Nagy Feró nem éppen arról híres, hogy megijedne a saját árnyékától. Annyira nem, hogy legutóbbi beszélgetésünk alkalmával is kifejtette, nem riad vissza megmutatni, megvallani, hogy keresztény-konzervatív elveket vall és támogatja a jelenlegi országvezetést. A kérdés az, vajon megéri-e a nyílt színvallással járó ellenzéki gyalázkodást elviselni?

– Két évvel ezelőtt ez még nem lett volna kérdés, azóta viszont olyan mértékűvé dagadt a „szeretet országát építők” gyűlölködése, hogy az ember, főképpen, ha ismert személyiség, azt gondolhatná: hát kell ez nekem?

– Persze, hogy nem kell, de nálam valószínűleg rosszul van beállítva a Facebook, úgy, hogy aki gyalázkodni kezd, azt én automatikusan letiltom. Már kérdezték tőlem, hogyan bírom ezt a nyílzáport? Úgy, hogy nem nyílzápor, csak viharos vergődés.

Abban sem vagyok biztos, hogy akik szemétkedni akarnak velem a világhálón, azok valódi emberek, mert a való életben nem tapasztalom ezt a gyűlöletet, ellenkezőleg.

Ezért gondolom, hogy a mocskolódók valószínűleg nem csak önszántukból szemétkednek, hanem arra ráállított alakok, hogy engem és másokat is támadjanak. Viszont ez a legkisebb mértékben sem érdekel. Van egy meggyőződésem és kiállok mellette. Én az elmúlt 50 évben nem változtam, ugyanaz vagyok, mint egykor.

Rendszerellenes voltam a kommunista érában és az vagyok ma is, csak most világrendszer-ellenes.

Persze kezdetben azt hittem, hogy csak a mi liberál-bolsevikjaink azok, akik folyamatosan megpróbáltak engem tönkretenni, de nem, az egész világrendszer egy kicsit ilyen. Szerencsére most már van a világban egy Trump, meg van egy Orbán Viktor, és ez a mázlink. Nagyon nagy dolog, hogy Trump kiemelt minket, például meghívta miniszterelnökünket az Izrael és a Hamász közötti békekötés helyszínére Sarm es-Sejkbe, holott nekünk ahhoz a háborúhoz a világon semmi közünk sincs. Ide ne jöjjenek, harcoljanak ott egymással. Persze örülök, hogy Izrael belement a megállapodásba.

– A Trumptól kapott meghívás ugyebár a legbiztosabb jele annak, hogy Orbán Viktor mennyire el van szigetelődve… hát rettenetesen.

– Ez egy hülyeség. A legjobb duma az volt, amikor Trump valami olyasmit mondott, hogy sokféle ellenvélemény van, sokan nem fognak egyetérteni velem, de az én szavam a döntő. Vagyis mindenkit megnyugtatott, hogy nem mások diktálják, hogy milyen legyen a világ. Óriási dolog, hogy Orbán Viktor ott volt ezen a bulin. Mint ahogy

ott lesz a Békemeneten is, ahonnan én sem hiányozhatok. Ott voltam eddig mindegyiken, ezt a szép hagyományt nem töröm meg.

Minél többen leszünk, annál jobb és az az érzésem, hogy minden eddiginél többen leszünk ott. Ezzel pedig befoghatjuk a szájukat ezeknek a külföldről pénzelt alakoknak, akik magyar ellenzékinek mondják magukat, valójában viszont Brüsszel ügynökei. Ha tagadják, akkor is. Persze a Tiszának nevezett alakulat vezetőjének könnyű a dolga, mert bármit mond, azt öt perc múlva szemrebbenés nélkül letagadja: ezt nem is úgy mondtam, félremagyarázzák, mesterséges intelligenciát használnak meg egyéb marhaságok. Orbán Viktornak ellenben nagyon nehéz, mert kénytelen ragaszkodni az igazsághoz. Ő nem mondhatja öt perc múlva, hogy bocs, ez nem az igazság volt. Vagyis ebből a szempontból mi vagyunk nehezebb helyzetben, de azért

biztos vagyok benne, hogy a kétharmadot úgy hozzuk, ahogy kell. Lehet aggódni, de nem érdemes.

A 2022-es választás előtt is aggódtunk, a feleségem egész nap idegeskedett, aztán este megjött a kétharmad. Most is megjön.

– Rólad tudható, hogy hová tartozol. Nem okoz ez gondot a zenekaron belül?

– Kicsit sem. Én nem kérdezgetem, ki hová tartozik, rólam meg tudják és soha nem kerül szóba ilyesmi. Meg aztán, amikor egy zenekar bejár egy életutat, olyan típusú emberek maradnak csak meg a bandában, pontosabban nálunk, akik bírják az ütéseket. Egyébként is azt mondtam nekik, hogy gyerekek, nem egyszerű a mi helyzetünk, de ha valami gondotok van a világgal vagy annak veletek, mondjátok csak azt, hogy én csak egy egyszerű zenész vagyok, a főnök a Feró. Én már nem mondom, hogy csak zenész vagyok, velem tárgyaljanak.

