Nemcsak a választókat, hanem a saját támogatóit is félrevezetheti a Tisza Párt működése – mutatott rá nyilatkozatában Pindroch Tamás. A Magyar Nemzet vasárnap hozta nyilvánosságra azt a dokumentumot, amely bizonyítja: a Tisza profilozta a jelentkezőket, átvilágításuk pedig hiába zárult lesújtó eredménnyel, többen mégis a párt képviselőjelöltjei lesznek az áprilisi választáson. Az Alapjogokért Központ vezető elemzője szerint ennek oka, hogy a párt belső működését káosz, szervezetlenség és a demokratikus folyamatok teljes hiánya jellemzi, amit tökéletesen szemléltet Csatári Ernő, a siófoki jelölt kiválasztása is.
„Totális káosz” – így jellemezte a Tisza Párt belső működését Pindroch Tamás. Az Alapjogokért Központ vezető elemzője szerint Magyar Péterék ugyan erőt próbálnak mutatni, azonban az országgyűlési képviselőjelöltek elég problémásak, amire a siófoki Csatári Ernő a tökéletes példa. A Tisza Pártban belső jelentéseket készítenek a jelöltek személyiségéről, képességeiről és gyengeségeiről. Ráadásul rengeteg jelentkező profilozása, átvilágítása zárult lesújtó eredménnyel, többen mégis a párt képviselőjelöltjei lesznek az áprilisi választáson.
Csatári Ernőt például narcisztikus személyiségként jellemezték, aki nem tud helyesen írni és összetett módon fogalmazni, emellett a vállalkozó különböző kétes ügyeiről is gyanakodva írtak. A vezető elemző szerint ennek oka, hogy a Tisza Párt vezetésében a jelöltek kiválasztásánál nem a kompetencia volt a szempont, hanem a lojalitás. Úgy véli, nem történt valódi demokratikus választás, Budapestről irányították a folyamatot, diktátumszerűen, belülről nevezték ki az indulókat. Ezt egyébként megerősíti Csercsa Balázs kitálalása is, aki a párt egyházügyi munkacsoportjának vezetője volt.

A Tisza Pártnál már a kezdetektől bűzlik valami
Pindroch Tamás szerint azonban érdemes messzebbről is megközelíteni ezt a kérdést, ugyanis „a párt is egy nagyon furcsa képződmény.” – Nem úgy jött létre, mint a rendszerváltás utáni időszak pártjai, amelyek esetében emberek közösen gondolkodtak a világról, majd pártot alapítottak. Szinte minden parlamenti pártról elmondható ez, politikai oldaltól függetlenül. A Tisza Párt viszont nem így alakult: ez egy felülről irányított folyamat volt – magyarázta, hozzátéve: vita tárgya, hogy a pártot valóban Magyarországon alapították-e, vagy inkább egy brüsszeli kezdeményezésről van szó, amelyhez később találták meg a megfelelő embert.
„Maga a Tisza Párt mint brand már tudatos konstrukció: vagy kitalálták, vagy megvásárolták. Ez tehát semmilyen szempontból nem tekinthető szokásos pártalapítási folyamatnak”
– mutatott rá.
Magyar Pétert nem lenne könnyű leváltani
Felhívta a figyelmet arra is, hogy a párt létszáma legfeljebb harminc fő lehet, valódi tagsága nincs, Magyar Péter pedig nem is vesz fel új tagokat. Szerinte elképzelhető, hogy azért zárkózik el az új tagoktól, mert így nem lehet őt eltávolítani a párt éléről. Ugyanis a demokratikus belső folyamatok következtében elnökséget kellene választani, üléseket tartani, jegyzőkönyveket vezetni, ezekről azonban nem érkeznek információk. – Ha léteznek is ilyen mechanizmusok, rendkívül jól titkolják őket – jegyezte meg Pindroch, rámutatva: a jelöltállítás is hasonlóan működött.
„Más pártoknál ugyanis testületek döntenek, helyi közösségek tesznek javaslatot, majd az elnökség vagy a választmány választja ki a jelölteket. A Tisza Párton belül pedig ilyen folyamat nem volt megfigyelhető”
– emlékeztetett.
Még a saját választóikat is becsapják
Pindroch Tamás jelezte: már az is kérdéses, voltak-e egyáltalán valódi meghallgatások, mert ha voltak is, azok eredménye nem tükröződik a jelöltállításban. Mindezek fényében ugyanis az rajzolódik ki, hogy Magyar Péterék még a saját választóikat is becsapják, emiatt hiteltelenné váltak a Tisza-szigetek tagjai előtt is. Szerinte felmerül a kérdés:
vajon mennyire lesznek elkötelezettek a párt aktivistái, ha olyan jelölteket „tukmáltak rájuk”, akiket nem is ismertek vagy akiket alkalmatlannak tartanak?
Csatári Ernő példája is azt mutatja, már a kampány előtt belső konfliktusokhoz vezethet, ami sem a kampány előtt, sem a kampány közben nem kedvező.
Címlapkép: Magyar Péter és Radnai Márk – Fotó: Facebook



