Nagy felháborodást keltett a Kutyapárt XII. kerületben tartott „tiszteletlen, becstelen” ünnepi rendezvénye

Szerző: civilek.info

AKTUÁLIS

kovács gergely kutyapárt

Az iskolaigazgatók, kerületi pedagógusok nyílt levélben tiltakoztak, a Fidesz pedig megüzente Kovács Gergely polgármesternek, hogy a nemzeti ünnep műsorait nem azért rendezzék meg, hogy saját magukat szórakoztassák.

Közfelháborodást keltett a XII. kerületi március 15-i nemzeti ünnep alkalmából tartott önkormányzati rendezvény. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt és a Momentum vezette önkormányzat által szervezett ünnepségre olyan előadót hívtak, amely droghasználatot népszerűsített és istenkáromlást valósított meg a szövegeiben – írta meg a Magyar Nemzet.

„Isteni a dílered, tessék egy kis okosság, estére beveszed, reggelre kimossák” vagy éppen „a csajod Jézus előtt térdel”

dalszövegek hangzottak el Pion István, az Amoeba zenekar énekesének a szájából a XII. kerületi március 15-ei ünnepségen. Pion íróként, újságíróként és színészként is ismert a művészvilágban, 2022 augusztusától Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata lapjának, az Óbuda Újságnak a főszerkesztőjeként is tevékenykedik.

Elhatárolódtak az igazgatók és a kerületi pedagógusok

A kerületi iskolaigazgatók a történtek miatt kedden nyílt levélben adtak hangot a felháborodásuknak:

„A Budapest XII. kerületi állami fenntartású intézmények igazgatóiként ezúton szeretnénk kifejezni megdöbbenésünket a március 15-ei, MOM kupolában a Hegyvidéki Önkormányzat szervezésében megtartott ünnepség kapcsán. Mindannyiunkat váratlanul ért a legnemesebb nemzeti ünnepünkön – amelyen mind őszinte szívvel, az általunk nevelt-oktatott gyermekek iránti elkötelezettséggel veszünk részt évről évre – fellépő formáció produkciója”

Hozzátették:

„pedagógusként, de különösen az iskolák felelős vezetőiként kötelességük kiállni a gyermekek védelme érdekében, mely ezen a rendezvényen súlyos csorbát szenvedett.”

„Megdöbbenéssel és felháborodással tapasztaltuk Pion István és az Amoeba zenekar előadását, amely minden szempontból méltatlan volt nemzeti ünnepünkhöz. Az általuk előadott dalok szövegei mindazzal szembemennek, amit az iskolákban oktatunk, amiért nevelünk és dolgozunk, amit pedagógusként és közösségként képviselünk.” 

A nemzeti ünnep és a nemzeti értékek ilyen mértéktelen, tiszteletlen, becstelen kigúnyolásától messzemenőkig elhatárolódunk, mindezt morálisan vállalhatatlannak tartjuk. A megemlékezésnek nevezett előadáson ott ültek tanítványaink, akik cserkészként pontosan mindannak az ellenkezőjét képviselik, amiről a fellépők előadása szólt

– hangsúlyozták ki. Mint írták: a gyermekek számára az önkormányzat által szervezett nemzeti ünnepen elhangzottaknak súlya van, ahol nem lehet helye blaszfémiával átitatott műsornak.

„Elfogadhatatlannak találjuk, hogy miközben a családokkal együtt komoly erőfeszítéseket teszünk azért, hogy a tanulók helyes életvezetési alapokat kapjanak, Budapest egyik legnagyobb kerületében – ahol a nemzeti értékrend mindig is mérték és érték volt – ilyen előadásnak akár csak az ötlete is felmerüljön, majd az meg is valósulhasson.” 

Határozottan elhatárolódunk az ünnep szellemiségét sértő, azt meggyalázó, a háborút éljenző, droghasználatra buzdító, keresztényellenes, az értékeket kifordító műsortól

– zárták soraikat az iskolaigazgatók.

Kerületi Fidesz–KDNP-frakció: Kovács Gergely és csapata nem játékszernek kapta a Hegyvidéket

Fonti Krisztina, a helyi Fidesz–KDNP frakcióvezetője közösségi oldalán azt írta: „az ünnepség egyik műsorszáma nemcsak méltatlan volt legnagyobb nemzeti ünnepünk szellemiségéhez, hanem tartalmában is súlyosan kifogásolható elemeket tartalmazott.”

„Megdöbbentőnek és felháborítónak tartom, hogy ilyen megtörténhetett a kerületünkben. Kovács Gergely és csapata nem játékszernek kapta a Hegyvidéket, a kerület vezetése felelősséggel és kötelességekkel jár. Például azzal, hogy 

egy önkormányzati rendezvényt nem a saját szórakoztatásukra szerveznek, nem tesznek ki gyerekeket annak, hogy drogokkal kapcsolatos, alpári, istenkáromló szövegekkel szembesüljenek.

Az az önkormányzati vezetés, amelyik ezt következmények nélkül hagyja, nem tiszteli a nemzet legnagyobb ünnepét, nem tiszteli a Hegyvidéken élőket, de ami még rosszabb: semmibe veszi a gyerekeket, akiknek pedig példát kellene mutatniuk” – húzta alá a kormánypárti politikus.

Fotó: Facebook / Budapest XII. kerület

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004