Úgy mellesleg a zenészek kétharmada szintén kormánypárti, csak nem merik hangoztatni.

Én mindig azt mondom, nem, gyerekek, nem szabad hallgatni, ki kell mondani, hogy Viktor mellett állunk. Érezze a miniszterelnök, hogy a többség vele tart.

– Igaz is, manapság éppen ennek ellenkezője történik, a színpadról mocskolódni és lázítani, az a módi.

– De csak néhány alak tesz így, mondjuk mint ez a Majka, Krubi vagy Azariah. Ők hangosak ugyan, de ettől még törpe kisebbség maradnak.

– Törpe mocskolódó kisebbség. Mellesleg azt is kétlem, hogy az előadóknak a színpadon politizálniuk kell.

– Politizálhat, csak nem így. Legyen véleménye, de azt a zenéjében mutassa meg, nem a trágárkodó szövegeivel vagy éppen a viccesnek gondolt alattomos gesztusaival. A mocskos fideszezés nem fér bele. Rendben, alul kell múlni a közönségüket, na de ennyire?

Látom ezt a jelenséget, de tudom, hogy az a fiatal, aki a koncerten begőzölve kiabálja a hülyeséget, az igazából nincs tisztában a dolgokkal.

A másik, hogy ne felejtsd el, a magyar választóréteg az egy ilyen nagy széles asztal, aminek legfeljebb a pereme ez a társaság. Ezek a gyerekek nincsenek tisztában azzal, amiről beszélnek. Például diktatúráznak, holott azt sem tudják, milyen az. Nem győzőm magyarázni neki, hogy gyerekek, a diktatúra tudjátok mi volt? Például az, amikor hárman álltunk az utcasarkon, megállt mellettünk a rendőrautó és azt mondta a rendőr, mi ez a csoportosulás itt?

– Vagy ha hosszú volt a hajad és nem tetszett nekik a fizimiskád, bevittek, jól megvertek és lenyírták a séródat. Vagy amikor önmagában bűn volt, ha részt vettünk a március 15.-ei ünnepségen. Igazoltattak, jelentették az iskolának, ahonnan persze kirúgtak. És ezek még csak apró momentumai a diktatúra megnyilvánulásainak.

– Így igaz. Ha vissza lehetne menni az időben, akkor szép dolgokat tudnék nekik mutatni. Az én elmúlt ötven évem igazából azzal telt, hogy küzdöttem a kommunista-liberális ideológia ellen, és valahogy sikerült életben maradnom. És erre én büszke vagyok. Ezért nem nagyon érdekel engem az, hogy jön három proletár és mit beszél. Hülyeséget.

Nem szabad nem bízni saját magunkban, menni kell és mondani az igazságot. Nem azt, hogy úgy lenne a jó, hanem azt, hogy így lesz. Nem lehet máshogy, ezt tessék tudomásul venni.

– Ha valaki ilyen egyértelműen száll szembe a liberálbolsevik csapattal, mindjárt jönnek a dodonai szöveggel: persze, te is voltál úttörő meg KISZ-es, akkor mit hőbörögsz?

– Én például szerettem úttörő lenni. Jó volt kirándulni, színházba járni, számháborúzni, az ideológia meg nem érdekelt. Sőt KISZ-es is voltam, a saját, kétszemélyes KISZ szervezetemben. Akkor még elektroműszerészként dolgoztam, ott nem létezett KISZ szervezet, nekem viszont a főiskolai felvételihez kellett volna a kötelező ajánlás. Ketten voltunk ott fiatalok, mondom a főnökömnek: Laci bácsi, megalakul a KISZ. Az öreg meg: Itt aztán nem. Erre mondtam, hogy a főiskolai jelentkezés miatt kell, ő meg azt mondta, na jó, de én nem tudok róla. Bementem az V. kerületi KISZ bizottsághoz, kitöltöttem az alakulási papírokat, azok meg boldogok voltak. Kineveztem magam KISZ-titkárnak, Tóni barátom lett a helyettes, szóval látszólag léteztünk. A főiskolán meg mondták, hogy örülnek, mert látszik, hogy aktív ember vagyok, persze, mert papíron a miénk remek szervezet volt, csak éppen nem létezett. Ezzel véget is ért a KISZ-es pályafutásom. Ennyi a „mozgalmi múltam”.

– Fontos dolog a politika, mert egész életünket befolyásolja, de van ennél egy sokkal fontosabb dolog is, amit úgy hívnak, család.

–  Négy unokám van és imádom őket. Hetente úgy két napot vagyok velük és nálunk teljes a szabadság. Amikor hozzám jönnek, azt szoktam mondani, hogy itt nincs szülői önkény. Azt csináltok, amit akartok. Nyilván ha önveszélyes dolgot akarnak, azt nem engedem, de amúgy iszonyú jóban vagyok velük. A nagyszülők dolga nem a nevelés, hanem a kényeztetés. Nekem az a dolgom és el is végzem tisztességgel.

Szerző: Ifj. Tóth György

Címlapkép: Forrás: Facebook / Nagyferó és a Beatrice