélkül játszottunk a bolgárok ellen, mégis kiharcoltuk az Eb-részvétel lehetőségét azon a meccsen. Fontos, hogy a meccsen ne veszítsük el a fejünket. És a legfontosabb, hogy mindent bele kell adnunk, mert meg kell nyerünk ezt a mérkőzést” – mondta a csatárkérdésről a szövetségi kapitány.

A találkozó előtt Rossi azt is kijelentette, hogy kötelező a győzelem, és hangsúlyozta, ha a játékosok betartják a megbeszélteket, akkor a magyar válogatott meg fogja nyerni a mérkőzést.

„A srácok nagyon jól dolgoztak egész héten. Még van pár tisztázatlan kérdés, de ezeket a döntéseket ma még meg fogom hozni. Vannak a sorozatban olyan meccsek, amelyek nehézségeket okozhatnak. A korábbi meccsekkel már nem szabad foglalkoznunk, csak erre kell koncentrálnunk, mert kötelezően meg kell nyernünk. Úgy gondolom, ha mindent megteszünk, amit megbeszéltünk, akkor minden megfelelően alakul majd” – mondta Rossi, aki a csoport második helyén álló örményekről elmondta, hogy van négy-öt olyan játékosuk, akik nagyon magas szinten vannak. Az olasz-magyar szakember hangsúlyozta, hogy felkészültek az örményekből és tudják, hogyan állíthatják meg őket.

Az örmények ugyan a portugálok elleni ötgólos kudarccal kezdték a selejtezősorozatot az augusztusban kinevezett Jegise Melikjan szövetségi kapitány vezetésével, de utána az írek 2-1-es legyőzésével bebizonyították, hogy nem lehet félvállról venni a csapatukat, kiváltképpen annak fényében, hogy a sikerük teljesen megérdemelt volt, s így hármas versenyfutássá alakították a második helyért folytatott harcot.

Az örmény válogatott szövetségi kapitánya a mérkőzés előtt azt mondta, a döntetlennel is elégedett lenne a Puskás Arénában.

„Nincs különbség, hogy Portugáliával, Írországgal vagy éppen most Magyarországgal játszunk, ugyanúgy jó eredményt akarunk elérni. Egyetlen célunk, hogy lépésről lépésre, meccsről meccsre fejlődjünk.

A magyar csapatot kielemeztük, nem csak Szoboszlai Dominikot, mivel nem csak ő tud problémát okozni az ellenfeleknek. Teljes mértékben tisztában vagyunk a magyarok erősségeivel és gyengeségeivel”

– mondta Jegise Melikjan, aki hozzátette, mivel mindössze hét hete nevezték ki, így neki jóval nehezebb dolga van, mint a hét éve regnáló kollégájának, Marco Rossinak.

„Otthon meglepetést akartunk okozni az írek ellen, ez sikerült is, de most idegenben inkább az ellenfélre koncentrálunk, hogy minket ne lepjenek meg.

Vendégként nehéz lesz a helyzetünk, mert a szurkolók sokat dobnak a magyar csapat játékán, de hiszem, hogy ennek ellenére jó eredménnyel fogunk távozni. A döntetlen kiváló lenne idegenben egy erős rivális ellen”

– fogalmazta meg várakozásait a 46 éves szakvezető.

A magyar-örmény mérkőzés szombaton 18 órakor kezdődik a telt házas Puskás Stadionban, a mérkőzés játékvezetője az angol Chris Kavanagh lesz.

A magyar válogatott várható összeállítása az Origo szerint: Tóth Balázs – Bolla Bendegúz, Szalai Attila, Willi Orbán, Kerkez Milos – Schäfer András, Callum Styles, Tóth Alex – Szoboszlai Domink, Nagy Zsolt – Tóth Barna.

A 12 csoportból az első helyezettek kijutnak az Egyesült Államokban, Mexikóban és Kanadában sorra kerülő világbajnokságra, amelyen először szerepel majd 48 csapat. A második helyezettek a jövő márciusi pótselejtezőn küzdhetnek tovább a vb-részvételért.

Origo.hu

Borítókép: A magyar labdarúgó-válogatott edzése az MLSZ Telki Edzőközpontjában 2025. október 10-én. A magyar csapat október 11-én Örményország ellen lép pályára a Puskás Arénában, három nappal később Lisszabonban a portugálok ellen játszik.
Forrás: MTI/Hegedüs Róbert

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004