Mozivásznon a honvédség kabuli mentőakciója

Szerző: civilek.info

SZÍNES

sárkányok-kabul-felett

Csütörtöktől kerül a magyar mozikba a Sárkányok Kabul felett című háborús akciófilm, amelynek werkfilmje szerdán 21 órakor debütál a közmédia Duna csatornáján.

A Sárkányok Kabul felett című akciófilm bemutatja, ahogy a Magyar Honvédség több mint 500 embert, köztük majdnem 200 gyermeket kiszabadít az ostromlott nagyvárosból.

Az akciófilm a Magyar Honvédség napokon át tartó, 2021-es kabuli mentőakcióját dolgozza fel, a Sámánpajzs fedőnevű katonai műveletet hozza átélhető közelségbe.

Hősök napjainkban is születnek, de kevesebbet hallunk és tudunk róluk – hangsúlyozta a honvédelmi miniszter a film díszbemutatója előtt.

Szalay–Bobrovniczky Kristóf felidézte, hogy 2021–ben egy taktikailag mindenképpen rossz amerikai döntés hatására egy elkapkodott kivonulás miatt a Magyar Honvédségnek Afganisztánból egy szinte lehetetlen helyzetben kellett helyt állnia, amit példásan megoldott.

A műveletben olyan hősök vettek részt, akiknek a története mindannyiunk számára fontos, egyúttal megmutatja azt a hadsereget, amely itt van velünk, élő és magas színvonalon teljesíti a feladatát – mutatott rá Szalay–Bobrovniczky Kristóf.

A miniszter azt mondta: reményei szerint a film nagy élményt fog nyújtani a nézőknek, akik ezúttal akcióban láthatják majd a magyar katonákat. Rámutatott arra, hogy hosszú gyakorlásra van szükség ahhoz, hogy egy ilyen helyzetben, ilyen nyomás alatt és mérhetetlen felelősség mellett a magyar katonák helyt tudjanak állni, és ennek a súlyát a Sárkányok Kabulban című film vissza fogja adni.

Káel Csaba filmügyi kormánybiztos szerint a magyar filmipar azt a szaktudását, amelyet a nemzetközi produkciókban megszerzett, ebben a filmben tudta kamatoztatni.

A Sárkányok Kabul felett nem Afganisztánban forgott, hanem Magyarországon kellett megteremteni a kabuli hangulatot és a feszültséget – közölte.

Káel Csaba szerint azért nem született még Magyarországon igazi akciófilm, mert nagyon költséges műfaj, és nagyon magasak az elvárások a sok ilyen jellegű amerikai alkotás miatt, amelyek az amerikai hadsereg vagy a tengerészgyalogság szakértelmével készültek. „Nagyon sok mindennek össze kellett állnia, hogy végül összejöjjön ez az akciófilm” – hangsúlyozta.

Káel Csaba szerint Sárkányok Kabul felett abban is egyedi, hogy a NFI mellett koprodukciós partnerek, köztük az MTVA is támogatta a megvalósulását.

A filmben nagy szerepet kap a hősiesség, bajtársiasság, segítőkészség, de a legfontosabb üzenete mégis csak a hazaszeretet, hogy egymásért mennyi mindenre vagyunk képesek – mutatott rá a filmügyi kormánybiztos, aki szerint már most nagy a külföldi érdeklődés a magyar akciófilm iránt.

Papp Dániel, a Médiaszolgáltatás–támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója elmondta: a közmédia számára is lényeges volt, hogy elkészüljön ez a film, amelyben egy nemzet fog össze, de egyúttal megmutatja a Magyar Honvédség erejét is. A közmédia számára kiemelten fontos, hogy olyan alkotások szülessenek, amelyek szórakoztatnak, elgondolkodtatnak és értéket is közvetítenek – tette hozzá a vezérigazgató.

Papp Dániel beszélt arról is, hogy a közmédia nézői elsőként nyerhetnek betekintést a magyar akciófilm gyártásának kulisszái mögé. Kizárólag a Duna, a Duna World és az M5 csatornán lesz látható az akciódráma werkfilmje, amely részletesen bemutatja az alkotás létrejöttét: a katonai kiképzésektől a monumentális díszleteken át a filmes szakemberek munkájáig.

A werkfilm országos tévépremierje november 19–én, szerdán 21 órakor lesz a Duna csatornán, majd ugyanitt szombaton 11:30–kor a werkfilm ismétlését láthatják a nézők.

Ezután november 28–án, pénteken 21 órától az M5 kulturális csatornán, december 5–én, pénteken 18 órától a Duna World nemzetközi csatornán lesz látható az akciófilm készítését bemutató dokumentumfilm.

A Sárkányok Kabul felett a Nemzeti Filmintézet támogatásával, a Szupermodern Stúdió gyártásában, a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség szakmai támogatásával készült, a Sárkányok Produkció Kft. és az MTVA koprodukciós partnerségével.

A film producere Lajos Tamás, rendezője Dyga Zsombor, forgatókönyvírója Horváth Áron, operatőre Dobos Tamás, vágója Barsi Béla és Hack Júlia. Jászberényi Gábor és Mészáros Blanka mellett a további szerepekben Borovics Tamás, Hajmási Dávid, Dietz Gusztáv, Trokán Nóra, Ertl Zsombor és Stohl András látható.

MTI

Borítókép: Káel Csaba filmügyi kormánybiztos a Sárkányok Kabul felett című háborús akciófilm díszbemutatóján a fővárosi Aréna Plázában 2025. november 18-án. A mozikban november 20-án debütáló film a Sámánpajzs fedőnevű katonai műveletet, azaz a Magyar Honvédség 2021-es kabuli mentőakcióját dolgozza fel – Fotó: MTI/Kocsis Zoltán

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004